Tárt kapuk, tisztes távolság: nem barátkozott Kelemen Hunor és a Tisza helyettes államtitkára a Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján

A Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti hivatalos megnyitóján a megszokott koreográfia szerint vonult fel az erdélyi magyar politikai, kulturális és egyházi elit. A díszhelyek és az első sorok leosztása ezúttal jóval feszültebb dinamikát mutatott, mint az elmúlt évek gáláin, amikor nagy egyetértésben, egymást karonfogva vonultak fel az RMDSZ és a Fidesz potentátjai. Most az utolsó pillanatig üresek maradtak a fő helyek, csak a másod- és harmadrangú vendégek érkeztek meg időben, hogy elfoglalják a harmadik sortól hátrafelé található helyeiket. A kolozsvári magyar opera és színház klíma nélküli, fullasztóan meleg nagytermében – ahol a közönség fő foglalatossága a műsorfüzetekkel való szorgos legyezés volt – a magyarországi választások utáni új erőviszonyokat simán le lehetett követni abból, hogy ki mikor érkezett, kivel beszélgetett, hova ült le.

A sajtó és a nézők is azt figyelték, hogyan rendeződik el a tér. Nagyjából öt perccel a kezdés előtt vonultak be a főszereplők, Gergely Balázs kísérte a helyére a Tisza-kormány képviseletét ellátó Kollai Istvánt, majd hirtelen megjelent mindenki más is, akinek az első két sorba szólt a helye, és gyorsan le is ültek. Hiányoztak az előző évek széles mosolyai, köszöntései, hajlongásai; mindenki nagyon kimérten közlekedett, és maximum saját ülőszomszédjával beszélgetett.

A bal oldal első sorának legszélére Kollai István, a Tisza-kormány határon túli ügyekért felelős friss helyettes államtitkára ült le, míg a jobb oldal első helyét Kelemen Hunor RMDSZ-elnök foglalta el – gondosan ügyelve arra, hogy még véletlenül se kelljen egymással eszmecserélni a műsor előtt. Kelemen körül a szövetség megszokott belső köre sorakozott fel. Oláh Emese alpolgármester, Csoma Botond parlamenti képviselő, Székely István társadalomszervezésért felelős alelnök, Tasnádi István Szilárd szenátor, Karácsonyi Zsolt, a kultúráért felelős alelnök és Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány elnöke mind ott tömörültek az RMDSZ elnöke mellett és a háta mögött. Valamiért Toró T. Tibort, az EMSZ alelnökét is ide ültették, holott ő biztos elkezdte volna a barátkozást, ha a baloldalra sikerült volna helyet kapnia.

De nem, Kollai mellé stratégikusan Maier-Orosz Judit szenior úszóbajnokot ültették, a szomszédságukban pedig Gergely Balázs főszervező és az Erdélyi Hagyományok Háza vezetője, Kelemen László kapott helyet, meg Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul is a baloldali első sorban ült le. Az egyházi reprezentáció viszont meglepően halványra sikeredett: az Erdélyi Református Egyházkerületet vezető Kolumbán Vilmoson kívül más hivatalban lévő püspök nem jött el.

A műsorvezetők, Forrai Szerénke és Farkas Lóránd a megszokott rutinnal vitték a felkonferálást, a vendégek köszöntését felváltva oldották meg: egyet balról, egyet jobbról alapon, elsőként Kollai Istvánt, majd Kelemen Hunort szólították, és szépen felsoroltak és megtapsoltattak a házigazda Szép Gyula operaigazgatóig mindenkit.

Nagy-Magyarország helyett magyar nagyság: Gergely Balázs politikai kiszólásai

A beszédek sorát a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke és a rendezvénysorozat főszervezője, Gergely Balázs nyitotta meg, aki az egy nappal korábban megnyílt képeslap-kiállítás metaforájából bontotta ki mondandóját. Arról beszélt, hogy az apró képeslapokból összeálló kincsesláda csak akkor válik közös értékké, ha nem zárjuk el lakat alatt, és a kincstárból múzeumot, a múzeumból skanzent csinálunk, amit aztán élettel töltünk meg. Figyelmeztetett: ne az életből legyen előbb skanzen, aztán múzeum, végül összecsomagolt utazóláda, mert a jövő Kolozsvárját nem lehet elvinni vagy becsomagolni, azt csak helyben lehet megélni és gyarapítani a nyitott kapukon keresztül.

