Kína

Putyin meg akarta mutatni, hogy nincs annyira egyedül, mint ahogy a Nyugat szeretné
Az Ukrajna ellen indított háború óta a héten tartott csúcstalálkozó volt a legnagyobb nemzetközi rendezvény Oroszországban. Igaz, a BRICS révén megcélzott többpólusú világrend még messze van, és...
A Ford vezérigazgatója bevallotta: fél éve egy kínai elektromos autóval jár, és a jövőben is azzal...
Jim Farleynek nagyon tetszenek a kínai autók, amelyek szerinte komoly veszélyt jelentenek az amerikai autógyártókra.
Kutyákat festettek pandává egy kínai állatkertben, és ezt be is ismerték
Oda is van írva a kifutóhoz, hogy a két szerencsétlen csaucsaut pandának maszkírozták.
Miközben az Apple bemutatott egy új gombot, a Huawei piacra dobta az első duplán hajtogatható...
Kínában hivatalosan is megjelent a Huawei Mate XT, aminek nem kettő, hanem rögtön három képernyője van, így teljesen kihajtva már tényleg tablet méretű. Kínán kívül viszont aligha fogják majd árulni.
400 ezer embert evakuáltak a kínai turistaparadicsomból a Yagi szupertájfun miatt
Akár 240 km/órás széllökésekre is lehet számítani a dél-kínai Hainan szigetén.
Ukrajnában vetették be először élesben a harctéri robotkutyákat
Az már a háború kitörése után pár hónappal is látszott, hogy ízig-vérig 21. századi, hitech konfliktus zajlik az oroszok és az ukránok között. Ennek legújabb része, a fejlett harci robotok...
Új nukleáris stratégiát dolgozott ki az USA, hogy felkészüljön az erősödő kínai, orosz és...
Kína 2030-ig el akarja érni az Egyesült Államok és Oroszország nukleáris arzenáljának méretét.
Keletre, magyar?
„Ez a politika vezetett olyan tragédiához, mint Erdély pusztulása volt a 17. század végén, vagy a II. világháborúban Magyarország »utolsó csatlós« bélyegéhez és a magyar nemzet egy tizedének...
Kínában lecsapnak a túlságosan lelkes szurkolókra, mert szerintük befolyásolják az olimpikonok...
Üldözik a huhogást, a hangulatkeltést, sőt, a hangos szurkolást, a vakuzást és az aláírt ereklyékkel való nyerészkedést is.
Kövess minket Facebookon is!