Fidesz
MCC-s pénzek nélkül, fapados verzióban tolja tovább az RMDSZ az Erdélyi Politikai Iskolát
Idén elmarad a budapesti tanulmányút, az erdélyi hétvégék utazási csekkjét már a résztvevők fizetik ki, és a politikai pártkeltető jellegét pedig igyekeznek „közéleti képzéssé” tompítani.
Kiderült a Kárpáti Nyolcakról, hogy csak Hetek, majd az ukránok megismerhették a magyar...
Az ukrán elnök először bejelentette, hogy új kezdeményezésének Magyarország is tagja, de hétfőn Magyar világossá tette, hogy ez nincs így. Egy határ menti tárolóról szóló szándéknyilatkozat, Magyar...
Magyar Péter, Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogának felfüggesztését is kérte az ügyészség
Különböző ügyekben nyomoznának, a miniszterelnök ellen a Dunába dobott telefon miatt, a két képviselő ellen pedig korrupciós ügyben indulna eljárás.
„Hazudj már valami szépet” – Orbán Viktor tudta, mit szeretnének hallani az erdélyi magyarok
Száz év alatt sok minden megváltozott Erdélyben, az az igény azonban makacsul velünk maradt, hogy valaki időről időre elmondja: nagyobbak, fontosabbak és különbek vagyunk annál, mint amit a valóság...
Tárt kapuk, tisztes távolság: nem barátkozott Kelemen Hunor és a Tisza helyettes államtitkára a...
Budapestről a Fidesz-korszak határon túli politikájával való őszinte szembenézést hirdették meg, Kelemen Hunor pedig másfél évtizednyi szoros Fidesz-szövetség után a pluralizmus és a politikai...
Elhatárolódások évadán
Hiányérzetem van. Nyakunkon a Kolozsvári Magyar Napok megnyitója és Tőkés László még nem tiltakozott.
A Tisza közpénz nélkül hagyná Tusványost, Németh Zsolt szerint 2027-ben így is megtartják
Magyar Péter a parlamentben jelezte, hogy a Tisza nem finanszírozná tovább közpénzből Tusványost. Tanács Zoltán szerint most derülhet ki, megáll-e saját lábán a rendezvény, Németh Zsolt viszont azt...
Az alkalmazottak a sajtóból értesültek az erdélyi médiabirodalom tulajdonosváltásáról, az RMDSZ...
Megkerestük az érintetteket, miután kiderült, hogy RMDSZ-es politikushoz kerülhet a Demeter Szilárd által összegründolt erdélyi médiabirodalom rádiós része, de teljes elzárkózás volt a válasz.
Medián: Öt százalékpontot esett a Tisza támogatottsága a biztos szavazók körében
A Medián szerint az elnökjelölt-állítás körüli kommunikációs hibák és a Polgár Judit-ügy is hozzájárulhatott a Tisza támogatottságának csökkenéséhez.
A tusványosi nemzetpolitikai kerekasztalon felsorolták a fideszes toposzokat, majd egy történész...
Bárdi Nándor történész arra figyelmeztetett Tusványoson: a látványos nemzetpolitikai kirakat mögött, amit a Fidesz rendezett be, a kisebbségi magyar társadalom törékenyebb, mint valaha.