A beszéd legpolitikaibbnak minősíthető állítása az volt, amikor a nemzeti nagyság mibenlétét boncolgatta. Szembefordult a NER által másfél évtizeden át tolt revizionista-birodalmi esztétikájával és a térképes nosztalgiázással, és a polgári teljesítményt állította a hangoskodás helyébe.

„Kevésbé a Nagy Magyarországra, sokkal inkább a mindenkori magyar nagyságra vagyok büszke. Arra a nagyságra, amely nem kevélységből fakad, hanem teljesítményből” – jelentette ki.

A viszonyrendszerek tisztázása közben Budapestnek és a helyi fanyalgóknak is üzent. „Nem vagyunk koldusok, de ne legyünk melldöngető adakozók sem” – fogalmazott, hozzátéve a történelmi mementót, miszerint Nándorfehérvár dicsősége mögöttünk van, de a belső széthúzás miatt a mohácsi vereség üzenetére is figyelni kellene.

A végén a támogatóknak is köszönetet mondott, és a helyi mecénások, valamint a 900 ezer lejes önkormányzati támogatás mellett a „mindenkori magyar kormányzatoknak” köszönte meg a támogatást, ezzel is jelezve az új budapesti struktúráknak az együttműködési szándékot. A kolozsváriak is megértették az üzenetet, kedvenc fesztiváljuk főszervezőjét csak mérsékelt tapssal nyugtázták.

Toró Tibor: A magyar napok a közösségi önrendelkezés és autonómia belső bizonyossága

Gergely Balázs után Toró T. Tibor ment fel a színpadra, és kihasználta az alkalmat, hogy újra bedobja az örök témát, az autonómiát, amit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és párt, most meg az EMSZ folyamatosan napirenden tart, persze csak retorikai szinten, mert ennél messzibb nem jutottak. Gyorsan emlékeztetett mindenkit, hogy az első Magyar Napok ötlete és megszervezése az ő kolozsvári csapatuk műve volt, még ha a rendezvény azóta rég kinőtte is az alapítóit. Szerinte a fesztivál maga a megélt önrendelkezés, egyfajta közösségi testtartás, mert az autonómia nemcsak jogászkodást jelent, hanem azt is, hogy mi mondjuk el a saját történetünket.

A beszéd másik részéből sem hiányzott a politikai mondanivaló: Toró a sorok között elkezdett a budapesti kormányváltás utáni új valósághoz való alkalmazkodásról is beszélni. Finoman, de egyértelműen a Tisza-kormánnyal való békülés, az újrakezdés és a kiegyezés szükségességét lebegtette be a közönség előtt. Arra figyelmeztetett, hogy a választások után a politikai táborok, sőt az anyaország és a külhon között kibékíthetetlennek tűnő ellentétek szakadtak fel, de a nemzeti szétfejlődés veszélyét nem szabad elfogadni. Empátiát, a sérelmek megbocsátását sürgette, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy merjenek kilépni a saját politikai buborékukból és meghallgatni azokat is, akik mást gondolnak a világról. A közönség vette az üzenetet, de csak mérsékelt, udvarias tapssal nyugtázta.

A Tisza-kormány üzenete: Bocsánatot kérünk a fideszes propaganda miatt, tiszta lappal indítunk Erdélyben

Sokan Kollai István fellépését várták a leginkább, arra voltak kíváncsiak, milyen hangot üt meg a Tisza-kormány új helyettes államtitkára, milyen elképzelésekkel és üzenettel érkezik a budapesti kabinet tizenhat évnyi fideszes jelenlét után az erdélyi magyar elit elé. Kollai nem saját gondolatait olvasta fel, hanem felettese, Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hivatalos levelét. A megszokott diplomáciai szépelgés helyett szokatlanul őszinte, egyenes beszédet hallhatott a kolozsvári magyarság, amiben nem volt megszépítve az elmúlt évek politikai valósága.

A miniszteri szöveg a kötelező diplomáciai körökkel indított: megdicsérte a kolozsvári magyarokat, szépnek és pontosnak nevezte a „tárt kapuk” mottót, amely a magabiztos, önmagát felvállaló közösség gesztusa, és hosszan méltatta Kolozsvár felbecsülhetetlen szerepét az egyetemes magyar művelődésben és szellemi életben.

