Tüntetés

Elszabadult a pokol Pápua Új-Guineában, miután egy számítógépes hiba miatt sztrájkba kezdett a...
Az elnök szerint csak véletlenül csökkent a közalkalmazottak fizetése. A zavargásoknak már 15 halottja van, két hétre szükségállapotot hirdettek a fővárosban.
Németországi mintára Bukarestben is spontán tüntetésbe kezdtek a fuvarozók és a gazdák
A román rendőrség szerint az ország több részén is akadozott a kamionos tüntetések miatt a forgalom.
A traktorok már Berlinben vannak, és a parasztfelkelés végleg betehet Olaf Scholznak
Hétfőn több száz helyen tartottak gazdatüntetéseket Németországban, a tiltakozások egész héten folytatódnak, szerdától pedig a vasutasok is sztrájkolni fognak. A gazdák azért tiltakoznak, mert...
Az ingázó iskolások ingyenes utazásának megoldásáért tüntettek Bukarestben
A diákszervezetek képviselőit Florian Lixandru államtitkár fogadta, aki a beszámolók szerint nem sok konkrétumot mondott.
Megkapják bérhátralékaikat az igazságügyi alkalmazottak a csütörtöki tiltakozás után
Corina Corbu, a legfelsőbb bíróság elnöke csütörtökön Marcel Ciolacu kormányfővel tárgyalt az igazságszolgáltatási alkalmazottak tiltakozó akciójáról.
Teljesen leállhat a romániai igazságszolgáltatás, ha a kormánynak nem sikerül kiegyeznie a...
Csütörtökön négy órás munkabeszüntetéssel hívta fel a figyelmet a bírósági jegyzők szakszervezete arra, hogy a kormány nem tart be bizonyos, bérekre vonatkozó bírósági ítéleteket.
Tüntetésekre készülnek jövő héten a rendőrök
Azt mondják, ha nem teljesítik a követeléseiket, akkor nem szavatolják a jövő évi választások biztonságát.
Kajakos klímaaktivisták tartották napokig blokád alatt Ausztrália legnagyobb szénkikötőjét
Közel 3000 ember foglalta el a kikötőt, közülük több mint százat tartóztatott le a rendőrség.
Engedett a parlament, elmarad az egészségbiztosítási pénztárak dolgozóinak tüntetése
Ma délben kezdődött volna a béremelésért meghirdetett megmozdulás.
Nyolc romániai városban tüntettek a családon belüli és a szexuális erőszak áldozataiért
A szervezők szerint a világjárvány és az ukrajnai háború árnyékában mintha elfelejtették volna a hatóságok az áldozatokat.
Kövess minket Facebookon is!