Környezeti katasztrófát okozhat a romániai autópálya-építési hullám, ha nem szigorítanak a folyók védelmén

Köztudott, hogy Romániában jelenleg is termelnek ki a folyók medréből homokot és kavicsot, holott ez – elvileg – tilos. Ebben a riportban azt igyekszünk kideríteni, hogy hol a hiba a rendszerben. Rosszak a törvények? Megszegik a szabályokat a kavicskitermelő vállalatok? Korruptak vagy szemet hunynak a szabálytalanságok fölött a szakhatóságok? Bizonyos mértékben mindegyik állítás igaz, a legijesztőbb pedig az, hogy éppen változtatni készülnek a kitermelésre vonatkozó jogszabályokon, és nem a természetvédelem, a mezőgazdaság vagy az édesvízkészletünk megőrzése a fő szempont, hanem a nagyberuházások felgyorsítása. A kivitelező cégek, például az autópálya-építők azért lobbiznak, hogy lazítsanak a kitermelési engedélyek megszerzésére vonatkozó feltételeken.

Az elmúlt 150 évben a lecsapolások és folyószabályozások következtében lényegesen csökkent az édesvízi vízfelszín az egész világon, így Európában is. A vizes élőhelyek eltűnése a biodiverzitás drasztikus csökkenését eredményezte, például a vándorló tokfélék eltűnését a folyókból, illetve az édesvízi halak állományának visszaszorulását, helyenként teljes eltűnését. A lecsapolás azonban nem csak biodiverzitási kérdés, ugyanis az édesvízkészlet csökkenése közvetlenül befolyásolja a mezőgazdaságot, a klímát és a vízkészletet.

A megmaradt édesvizek és ezen belül a folyók jelenleg is számos olyan negatív hatásnak vannak kitéve, melyek rontják a vízminőséget, illetve az élőhelyek állapotát. Ide tartozik a megmaradt árterek megszüntetése, a gátak építése, a mezőgazdasági és kommunális szennyezés, a folyószabályozás, a kavics- és homokkitermelés.

Mi a felsorolt káros hatások közül kettővel foglalkozunk, a mederből történő kavics- és homokkitermeléssel, illetve azzal, hogy nagyon sok kavicsszortírozó állomásból az előírt ülepítés nélkül, zavarosan engedik be a vizet a folyóba.

Homok- és kavicskitermelést a jelenlegi szabályozás szerint csakis a folyómedreken kívül, a valamikori ártéren lehet végezni. A folyók az elmúlt évezredek során változtatták medrüket, így ezek mentén, a talajban megtalálhatók a korábban lerakott homok- és kavicsrétegek. Ezeket az altalajkincseket lehetne kitermelni, oly módon, hogy eltávolítják a felső talajréteget, és ez alól kitermelik a kavicsréteget. A mosásra használt vizet pedig tározókban, akár a kitermelés során keletkező mélyedésekben kellene tárolni mindaddig, amíg leülepszik, letisztul, és csak ezt követően lenne szabad visszaengedni a folyókba, de akár újra is lehetne hasznosítani. Ezzel együtt, a nyugat-európai országok példáját követve, az ülepítés során kapott finom homokot akár értékesíteni is lehetne.

A folyómedrekben végzett kitermelés azért káros, mert a kotrással a folyók egyre mélyülnek. Jelenleg a nagyobb romániai folyók medrének alja, főként a nagyvárosok közelében, több méterrel, egyes becslések szerint akár 5-6 méterrel is mélyebben van, mint hatvan-hetven évvel ezelőtt. A további kotrási/kitermelési munkálatok pedig csak még tovább mélyítenek. A folyók mélyítése pedig – a biodiverzitásra kifejtett káros hatásokon túl – azt eredményezi, hogy egyre szárazabbá válik a vízgyűjtő területen a talaj, fokozva az eleve problémát jelentő súlyos aszályok következményeit. A folyók ma már nem táplálják vízzel a környező területeket, beleértve a mezőgazdasági parcellákat, hanem vízelvezető csatornákként működnek: az alacsonyan fekvő mederbe beszivárog a környék talajvize, majd elfolyik, fokozva az amúgy is egyre gyakoribbá váló aszályos időszakok negatív hatásait. Emiatt nemcsak természetvédelmi kérdés a folyók mélyülése, hanem gazdasági is, hiszen komoly problémák elé állítja a mezőgazdasági termelést.