A felvezetés után rákanyarodott a tavaszi budapesti politikai fordulatra, amit úgy írt le, mint a nemzet felelősségvállalásának régen látott pillanatát, amellyel a választók visszatértek a Szent István-i és antalli útra. Ezzel a felütéssel csúsztatta át a szót a NER határon túli örökségére, és ekkor jött a beszéd legsúlyosabb, legőszintébb pontja. A kapcsolatok nemcsak a korábbi balliberális kormányok tehetetlenségét sínylették meg, írta a miniszter, hanem azt is, ahogy az előző, bukott kormány propagandája magyart hergelt magyar ellen, és igyekezett politikai befolyásának kiterjesztésére használni a határon túliakat. Ezután következett az a mondat, amit magyar kormánytagtól ezen a színpadon még soha senki nem hallott: bocsánatot kért azért, mert az előző rendszer eszközként használta a határon túli magyarokat ahelyett, hogy az érdekeiket képviselte volna.

„Megsínylették azt is, ahogy az előző, bukott kormány propagandája magyart hergelt magyar ellen, miközben igyekezett politikai befolyásának kiterjesztésére használni a határon túli magyar közösségeket is. Bocsánatot kérek helyettük is azért, hogy határon túli honfitársainkat eszközként használták ahelyett, hogy tisztán az érdekeiket nézték volna” – tolmácsolta a tárcavezető szavait Kollai István.

A levél ugyanakkor korrekt és megnyugtató garanciákat is megfogalmazott a jövőre nézve: leszögezte, hogy a Tisza-kormány nem kíván új politikai pártot gründolni Erdélyben, nem akarja Budapestről megmondani, hogy mi legyen az irány, és a kulturális, oktatási vagy szociális támogatások folytatását is megígérte. A játékszabályok viszont radikálisan megváltoznak:

„Minden ponton szakítunk az előző kormány politikai és a személyi szimpátián alapuló, gyakran átláthatatlan támogatási rendszerével” – üzente meg a miniszter, ugyanakkor a rég elfelejtett „semmit rólunk nélkülünk” jelszót is fölemlegette, és azt ígérte, ezt állítja az új magyarságpolitika középpontjába.

Az ígéretek sem tudták feloldani a feszültséget, a korábbi rendszer kíméletlen kritikája érezhetően megülte a nézőteret: a fideszes szólamokhoz szokott közönség távolságtartóan, visszafogott figyelemmel hallgatta az üzenetet. Ha egytől tízig terjedő skálán kellene lemérni a visszajelzést, 6-os, 7-es fokozatra lehetne tenni a kimért tapsot, amivel a helyettes államtitkár által felolvasott beszédet fogadták.

Kelemen Hunor és a hirtelen megtalált sokszínűség

Az est szónoki sorát Kelemen Hunor zárta, és természetesen a rendezvény tárt kapus mottójának szimbolikájához nyúlt vissza. Gyorsan el is nosztalgiázott azon, hogy pontosan negyven éve, 1986-ban érkezett Kolozsvárra egyetemistaként a diktatúra legsötétebb éveiben , amikor minden zárva volt, de ez a város mégis befogadta , és azóta is otthona maradt.

A nosztalgiázásból Kelemen lassan átfordult a konkrét mondanivalójára: a kapu motívumát használta fel ugródeszkának. Arról beszélt, hogy a tárt kapu valójában az önbizalom jele, hiszen kaput az nyit szélesre, aki pontosan tudja, mit őriz odabent, nem fél a külvilágtól, de azért megmutatja, hol a küszöb, hol a határ. Ezzel a felütéssel csúsztatta át a szót a jelenlegi politikai klímára: kifejtette, hogy az otthon biztonságában lévő ember nem retten meg a jövevényektől, az új eszméktől és a kellemetlen kérdésektől sem.

