Magyarország

Révész Bálint: Sanyival újra átéltem azt a kényszeredett felelősségvállalást, amiben én is felnőttem
A Kix 12 éven át követi egy élénk, túl korai felnőtté válása ellen lázadó budapesti fiú életét, amelybe egyszer csak „beüt a ménkű”. Interjú a dokumentumfilm egyik alkotójával, Révész Bálinttal.
Nagyot javult a magyar válogatott, de ez kevés volt a németek ellen, akik 2–0-ra nyertek
A németek vezető gólja előtt Orbánt áttaszították a labdán, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Több lehetőség is volt az egyenlítésre, de Szoboszlai szabadrúgása és Varga fejese is...
Orbán: Magyarország kész támogatni Rutte NATO-főtitkári jelölését
Hivatalos: Rutténak már csak Románia támogatására van szüksége ahhoz, hogy konszenzus szülessen a NATO-főtitkári kinevezéséről.
Rutte derűlátó, úgy tűnik, már csak Románia ellenzi, hogy a NATO élére kerüljön
A holland sajtó szerint Magyarország is hajlik Rutte támogatására.
Megszavazták a követők, hogy Magyar Péter beüljön az Európai Parlamentbe
Magyar Péter a választás előtt még azt mondta, hogy csak szimbolikusan lesz listavezetője a Tisza Pártnak, később azonban több érvet is felsorolt az EP-képviselősége mellett.
Pocsék első félidő után harcos vereség Svájctól az első Eb-meccsen
A bizonytalan magyar védelem két gólt kapott az első félidőben, a 60. perc után kezdtek éledni a magyar remények. Varga Barnabás fejesgólja visszahozta a döntetlen esélyét, de Svájc kihasznált egy...
Magyarország–Svájc 1-3
Egy óra játék után feltámadt a magyar csapat, Varga két nagy helyzet után harmadikra már nem rontott, közeli fejessel szépített Svájc ellen. A hajrára nagyon kinyílt az egyenlítésért küzdő...
Tíz nap múlva tárgyal az Eu Moldova és Ukrajna csatlakozásáról, a keretdokumentumba „minden magyar...
„Az elmúlt napokban, hetekben óriási vita zajlott Brüsszelben arról, hogy milyen feltételek mellett induljanak meg a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával” – írta Szijjártó.
EP- és helyhatósági választások: nyertesek és vesztesek Romániától Brüsszelig egy kis...
Így néz ki a nagykép a rendelkezésre álló előzetes eredmények alapján.
Kövess minket Facebookon is!