Az ülepítetlenül, zavaros állapotban visszaengedett használt vizek pedig zavarossá teszik a folyókat, ami jelentősen lerontja a vízi élőhelyek ökológiai állapotát. „A zavarosság különféle negatív hatásokkal járhat a halak, de az algák és moszatok, valamint számos más élőlény számára is, amelyek fontos szerepet játszanak a folyók táplálékláncában. Például akadályozza a halakat a látásban, ami viszont ennél is jelentősebb probléma, az az, hogy a finom üledék lerakódik a halak ikráira, ezek pusztulását okozva. Ugyanakkor a frissen kikelt halivadék rettenetesen érzékeny a víz zavarosságára, a kikelést követő néhány hétben a lárvák, ivadékok jelentős része elpusztul” – magyarázta Nagy András Attila halbiológus. Kifejtette, a tartós zavarosság megváltoztathatja a vízi ökoszisztémát, elősegítve a zavart környezetet jobban tűrő fajok elterjedését (általában ilyenek az inváziós, betelepített fajok), míg az érzékenyebb, őshonos fajok visszaszorulhatnak vagy teljesen eltűnhetnek. Összességében a víz felzavarása azt eredményezi, hogy csökken a fajok száma, elszegényedik az élő közösség. Eltűnnek az érzékenyebb fajok, csakis a tág tűrőképességűek élnek túl. A felzavart víz ugyan egy idő után, pár kilométeres távolságra a szennyezés forrásától kitisztul, leülepszik a hordalék, ellenben ott, ahol a kavicskitermelők nagy számban és sűrűn találhatók, hatásuk összeadódik. Azaz mire kitisztulna a víz, nagy eséllyel egy újabb befolyó zavaros vize kavarja fel ismét.

„Ez különösen nagy probléma a Szamos esetén, mely Erdély szintjén rekorder ebben a tekintetben. Az előző kutatások alapján, ami Románia nyugati felének folyóit érintette, elmondható, hogy átlagosan 12,3 kilométerenként van egy-egy kavicskitermelő/kavicsszortírozó/kavicsmosó állomás, a Szamoson viszont átlagosan 5 kilométerenként van kitermelő telephely” – tette hozzá Nagy András Attila.

„Katasztrofális állapotban vannak az ártéri erdők a Szamos árterületén, az amerikainyár-ültetvények például annyira kiszáradtak, hogy nem tudunk velük már mit kezdeni. A folyó szintjétől 10-12 méteres magasságba kerültek, a gyökereik nem érik el a vizet” – vázolta a helyzetet Balogh Sándor erdészmérnök, a román állami erdészeti hatóság, a ROMSILVA volt helyettes vezérigazgatója, aki szerint az ültetéssel sem boldogulnak, a talaj felső pár centis rétege nedves csupán, a 40 centis gödrök alja már száraz, így nem maradnak meg a csemeték. „Korábban voltak olyan évek, amikor olyan magas volt a Szamos szintje, hogy elöntötte az árteret, a víz pedig megmaradt itt hosszú ideig, átáztatta rendesen a talajt. Az utóbbi pár évben viszont kevés volt a csapadék, így a folyó nem tudta elönteni az árteret. Valamit kellene csinálni, valahogy vissza kellene tartani a vizet, bár ez problémásnak tűnik nagyon, elnézve, hogy mostanában mennyire alacsony a vízszint” – magyarázta. Az erdészmérnök kifejtette, elsősorban nem kéne tovább kotorni a medret, az ártéren pedig – akár bányák helyén kialakuló tavakban – vissza kéne tartani a vizet. Elmondta, a Szamos mentén van olyan terület a kezelésükben, melyből kb. 20 hektárt terméketlenné nyilvánítottak, mert kavicsos. Szerinte inkább innen lenne érdemes kitermelni, nem a mederből, a megmaradó gödörben pedig lehetne tárolni a vizet, ami a talajvíz szintjének emelését is eredményezhetné. Hozzátette, a terméketlen területeknek is arra lenne szükségük, hogy időnként kiöntsön a folyó és lerakja a hordalékot, mert így elkezdődhetne ismét a talajképződés.

