Trump stábja szerint Irán feltörte a belső levelezésüket, hogy befolyásolják a választást

2024. augusztus 11. – 09:12

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump amerikai elnökválasztási kampánystábja szombaton közölte, hogy egyes belső kommunikációját feltörték – írja a Reuters. Iránt gyanítják a támadás hátterében.

A republikánus nyilatkozat nem sokkal azután érkezett, hogy a Politico megírta: júliusban a lap e-maileket kezdett kapni egy névtelen forrástól, amely hiteles dokumentumokat kínált Trump stáb belső működéséből, köztük egy JD Vance elnökjelölt „potenciális sebezhetőségéről” szóló jelentést.

Az elmúlt hetek során az illető – aki egy AOL e-mail fiókot használt, és csak „Robert”-ként azonosította magát – olyan üzeneteket továbbított, amelyek egy magas rangú Trump-kampánytisztviselő belső kommunikációjának tűntek. A dokumentumok között szerepelt egy kutatási dosszié, amelyet a kampány a jelek szerint Trump jelöltjéről, JD Vance ohiói szenátorról készített, és amely február 23-i keltezésű volt. A Politico közölte, hogy megerősítette a dokumentumok hitelességét.

A kutatási dosszié egy 271 oldalas dokumentum volt, amely Vance múltjáról és kijelentéseiről nyilvánosan elérhető információk alapján készült, és egyeseket – például a Trumppal szembeni múltbeli kritikáit – a dokumentumban „POTENCIÁLIS VÁLTOZÁSOK”-ként jelöltek meg. Az illető egy kutatási dokumentum egy részét is elküldte Marco Rubio floridai szenátorról, aki szintén az alelnökjelöltség döntőjébe került.

Az illető a Politicónak azt mondta, hogy „különféle dokumentumokkal rendelkeznek [Trump] jogi és bírósági dokumentumaitól kezdve a belső kampánybeszélgetésekig”. Arra a kérdésre, hogy hogyan jutottak hozzá a dokumentumokhoz, a személy így válaszolt: „Azt javaslom, ne kíváncsiak legyenek arra, honnan szereztem őket. Bármilyen válasz erre a kérdésre, kompromittál engem, és jogilag is korlátozza önöket a közzétételükben”.

A hacker által megszerzett információk köre a lap szerint nem világos, de komoly biztonsági rést jelent Trump kampánya számára.

„Ezeket a dokumentumokat illegálisan szerezték be az Egyesült Államokkal szemben ellenséges külföldi forrásokból, azzal a céllal, hogy beavatkozzanak a 2024-es választásokba és káoszt szítsanak a demokratikus folyamatainkban” – fogalmazott közleményében Steven Cheung, a Trump-kampány szóvivője.

Szombaton késő este Trump a Truth Social nevű alkalmazásán posztolta, hogy a Microsoft épp most tájékoztatta a kampánystábját arról, hogy Irán feltörte az egyik weboldalát. Trump Iránra hárította a felelősséget, hozzátéve, hogy „csak a nyilvánosan elérhető információkat tudták megszerezni”. A hackeléssel kapcsolatban további részleteket nem árult el.

A Trump-kampány a Microsoft kutatóinak pénteki jelentésére hivatkozott, amely szerint iráni kormányhoz kötődő hackerek júniusban megpróbáltak betörni egy „magas rangú tisztviselő” amerikai elnökválasztási kampányfiókjába. A hackerek átvették az irányítást egy korábbi politikai tanácsadó fiókja felett, majd azt arra használták, hogy célba vegyék a tisztségviselőt.

A Microsoft szóvivője a jelentés megjelenése után nem volt hajlandó megnevezni a célba vett tisztviselőket, illetve további részletekkel sem szolgált.

Irán New York-i állandó ENSZ-képviselete pedig e-mailben közölte, hogy „az iráni kormány nem rendelkezik és nem is táplál semmilyen szándékot vagy indítékot arra, hogy beavatkozzon az Egyesült Államok elnökválasztásába”. „Nem tulajdonítunk hitelt az ilyen jelentéseknek” – reagáltak a Trump-kampány állításaira.

Pénteken a Microsoft megállapításaira reagálva Irán ENSZ-képviselete a Reutersnek azt mondta, hogy kiberképességei „védekező jellegűek és arányosak az őt fenyegető veszélyekkel”, és hogy nem tervezi kibertámadások indítását.

A Reuters emlékeztet arra, hogy Trump hivatali ideje alatt feszült volt a viszonya Iránnal. Trump alatt az Egyesült Államok 2020-ban megölte Kasszem Szulejmáni iráni katonai parancsnokot, és kilépett a többoldalú iráni atomalkuból.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!