Iráni tüntetések

Euractiv: Súlyosbodik a válság Irán belbiztonsági erőinél, gyorsan romló morálról ír egy jelentés
Ellentmondásos parancsokat kapnak odafentről, így az egységek nem tudják, hogyan tovább. Sok helyen nem is merik jelenteni a valódi helyzetet, mert félnek a fegyelmi következményektől.
Donald Trump szerint ideje új vezetést keresni Iránban
Nem esett neki jól, hogy Ali Hamenei ajatollah bűnözőnek nevezte.
Reuters: Egy iráni tisztviselő szerint már legalább kétezren meghaltak az országos tüntetések során
A hatóságok most először ismerték el, hogy magas a halálos áldozatok száma.
Iráni tüntetők a BBC-nek: Minden sikátorban van két-három halott
A beszámolók szerint a fegyvertelen tüntetők ellen éles lőszerrel lép fel az iráni hatalom, amely 46 éves történetének legnagyobb társadalmi ellenállásával néz szembe.
Az iráni hadsereg bejelentette, hogy fellép a tüntetők ellen, a kórházak egyre leterheltebbek
Az iráni rezsim elleni tüntetések csaknem két hete alatt már legalább 48 tüntető meghalt.
Ráomlott a gazdaság az iráni rezsimre
Több mint száz városra terjedtek át az elszabaduló infláció és a romló gazdasági helyzet miatti tüntetések, csütörtök éjjel már középületek is lángoltak. A tiltakozásokat erőszakkal elfojtani...
Már 29 tüntető meghalt az Iránban zajló demonstrációkon
Több mint 1200 embert letartóztattak, eddig mintegy 250 helyszínen zajlottak tüntetések az ajatollah rendszere ellen.
Legalább 31 nőt végeztek ki Iránban 2024-ben, egyre több nővel szemben alkalmaznak halálbüntetést
Az Iran Human Rights arra figyelmeztet, hogy a női foglyok egyre gyakrabban válnak halálbüntetés áldozatává az iszlám köztársaságban.
Több mint 120 embert vakítottak meg az iráni hatóságok a 2022-es nőjogi tüntetéseken
Az ENSZ által is bemutatott nyomozás alapján öt éves lány is van az áldozatok között.
Kövess minket Facebookon is!