„Tíz éve dolgozom erdészként a Szamos mentén, azóta követem, hogy a folyó mind kisebb és kisebb, becslésem szerint négy, négy és fél métert apadt a folyó vízszintje azóta. A holtágak is kiszáradtak az alacsony vízállás miatt, olyan mértékű a szárazodás, hogy még a Google térképeken is látszik ” – mondta Juhász Árpád erdészmérnök. Hozzátette, azokon a területeken, ahol a Szamos nem önt ki, nem marad meg a fehér és a fekete nyár, ezek a fák kiszáradnak, megbetegszenek. Őshonos erdősávok már lényegében nincsenek a folyó mentén, a nyarasok pedig nem bírják az aszályt.

A törvényhozók megkönnyítenék a kitermelési engedélyek megszerzését

Miközben egyre nagyobb környezeti terhet jelent a kavics- és homokkitermelés, illetve az illegális bányászat, a törvényhozók arra készülnek, hogy könnyítsenek a kavicskitermelés feltételein. Egyrészt az építőiparnak is egyre több nyersanyagra van szüksége, másrészt Románia hatalmas útépítésekre készül. Jórészt európai uniós támogatással több száz kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út megépítését tervezi a kormány. Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter szerint 2030-ig kb. 2500 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út kivitelezését vették tervbe, az összköltség eléri a 40 milliárd eurót. A tárcavezető szerint ehhez 5 millió tonna ballasztra, azaz sóderre (kavics és homok vegyesen) és 120 millió köbméter töltőanyagra lesz szükség.

A kitermelő vállalatok eközben arra panaszkodnak, hogy nem képesek megfelelő ütemben szállítani az alapanyagot, a kavicsot, homokot, mert – mint állítják – túlságosan lassan haladnak az új kitermelőtelepek engedélyeztetésével. Amint egy, a kormánnyal és a parlamenti szakbizottságok tagjaival közösen tartott egyeztető ülésen kifejtették, túlságosan bürokratikusnak tartják az eljárást és túlságosan szigorúnak a környezetvédelmi szabályokat, ugyanakkor a konkurenciát jelentő illegális kitermelésekre is panaszkodtak.

Antal Lóránt, a szenátus (a romániai parlament felsőháza) energiaügyi bizottságának elnöke volt az egyik résztvevője az említett találkozónak, aki elmondta, abba a „paradox helyzetbe” kerültek, hogy bár lenne finanszírozás, a vállalatok nem tudnak elég alapanyagot, kavicsot, homokot és tört követ szállítani, hogy megfelelő ütemben haladjanak a beruházások. „Volt rá példa, hogy egy autópálya-szakasz kiépítését már befejezte a beruházó, de még mindig nem készült el a kitermelési engedély az alapanyagokra” – magyarázta. Úgy vélte, ilyenkor olyan alapanyagokból dolgoztak, melyeknek „a származása nem volt világos”. A szenátor kifejtette, a céljuk az, hogy egy egységes kormányablakot hozzanak létre, ahol a kitermelő cégek leadhatják az igénylést és gyorsan megkapják az engedélyeket. Ehhez első lépésként már átszervezték az Altalajkincsek Országos Ügynökségét (ANRM), és terveznek több törvénymódosítást is.

Az illegális kitermeléssel kapcsolatban elmondta, „evidens”, hogy létezik a jelenség, a sajtóban megjelent beszámolókon kívül a különböző kormányzati szervektől, minisztériumoktól is kapott erre vonatkozó információkat. A törvénysértések visszaszorítását Antal Lóránt szerint szigorúbb ellenőrzéssel lehetne megoldani, illetve azzal, hogy a szakhatóságok, például a vízügyi igazgatóság és Altalajkincsek Országos Ügynöksége „utánamenne az ügyeknek”.

Az illegális kitermelés és a folyók tönkretétele vissza-visszatérő téma a romániai nyilvánosságban, konkrét intézkedések azonban egyelőre nem születtek a jelenség visszaszorítására. Annak ellenére sem, hogy például a Recorder korábbi videójában részletesen bemutatta az ország keleti folyóin uralkodó rettenetes állapotokat. Több, általunk megkérdezett szakember állította: az a természetpusztítás, amelyet Erdély leginkább kotort folyóján, a Szamoson látunk, eltörpül a moldvai folyókon végzett természetpusztítás mellett.

A környezetvédelmi minisztérium tíz éve ígéri, hogy kidolgoz egy „bányaradar” nevű alkalmazást, mely lehetővé tenné, hogy bárki ellenőrizhesse a rendszám alapján, hogy egy sóderrel megrakott teherautó legális vagy illegális forrásból származó rakományt visz, és ezt jelentse is a szakhatóságoknak. Az applikáció azonban a mai napig sem készült el.

