Bántalmazták az AUR tüntetésének résztvevői a B1TV operatőrét
A B1TV két munkatársa kénytelen volt bezárkózni az autójukba, miután a vasárnapi bukaresti tüntetés résztvevői megtámadták őket. A szervezők közbeléptek, de egyik tévés ezzel együtt arról számolt be a HotNews.ro-nak, hogy meglökdösték és megütötték, miután leesett a földre.
A rendőrség közölte, hogy hivatalból eljárást indított, a csendőrség szóvivője, Ana-Maria Burchi pedig a B1TV-nek azt mondta, a helyszínen szolgálatot teljesítő kollégái szitkozódást hallottak, és azonnal odamentek és körbeállták az újságírók autóját, hogy feltartóztassák az agresszív tüntetőket. Hozzátette, hogy az incidensről több videofelvétel készült, ezek alapján azonosítják a felelősöket és megteszik a törvényes lépéseket.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetése, amely George Simion elmondása szerint nem csak az AUR-é, hanem az elégedetlen románoké, ettől eltekintve békésen zajlott le, bár a HotNews.ro szerint a Digi24 és az Antena3 újságíróit is kifütyülték és sértegették. A szervezők korábban többször hangsúlyozták, hogy békés tüntetést szeretnének, és különböző ajánlásokat fogalmaztak meg a résztvevők felé. A tüntetés előtti sajtótájékoztatóján Simion azt nyilatkozta, hogy a megmozdulás szervezésekor minden törvényes lépést betartottak, és megköszönte a rendőrség együttműködését.
Az AUR koradélután 100 ezerre becsülte a résztvevők számát, a sajtóbeszámolók jóval kevesebbről szóltak, a G4Media szerint például úgy 30 ezren lehettek a felvonuláson. A tüntetők az elnökválasztás folyamatának folytatását és Klaus Iohannis államfő lemondását követelték, elhangzott néhány kormányellenes skandálás is.
Pénteken Călin Georgescu volt elnökjelölt hívei is utcára vonultak, azon a tüntetésen is az újságírók voltak néhány agresszív résztvevő célpontjai. A hatóságok eljárást indítottak és bírságokat róttak ki.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!