Innen aztán már egyenes út vezetett a napi feszültségekig és az RMDSZ elnökének a 180 fokos fordulatáig. Kelemen ugyanis ezen a ponton olyan hévvel kelt ki a megbélyegzés, a kirekesztés és a politikai egyformaság ellen, mintha nem az ő vezetése alatt simult volna bele a szövetség feltétel nélkül a Fidesz rendszerébe, és mintha nem az ő pártgépezete szorította volna le a pálya szélére vagy takarította volna el a funkciókból az elmúlt másfél évtizedben a másként gondolkodókat az erdélyi magyar nyilvánosságból. De „spongyát rá!” jelszóval – hogy egy élő klasszikus idézzünk – Kelemen most hirtelen a pluralizmus és a türelem élharcosaként pozicionálta magát:

„Ma egy végletekig megosztott, szétszakadt, egymástól mintha társadalmi fénysebességgel távolodó közösségben élünk. A megbélyegzés, a türelmetlenség mindenhol felüti a fejét, és az egyik legártalmasabb gondolat, hogy aki nincs velünk, aki nem ért velünk egyet mindenben, az csakis ellenség lehet, és meg kell büntetni. (...) Nekünk Erdélyben nem egyformaságra van szükségünk. Az egyenruha bennünket mindig zavar. Nem voltunk egyformák soha ” – jelentette ki a szövetségi elnök, hozzátéve, hogy minden egyformaságot hajszoló ideológia totalitarizmusba csapott át (sic!).

Kelemen Hunor szerint a közösség kapujában ma nem azt kell firtatni, ki honnan jött vagy ugyanazt gondolja-e a világról, hanem azt, mit tud hozzátenni a közöshöz. Az elnök a budapesti elszámoltatási retorikára és a Tisza-kormány felé is finoman visszaszúró, a toleranciát és a különbözőségek tiszteletét hirdető monológjával meglepő sikert aratott: a levegőtlen operaházi nézőtérből a gála messze legnagyobb, szinte tüntető vastapsát kapta.

Különös dinamika volt ez: a tavaszi budapesti választások óta politikai lejtmenetben lévő, védekezésre kényszerülő szövetségi elnök a pluralizmus dicséretével épp azon a színpadon aratott zajos sikert, ahol korábban éveken át az egyszínű politikai reprezentáció volt az egyetlen érvényes belépő.

A díjátadó és a közös fotó

A beszédek után a gála a Kincses Kolozsvárért Díj átadásával folytatódott, amelyet idén Maier-Orosz Judit szenior úszóbajnoknak ítélt oda a Kincses Kolozsvár Egyesület. A sportoló saját vagyonából vásárolta meg és alakította ki a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban a Kolozsvári Magyar Szalont és állandó kulturális térként ajánlotta fel a közösségnek. A közönség itt végre megmutathatta, hogy mekkora lelkesedésre képes: Maier-Orosz Juditot szűnni nem akaró tapssal ünnepelték a nézőtéren.

Kelemen Hunor és Kollai István is visszatért a színpadra, hogy virágcsokorral köszöntsék a díjazottat, amit egy színpadi protokollfotózás követett, ahol a két politikus kínosan ügyelt arra, hogy véletlenül se álljanak egymás mellé.

Kollainak egyébként több fellpése is lesz a Kolozsvári Magyar Napokon, az első kedden délután, amikor Grezsa Csaba főkonzul meghívására a Főtér 23-ban fog a diplomatával nemzetpolitikai kérdésekről beszélgetni. Bár a tematika szerda délutánra volt eredetileg meghirdetve vendégek említése nélkül, váratlanul keddre lett átszervezve, és egyedüli meghívottként Kollai Istvánt jelentette be a főkonzulátus. A helyettes államtitkárnak korábbi vállalásáról már írtunk: szerda este 19 órától a Planetárium közösségi tér vendégeivel fog találkozni, ahol a beszélgetés központi témája a magyar társadalom belső átalakulása lesz tágabb, globális kontextusban vizsgálva. A beszélgetésen terítékre kerül, miként rendeződnek át a közéleti viszonyok Magyarországon, mit jelent a politikai korszakváltás, és mindez milyen új kérdéseket, távlatokat vet fel a nemzetpolitika, illetve az erdélyi magyarság jövője szempontjából. A határon túli magyar ügyekkel megbízott helyettes államtitkárt a BBTE is várja egy beszélgetésre, és ugyanitt az egyetemi udvarban szombaton, a zárónap egyik kiemelt eseményén Heidl György államtitkár Paradigmaváltás a felsőoktatásban: kényszerek és lehetőségek című kerekasztalon vesz részt, amelyet dr. Markó Bálint, a BBTE tanulmányi rektorhelyettese moderál.

Mivel idén ünneplik Kallós Zoltán néprajzkutató születésének századik évfordulóját, a gálaest a Magyar Állami Népi Együttes Szállj el, madár… – Kallós Zoltán öröksége című díszelőadásával zárult.