„Akkora pénz van a homok- és kavicskitermelésben, olyan jövedelemre tesznek szert a cégek, hogy le tudnak fizetni bárkit. A hatóságok is benne vannak. A folyómederben nem kitermelésre adnak engedélyt, mert az tilos, hanem mederszabályozásra. De ha egy cég engedélyt kap mondjuk 100 köbméternyi sóder eltávolítására, ennek az engedélynek az örve alatt akár több ezer köbmétert is kitermel. És nehéz rábizonyítani” – magyarázta Sárkány-Kiss Endre biológus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott tanára. A 90-es években a vezetésével természetvédelmi szakemberek ökológiai alapkutatásokat végeztek Erdély nagyobb folyóin, többek között a Szamoson is. Sárkány-Kiss Endre szerint harminc évvel ezelőtt is probléma volt a mederszabályozásnak álcázott, nagymértékű kitermelés, de akkoriban „nem csinálták annyira brutálisan”, mint most. Egyre több cég bányászik a mederben, egyre több helyen, mivel egyre nagyobb és nagyobb szüksége van az építőiparnak alapanyagokra. „A Maroson, Gernyeszegnél van egy feldolgozó, ami már az én gyerekkoromban, az 50-es években is működött. Azóta járják a folyót, fel és le 50-60 kilométeres távon, és folyamatosan kotorják mederszabályozás címén. Emiatt körülbelül másfél métert esett a Maros szintje ezen a szakaszon, és jól látszik, hogy a talajvíz folyik ki a szántóföldek alól a mederbe” – vázolta a problémát Sárkány-Kiss Endre. Hozzátette, nehéz szembeszállni ezzel a gyakorlattal, miután a szakhatóság, a vízügy azt állítja, hogy ezek szükséges árvízvédelmi munkálatok.

A vízügyi mérnökök jó része nem veszi figyelembe a természetvédelmi szempontokat

A vízügyi dolgozókkal folytatott beszélgetéseinkből kiderült, hogy a mérnökök többsége számára valóban nem szempont, illetve nem különösebben fontos szempont a vizes élőhelyek védelme és a vízvisszatartás. Egy fiatalabb munkatárs kifejtette, a vízügy lényegében gazdálkodik a vízkészlettel, és fontosnak tartják, hogy pénzt is csináljanak belőle. Ivóvízként és öntözéshez használt vízként értékesítik a vízkészletet, emellett pedig jelentős bevételi forrást jelentenek a bányászati tevékenységből befolyó összegek, hiszen a kitermelők fizetnek az altalajkincseket kezelő ügynökség mellett a vízügyi hatóságnak is. Hozzátette, sokan tisztában vannak azzal, hogy természetvédelmi és mezőgazdasági szempontból káros, amit csinálnak, de ezt nem tekintik fontos szempontnak a döntéseik meghozatalánál.

Egy, a projektünkben érintett regionális vízügyi hatóságnál, a Szamos–Tisza Vízgyűjtő Területének Kezelőségénél (ABA Someș-Tisa) dolgozó mérnök kérdésemre kijelentette: őket csakis az érdekli, hogy a nagy vizek minél hamarabb lefolyjanak, ezért hatékony megoldásnak tartják a folyamatos kotrást. „Minket csak az érdekel, hogy a tavaszi áradáskor vagy esőzésekkor minél hamarabb szabaduljunk meg a nagy víztől, és az, hogy a kotort részeken milyen békák vagy halak élnek, minket nem érdekel. Minket csak a mi dolgunk érdekel, az, hogy ne legyen árvíz” – szögezte le. Hozzátette, úgy véli, hogy a Szamoson túlságosan sok, még ki nem egyenesített kanyar van, ezért jónak tartaná ezek levágását, ami hozzájárulna ahhoz, hogy még hamarabb eltűnjön az általuk fölöslegesnek tartott vízmennyiség. Megkérdeztem, hogy miként történik a kotrandó szakaszok kijelölése a vízügyi igazgatóságoknál. Beszélgetőtársam elmondta, többnyire a kitermelő cégek keresik meg a vízügyi hatóságot, és jelzik, hogy szeretnének homokot és kavicsot kitermelni. A hatóság munkatársai pedig kijelölik számukra a szakaszokat, azzal indokolván, hogy árvízvédelmi szempontból szükség van a hordalék eltávolítására. Ezek a cégek lényegében kibérelnek egy-egy folyószakaszt, ezeket kotorják. A kitermelt sódert pedig – a szerződésüknek megfelelően – értékesítik. A vízügyi mérnök rámutatott, a Szamos közelében egy újabb nagyszabású beruházás készül, egy gyorsforgalmi út építése van kilátásban, mely Nagybányát kötné össze – Szatmárnémeti érintésével – a magyarországi M3-as autópályával, úgyhogy sok igénylőre számítanak a közeljövőben, akik sódert akarnak majd kitermelni.

