Tömeges elvándorlást eredményezne az építőiparban az adókedvezmények tervezett eltörlése egy...
Az építőipari vállaltok eddig is nehezen tudták megtartani a munkaerőt, az adókedvezmények tervezett eltörülésével még nehezebb lenne a dolguk.
Nő a minimálbér, de ez nem feltétlenül jó hír
Egyik kezével hozzátesz a kormány a fizetésekhez, a másik kezével elveszi az adókedvezményeket, és emeli a TVA-t.
Szédítő tempóban nő a deficit, az adókhoz is kénytelen hozzányúlni a kormány
Az idei első két hónap után 17 milliárd lejes volt a hiány, öt hónap után már 37 milliárd, és becslések szerint az első félév végén 49 milliárd lejre duzzad. A Ciolacu-kormány számára nyilvánvalóvá...
Azt kérik a vállalkozók, hogy idén ne nyúljanak az adókhoz
Stabilitást és kiszámíthatóságot szeretnének.
2 milliárd font adót fizetnek a brit államnak a romániai vendégmunkások
Ezzel az ötödik helyen állnak az európai vendégmunkások között, a legnagyobb összeget a lengyelek fizetik be a brit államkasszába.
Rácz Béla Gergely közgazdász: A Ciolacu-kormány programja nyomokban tartalmaz racionális elemeket
Ciolacu már bemutatkozó beszédében olyan kifejezést használt, amellyel kiakasztotta az elemzőket, ugyanis az új kormányfő gazdasági hazafiságról beszélt. Mi várható gazdasági téren ettől a...
Megszüntetné az építőiparban, mezőgazdaságban és IT-szektorban dolgozók adókedvezményét a...
Az érvényben levő adókedvezmények hozzávetőlegesen 74 milliárd lejt tesznek ki, ami teljesen abnormális szerinte.
A szakálltól a vécéöblítésig – fura adók a nagyvilágból
Az életben csak a halál és az adózás a biztos, és a világtörténelemben néha egészen bizarr adókat vetettek ki.
Nagyobb adót javasol a PSD az államelnöki fizetésnél nagyobb jövedelmekre
Azt egyelőre cáfolják, hogy a progresszív adózást a magánszférára is kiterjesztenék.
Egyre több szupergazdag fordít hátat Norvégiának, ahol 1,1 százalékra emelték a vagyonadót
Ami sok, az sok: a legtöbb távozó milliárdos Svájcba költözik.
Kövess minket Facebookon is!