Több ezren gyűltek össze vasárnap a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren az elnökválasztást érvénytelenítő decemberi döntés ellen tiltakozva, írta az Agerpres. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által szervezett tüntetés 14 órakor kezdődött, másfél órával a kezdés után a tüntetők elhagyták a Győzelem teret és elindultak a Cotroceni-palotához. Az AUR ekkor már azt közölte, hogy becslései szerint mintegy 100 ezren vannak jelen, a G4Media szerint 20-30 ezren lehettek.
A tiltakozók azt skandálták, hogy „Szabadság”, „Nemzeti egység”, „Le Iohannisszal!”, „PSD és PNL, ugyanaz a szemét!”. A résztvevők román zászlókat lengettek, többen népviseletbe öltöztek, néhány tüntetőnél vuvuzellák voltak.


A tömeg élén George Simion AUR-elnök halad. Az első sorban állók egy „Demokrácia” feliratú óriásmolinót tartanak a kezükben, amelyen a román trikolór és egy VOTAT feliratú pecsét is látható.
A tüntetés előtti sajtótájékoztatóján Simion azt nyilatkozta, hogy a megmozdulás szervezésekor minden törvényes lépést betartottak, és megköszönte a rendőrség együttműködését.
Azt is hangsúlyozta, hogy az alakulat vállalja a felelősséget a szervezésért, de „ez nem az AUR tüntetése, hanem a román népé, az elégedetlen embereké”. A párt csak „törvényes platformot” kínál egy nagyszabású tüntetéshez, amelyen „a december 6-i államcsíny” ellen emelik fel a hangjukat a résztvevők. A tüntetők „a demokráciához való visszatérést”, az elnökválasztási folyamat folytatását, a második forduló megszervezését követelik.
George Simion szerint a tiltakozó akciók addig folytatódnak, amíg teljesülnek a követeléseik. A fővárosban jövő héten utcára vonulnak a szakszervezetek, jövő szombaton pedig a prefektusi hivatalok épülete előtt lesznek tüntetések – mondta. Szerinte „egy normális Romániában az lenne a normális lépés”, hogy a nap végén „a Cotroceni-palota illegitim lakója”, Klaus Iohannis államfő jelentse be a lemondását.
A román sajtó helyszíni beszámolói szerint a tüntetésen a csendőrök előállították Horațiu Potra volt idegenlégiós harcost, Călin Georgescu támogatóját. A Hotnews arról is értesült, hogy Potra fia egy teleszkópos bottal jelent meg a tüntetésen, ami tilos. Potra ellen decemberben a fegyvertartási szabályok megsértése, pirotechnikai eszközök szabálytalan használata és bűncselekményekre való felbujtás gyanújával indított eljárást az ügyészség, de az alapfokon elrendelt hatósági felügyeletét másodfokon eltörölték.
A G4Media szerint este hét óra körül már csak legfeljebb ezren értek vissza a Győzelem térre, a több ezer más településről autóbusszal érkezett résztvevő eddigre már hazaindult. A tüntetésen egyetlen jelentősebb incidens volt, bántalmazták a B1TV operatőrét, a rendőrség hivatalból eljárást indított, számolt be a HotNews.ro, amely felvételt is közölt a történtekről.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!