A sóderkitermelési láz az ivóvíztartalékot is veszélyezteti

Hogy miként tudják majd kiszolgálni az említett igényeket a jogszabályok betartása mellett, érdekes kérdésnek tűnik. A Szamos vízgyűjtő területének legalsó romániai, síkvidéki szakaszán ugyanis tilos a bányászati tevékenység a folyómedertől távol eső területeken is, nemcsak a mederben, tudtuk meg Márk-Nagy János ökológustól, aki korábban a Szamos vízgyűjtő területén fekvő Túrmenti Természetvédelmi Terület kezelőjeként dolgozott.

„A Szatmári síkság alatti vízbázis az Európai Unió Víz Keretirányelve alapján készült vízgyűjtőterületi menedzsment terv értelmében egy védett víztestnek számít, amely jó minőségű ivóvízzel képes ellátni nagyon sok települést, hosszú távon. Emiatt itt tilos kavicskitermelőket nyitni. A bányák a felszínnel kapcsolatba hozzák a föld alatti víztartalékot, ami ezáltal sérülékennyé válik, például szennyezésre, másrészt a jelentős mértékű párolgás miatt gyors ütemben fogyatkozik” – fejtegette az ökológus.

Márk-Nagy János szerint ugyan kavicsbányák létesítése a Szatmári-síkságon nem megengedett, viszont a horgász- és üdülőtavak kialakítását konkrétan nem tiltják jogszabályok, ezért a bányavállalatok úgy kerülik meg a törvényt, hogy tavak létesítésére kérnek engedélyt, miközben a tulajdonképpeni cél a kitermelési tevékenység. Az engedélyükben szerepel, hogy értékesíthetik az ásás során kitermelt kavicsot, homokot, és lényegében senki sem ellenőrzi, hogy milyen mélyre ásnak le, ami szintén hátrányos a vízkészlet szempontjából.

A Recorder beszámolója szerint két évvel ezelőtt országszerte összesen 1300 halas-, illetve üdülőtó kialakítása volt – elvileg – folyamatban. A portál úgy tudja, ezek 90 százaléka nem készült el, a beruházók miután kiásták az altalajkincseket, többnyire odébb álltak, és mindössze hatalmas kráterek maradtak utánuk.

„Eleinte engedélyeztük a halastavak létesítését, mert abból indultunk ki, hogy ezek vizes élőhelyeket biztosítanak, melyekre szükség van, de bármilyen előnyösek is természetvédelmi szempontból, végül úgy döntöttünk, hogy leállunk ezzel. Túlságosan sok volt az igénylés, ezek a tavak viszont mára már olyan nagy területet foglalnak el, hogy számolnunk kell azzal is, hogy a párolgás miatt ez mekkora mértékben veszélyezteti a vízkészletet” – magyarázta Márk-Nagy János.

Szemléltetésként felidézte, hogy három éve például teljesen kiszáradt a Kraszna mellett kialakított kismajtényi halastó. Tavasszal körülbelül méteres víz volt a 130 hektáros tóban, nyár közepére azonban teljesen kiszáradt, ebből is látszik, milyen mértékű víz tűnik el a párolgással, mutatott rá. 2018-ban azonban a civil szervezetektől megvonták azt a jogot, hogy természetvédelmi területek kezelőiként tevékenykedjenek, így az Erdélyi Kárpát Egyesület Szatmári szervezete sem tud már beleszólni abba, hogy ki nyit halastó-létesítés címszó alatt kavicsbányát a védett víztest fölött a Szatmári-síkságon.

