Archívum
Két-három elnökválasztás román módra 2.: A román politikai mezőnyről és annak bukásáról
Románia politikai rendszere mély válságba zuhant: a patronális pártok egymás után vallanak kudarcot, a hagyományos pártszerkezet felbomlóban, miközben a szélsőjobb pártok meglepő gyorsasággal törnek...
20 napig még nem térhetnek vissza otthonaikba azok a parajdiak, akiket evakuáltak
27 személyt érint a kitelepítés, akik napközben is csak engedéllyel kereshetik fel a házukat.
Kevesebb mint egymillió euróval támogatja Magyarország Parajdot és a székelyföldi árvízkárosultakat
Ez eltörpül a román kormány 300 millió lejes, mintegy 60 millió eurós gyorssegélye mellett.
Péntektől megnyitják a forgalom előtt a Transzfogarasi utat
Holnap reggel 7 órától ismét lehet autózni a Transzfogarasi úton.
Kolozsváron is utcára vonulnak, hogy nemet mondjanak a nők elleni erőszakra
A demonstráció apropója, hogy a múlt szombaton egy Ilfov megyei településen a nyílt utcán lelőttek egy 23 éves nőt.
„Parajdon túl sokáig hittük, hogy elég a bánya. Most mindent újra kell gondolni”
A parajdi sóbánya fölött kráterek nyílnak, a bánya sorsa bizonytalan. Egy helyi fotós napok óta dokumentálja a változásokat – és közben azon dolgozik, hogy életben maradjon a turizmus.
Brüsszel a bűnbak, Parajd az áldozat – Orbánék újabb hadjárata a Kárpát-medencei Magyar Képviselők...
Brüsszel-ellenes kirohanások, háborús retorika és a határon túli magyarság újrahangolt szerepe – ezek dominálták a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma idei ülését Budapesten.
Arra kérik a civileket, hogy a drónjaikkal ne veszélyeztessék a szakértőkét
A szakértők többek között háromdimenziós térkép létrehozására használnak drónokat, amiket viszont zavarnak a civileké.
Elővásárlási joga lenne a kolozsvári városházának a Telefonpalotára, mert műemlék
Emil Boc korábban visszakozott az épület nyílt árverésen történő megvásárlásától, sőt azt is állította, hogy nem hívták meg arra, pedig az Orange szerint de.
Zsidó Ferenc és Tankó Andrea kapott írószövetségi díjat Bukarestben
Zsidó Ferenc a székely identitásromantikát leporoló regényéért, A fák magukhoz húzzák az esőt-ért kapta a kisebbségi magyar irodalmi díjat, míg Tankó Andrea A ránc gyermekei című, telepi sorsokat...









