Magyarország
Bekerült Magyarország Alaptörvényébe, hogy az ember férfi vagy nő
Az alkotmányt kilenc ponton módosították, a javaslatok ellen hetek óta tüntetnek Budapesten.
59 gyanúsított van az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében
A magyar főügyészség szerint a román határ közelében szolgálatot teljesítő magyar határrendészek rendszeresen követtek el korrupciós bűncselekményeket.
Csukott ablak, behúzott függöny – Álom a demokráciáról
„A demokráciát menet közben tanultuk meg – miközben már építettük is.” Markó Béla írása arról szól, hogyan lett a Ceaușescu-rendszer utáni szabadságkeresésből lassú, tanulásra épülő demokráciaépítés...
Tiltakozásból lemondott Magyarország tiszteletbeli konzulja Iași-ban
Adrian Christescu szerint a magyar kormány Oroszországhoz való közeledése és az EU-ellenes politikája összeegyeztethetetlen az elveivel, ezért 19 év után lemondott tiszteletbeli konzuli tisztségéről.
Tüntettek Kolozsváron Netanjahu magyarországi látogatása ellen
Egy civil csoport tartott tiltakozó megmozdulást Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa előtt.
Szijjártó Péter új kőolajvezetéket jelentett be, ami Magyarország és Szerbia között fog megépülni
A beruházás részeként a magyarországi Mol bővíti az ukrán–magyar határt Százhalombattával összekötő vezeték kapacitását.
Orbán rendszere az autokráciák példaképe lett, a magyar modell diktatúrát mélyít és szegénységet...
A trumpista jobboldal példaképként emlegeti Orbán rendszerét, de a valóság az, hogy a lojalitásra épített államban a gazdaság gyengül, a fiatalok elvándorolnak, és az ország a régió sereghajtójává...
Csak lábmosásra szánta a teknőt, állítja a Magyar Péternek üzenő székelyföldi tiktokos
Veres Zsolt korábban kibelezésre utaló székely szólást használt. Most bemutatott egy „poloskafürdető teknőt” is.
22 ország magyarországi nagykövetsége tiltakozik a Pride betiltása ellen, Románia és az USA...
Az állásfoglalást többek között Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság is aláírta, Szijjártó azt üzente nekik, hogy ne szóljanak bele Magyarország belügyeibe.
A Pride betiltása ellen vonultak utcára Budapesten, több hidat elfoglaltak a tüntetők
Hadházy Ákos képviselő hirdetett tüntetést Budapesten a Pride-ot betiltó törvény ellen. A tüntetők több hidat lezártak, késő estére pedig a tömeg a Kossuth teret és a parlamentet is érintette.