A kitermelő cégek egyébként nemcsak a vízbázisok védelmére vonatkozó szabályok kijátszása érdekében kérnek bányanyitás helyett halastavak kialakítására kérelmet. Silviu Chiriac, a Vrancea megyei környezetvédelmi ügynökség szaktanácsadója szerint sokkal előnyösebb a tóásás, legalább két szempontból. Egyrészt a bányák esetén kisebb mélységbe szabad csak ásni, nem érhetik el a talajvíz szintjét, míg a tavakkal a vízszint alá mehetnek. Másrészt a bányát nyitókat a törvény kötelezi, hogy a tevékenységük befejezése után állítsák vissza az eredeti természeti állapotokat. A halastavakat vagy üdülőtavakat kialakítókra ilyen szabály nem vonatkozik. És mint mutatja a mellékelt ábra, a hatóságok nem igazán foglalkoznak azzal, ha végül nem fejezik be a projektjeiket.

A vízügyi vezetők belátásán múlik

Az, hogy a természetvédelmi, mezőgazdasági és klímaszempontok mennyire érvényesülnek egy-egy döntés meghozatalakor, lényegében a vízügyi vezetők belátásán múlik, derült ki a Pásztor Sándorral folytatott beszélgetésemből, aki jelenleg a Körösök Vízgyűjtő Területének Kezelőségének (ABA Crișuri) vezetője, korábban pedig a környezetvédelmi minisztérium vízügyi tanácsadójaként dolgozott. Elmondta, a Körösök vidékén egyetlen mederkotrási munkálat sincs folyamatban, az igénylőket igyekeznek abba az irányba terelni, hogy az árterületeken folytassanak kitermelést, ne a mederben. Sőt, élőhely-rehabilitációban is gondolkodnak, például a Sebes-Körös Nagyvárad és a román–magyar határ közötti több mint 20 kilométeres szakaszán jó minőségű vizes élőhelyekké alakítják az elhagyott bányákat.

Pásztor Sándor úgy tudja, főként az ország keleti részére jellemző, hogy nagyon sok cég dolgozik a folyómedrekben. Felvetésemre, miszerint a Szamos alsó szakaszán, Déstől az országhatárig is sok helyen – a regionális vízügyi hatóság tájékoztatása szerint 13 szakaszon – kotortatnak, elmondta, ha a moldvai Bákó megyében tekintenénk át a helyzetet, azt találnánk, hogy egy ekkora folyószakaszon több mint száz kotrási munkálat van folyamatban. A vízügyi mérnök kifejtette, egyébként elég hosszadalmas procedúra egy-egy folyószakasz kibérlése. Először is az Altalajkincsek Országos Ügynökségétől kell megszerezni a jóváhagyást, ezután következik a vízügyi igazgatóság engedélye, amelynek megszerzéséhez a környezetvédelmi hatóságok jóváhagyása is szükséges. Igaz, természetvédelmi területen legalább nehézkes az engedélyek megszerzése kotrásra és mederszabályozásra, de Pásztor szerint tulajdonképpen ezt sem tiltják explicit módon a jogszabályok.

„Az Európai Unió Víz Keretirányelve ajánlásokat fogalmaz meg, az áll benne, hogy jó természeti állapotban kell megőrizni a folyókat, de konkrét előírásokat, tiltásokat nem tartalmaz. Amiből az következik, hogy az egyes tagországok szakhatóságainak mérlegelési lehetősége van egy-egy döntés meghozatalánál. Románia esetén a kötelező geológiai felmérések és a környezeti hatástanulmányok alapján kellene olyan döntéseket hozni, melyek garantálnák, hogy a keretirányelv célkitűzései teljesülnek” – magyarázta.

Pásztor Sándor véleménye szerint kotrási munkálatokra igenis szükség van, például ha egy árhullám nagyobb mennyiségű hordalékot rak le egy területen, szükség van a szállítási kapacitás visszaállítására. Azt mondta, érdeke a vízügyi hatóságoknak az is, hogy ne alakuljanak ki szigetek a folyókon. A Körösök vidékén elsősorban hegyvidéki településeken lépnek közbe, ha például egy-egy patakon a hordalék felgyülemlik, általában a saját gépeiket használva. Az ellenőrzési tevékenységgel kapcsolatban elmondta, a vízügyi hatóság ellenőreinek a feladata az, hogy megakadályozzák, hogy a kitermelők az engedélyezett területeken kívül is kotorjanak, illetve hogy ne menjenek mélyebbre annál, mint ami az engedélyükben szerepel. Azokat, akik az engedélyezett területen kívül is ásnak, az ellenőrök a GPS-rendszerük segítségével elvileg könnyen elkaphatják, a megengedettnél mélyebbre ásás megállapítása azonban eléggé nehézkes, mivel ezeket a területeket többnyire víz borítja.

