A parajdi bányavíz a tengernél is sósabbá tette a Kis-Küküllőt, elkezdődött a halpusztulás

A Kis-Küküllő vezetőképessége szerdán 36 800 mikrosiemens per centiméter (μS/cm) volt, ami becslések szerint 18–26 gramm oldott sót jelent literenként – ez összevethető, sőt helyenként nagyobb, mint a tengervíz sótartalma. A kloridion-koncentráció 15 207 milligramm per liter (mg/l) volt, vagyis több mint 15 gramm só literenként. A következmény nem maradt el: halak százai pusztulnak el Parajd alatt, több védett faj is érintett. A biológiai sokféleség összeomlása megkezdődött.

„Amitől tartottunk, bekövetkezett” – írta ki Facebook-oldalára Fülöp Tihamér biológus, akitől azonnal megkérdeztük, mekkora a baj. A szakember a Transtelexnek elmondta, a jelenlegi állapot a 2000-es ciánszennyezésre emlékeztet, amely akkor a Szamost és a Tiszát tarolta le. A sóval teli víztömeg most végigfut a Kis-Küküllőn, és eléri a Nagy-Küküllőt, végül a Marost is, komoly ökológiai és mezőgazdasági károkat okozva.

A Kis-Küküllő élővilágát most súlyosan veszélyezteti a sószennyezés, különösen az olyan őshonos halfajok, mint a rózsás márna (Barbus barbus), botos kölönte (Cottus gobio), fürge cselle (Phoxinus phoxinus), pénzes pér (Thymallus thymallus) és sebes pisztráng (Salmo trutta).

A legnagyobb kockázat azonban azokra a védett fajokra leselkedik, mint az ingol (Eudontomyzon danfordi), a szivárványos ökle (Rhodeus amarus), a Petényi márna (Barbus petenyi) és a balkáni csík (Sabanejewia balcanica) – figyelmeztetett Fülöp Tihamér.

Hartel Tibor, a BBTE oktatója is posztolt a katasztrófáról, miután a Kis-Küküllőn tömeges halpusztulást dokumentáltak. A folyó Parajd alatti szakaszán halak vergődnek, ugrálnak, vagy már elpusztult állapotban sodródnak, írta.

Szakács László, aki a helyszínen fotókat készített a jelenségről, azt is megfigyelte, hogy több fiatal példány is elpusztult, ami azt jelzi, hogy az utánpótlási generáció is veszélyben van. Az élővilág kárán túl a kutatók szerint a helyzet rámutat a természetvédelmi rendszer gyengeségére is.

„Ez nemcsak egy ökológiai katasztrófa, hanem a természetvédelem intézményi csődje” – írta Hartel Tibor.

A legaggasztóbb hatás, hogy a só beszivárog a talajba is, így a talajvíz szennyeződésével a zöldségtermesztés is veszélybe kerül, ami a térségben számos család megélhetésének alapja – magyarázta a Transtelexnek Fülöp Tihamér.

A biológus szerint azonban a természet képes lehet regenerálódni, ha időben megfékezik a sós víz beáramlását. Ehhez az szükséges, hogy a szennyezés mentes mellékfolyók populációi újranépesítsék a főágakat. Jelenleg azonban semmi nem utal arra, hogy a helyzet javulna.

A halpusztulás a sókoncentráció drámai megugrásával függ össze, amelyet a Korond-patak egyik gátjának megbontása előzött meg. A parajdi bányakatasztrófa után ugyanis romániai és nemzetközi szakértők döntése nyomán két kisebb gátat építettek a Korond-patakra, hogy lelassítsák a vízfolyást, ezáltal csökkentsék a további beomlások, sószennyezés és környezeti károk kockázatát. A Salrom kivitelezője azonban saját döntése alapján nyitott rést a felső gátban, hogy nehézgépekkel be tudjon hajtani a területre. A kivitelezés vezetői szerint ez szükségszerű döntés volt, a helyszíni körülmények miatt – ezt azonban több szakember és politikus is vitatja.

Eközben a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség (ISU) csütörtök reggel bejelentette, hogy több településen várhatóan leállítják a vízszolgáltatást a Kis-Küküllő vizének megnövekedett sótartalma miatt, a dicsőszentmártoni kórházból hazaküldik, áthelyezik a pácienseket, és a műtéteket elhalasztják az ivóvíz-hiány miatt.

A kialakult káosz nyomán már nemcsak Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke, de Tánczos Barna pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes is felszólalt. A mai kormányülésen nyilvánosan követelte a Salrom vezetőségének leváltását, az elhibázott döntések és a nem megfelelő válságkezelés miatt.

Fülöp Tihamér szerint a vezetők leváltása önmagában nem elegendő. A biológus úgy véli, a Salromot kötelezni kellene arra, hogy megtérítse a Kis-Küküllő mentén keletkezett környezeti károkat, és a rá kirótt bírságot egy független természetvédelmi alapba kellene befizetni. Ebből az alapból lehetne finanszírozni a folyó és környezetének rehabilitációját, élőhelyek helyreállítását, és a szennyezés hosszú távú hatásainak enyhítését. „Nem az állam egyik zsebéből kell a másikba pakolni a pénzt” – mondta –, hanem minden olyan céget, amely súlyos természeti károkat okoz, hasonló felelősségvállalásra kellene kötelezni.