Fidesz

Erősödhetnek a radikálisok az EP-ben, de a Fidesz még őket is megosztja, véli egy francia elemző
A liberálisok szereplésén is múlik a radikálisok eredménye, de a Népszavának nyilatkozó Eric Maurice szerint nem változtatják meg az EP fő irányát a radikális pártok, amelyek összefogását belső...
Tessék választani!
Lehet, hogy az egész „összmagyar-összefogás” üres kampányduma.
18 év óta először rendezett jelöltvitát a magyar köztévé: siralmas lett
A túl sok résztvevő és a merev struktúra miatt monológok sorozatává vált a műsor.
A fáradhatatlan munkás, a békeharcos és a stratégiai gondolkodó csapott össze Székelyudvarhelyért...
Székelyudvarhely jelenlegi polgármestere újrázna, és harmadik alkalommal is megpróbálná befejezni elindított projektjeit, két kihívója azonban saját elképzelései szerint mentené meg a várost a...
Vajon nekem is Fidesz-fóbiám van?
Elmélkedés Csoma Botond elsőre cinikusnak hangzó reakciójáról, melyet a vele egyet nem értőkhöz vágott nem is olyan rég.
Europe Elects: A Fidesz elveszítené a magyar EP-mandátumok abszolút többségét
A DK az MSZP-vel és a Párbeszéddel együtt annyi helyet szerezne az EP-ben, mint öt éve egyedül, a Tisza hat mandátumot kapna, a többi ellenzéki pártnak nem lenne képviselője.
„Az RMDSZ átvette a Fidesz politikai modelljét” – videón is megnézhető milyen volt a Transtelex...
Nagyjából semmiről sem tudtak megegyezni a meghívottak; leginkább az RMDSZ és a Fidesz közötti viszonyt érte sok kritika.
Kövess minket Facebookon is!