Pásztor szerint nagy felelősséggel jár egy-egy ilyen kihágás megállapítása, a büntetés ugyanis borsos, elérheti a 100 ezer lejt (8,34 millió forint, 20 ezer euró). Sőt, bírósági ügy is lehet belőle, ha ismételten elkapják a szabálytalanul dolgozó céget. Példaként felhozott egy tavaly őszi esetet, amikor egy feljelentés nyomán először megbírságoltak egy illegális kitermelést folytató céget a Fekete-Körösön, majd bíróságra vitték az ügyet, amikor másodszor is azon kapták őket, hogy kotornak a mederben.

Pedig szigetek is kellenének

„A vízügyi igazgatóságok munkatársainak egy jelentős része sajnos nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a kanyarulatok, meanderek levágásával a folyó medrének esése egyre meredekebb lesz, ezzel együtt a víz sebessége is nő, amivel párhuzamosan a folyó hordalékszállítása és az eróziós tevékenységek is egyre fokozódnak, így a folyó medre évről évre egyre mélyebbre kerül, amit a talajvíz szintjének csökkenése is követ” – kommentálta a kanyarulatok levágásának fentebb említett ötletét Nagy András Attila.

A szigetek pedig az intenzíven művelt parcellák között kanyargó folyókon olyan kis, biztonságos területek, ahová az ember és a ragadozók nehezen jutnak be, ezért különösen értékes élőhelyeknek számítanak. Például ritka madárfajok számára szolgálnak költőhelyként. Nagyon sok olyan faj van, amely az ilyen spontán kialakuló homok- vagy kavicsszigeteken tud csak megfelelő körülmények között költeni. „A szigetek fontos élőhelyet jelentenek a vízhez kötődő, de nem feltétlenül a vízben élő növény- és állatközösségek számára. A Szamos szóban forgó, középső-alsó szakaszán az általunk megtalált kevés sziget egyikén például számos, Erdélyben ritkán költő madárfaj költését jegyeztük fel. Olyan ritka madárfajok fészkeit találtuk meg az általunk Csodaszigetnek elkeresztelt kis földterületen, mint a kis csér, küszvágó csér, dankasirály és a kis lile” – érvelt a szigetek megőrzésének fontossága mellett Pap Péter László ökológus, egyetemi oktató.

A szigetek emellett a védett emlősfajok számára is nagyon fontosak. Fülöp Tihamér emlőskutató szerint a hódok és a vidrák szempontjából igen lényeges, hogy ne számolják fel ezeket az élőhelyeket. „A vidra közösségi jelentőségű védett faj és nem mellesleg a Berni Egyezmény címerállata. A folyómedrek kotrása és a szigetek eltüntetése negatívan befolyásolja az életterüket, elsősorban azért, mert a zavart szakaszok élőhelyként és táplálkozóhelyként időszakosan kiesnek. Ezeken a területeken a vidra nem tud vadászni, mivel a zsákmányfajok hiányoznak.”

A hódok esetén pedig előfordulhat, hogy a kitermelt sziget adott otthont a hódcsalád vackának (várának). Ilyen esetekben elsősorban a fiatal egyedek pusztulhatnak el, a család pedig új területre kényszerül költözni. Emellett a szigetek fontos táplálkozóhelyek is – gazdag vegetációval, lágyszárú növényekkel, fiatal füzekkel, valamint az ártéri élőhelyekre jellemző fafajokkal –, amelyek elvesztése tovább csökkenti a faj számára elérhető forrásokat.

Cikksorozatunk következő részében arról írunk, hogy milyen tapasztalatokat szereztünk a terepbejárásaink során, illetve hogy a hatóságok milyen reakciókat adtak az illegális tevékenységekre vonatkozó panaszainkra. A Szamos magyarországi szakaszán halállomány-felmérést végeztettünk, melyből kiderült: a folyó a mostaninál rosszabb állapotban csak a cianidszennyezés évében volt.

Ez a cikk a Journalismfund Europe támogatásával készült.