Informatika
Trump stábja szerint Irán feltörte a belső levelezésüket, hogy befolyásolják a választást
A republikánus stáb ezt azután közölte, hogy a Politico megírta: júliusban névtelen forrás „hiteles dokumentumokat” kínált Trump kampányának belső működéséből.
Világszerte tömeges leállásokat okoz egy informatikai hiba
Repterek bénulnak meg, gépek nem tudnak felszállni, vasúttársaságoknál is problémák jelentkeznek, bankok is érintettek. Tévétársaságok adása áll le, a brit háziorvosi rendszer akadozik, az amerikai...
„Erdélyben túl sokszor beléptek a személyes szférámba. Én német vagyok lélekben, szeretem a...
Szilágyi Dalma és Szász Adorján öt évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy meghozzák életük egyik legnagyobb döntését, és kiköltöznek Németországba.
Kolozsváron nyit informatikai központot a BMW
2027-ig több ezer informatikust alkalmaznának.
Erdély és MI: így értelmezi és készít festményt akár tájainkról is a mesterséges intelligencia
Már évek óta vita folyik arról, hogy a mesterséges intelligencia képes-e ember által művelt művészetre? Erdélyben most először Csíkszeredában mutatnak be kimondottan olyan festményeket, amelyeket MI...
Orvosból informatikus: „a környezetem eleinte értetlenkedve fogadta a döntésem”
Egyre gyakrabban hallani, hogy valaki a választott szakmáját elhagyva átképezi magát informatikusnak. Sokan pénzügyi megfontolásból dönthetnek így, de Koncz Tamást például nem az anyagiak...