Komplett szigeteket tüntetnek el az illegálisan sódert bányászó cégek a Szamosról

Cikksorozatunk előző részében részletesen írtunk arról, hogy milyen hatalmas környezeti és gazdasági károkkal jár a folyómedrek állandó kotrása, illetve az, hogy a sűrűn elhelyezkedő kavicsmosókból ülepítés nélkül engedik vissza a zavaros vizet a folyóba. Ebben a cikkben azt mutatjuk be, hogy mit tapasztaltunk terepen, illetve hogy a hatóságok milyen reakciókat adtak az illegális tevékenységekre vonatkozó panaszainkra. Kimerítettük a civilek rendelkezésére álló összes lehetőséget, és arra a következtetésre jutottunk, hogy egyes hatóságok falazhatnak az illegálisan bányászó és egyéb kihágásokat elkövető, vélhetően komoly politikai támogatással rendelkező vállalatoknak. Hogy lássuk, milyen hatással van a természetpusztítás a folyó alsóbb folyásának élővilágára, a Szamos magyarországi szakaszán halállomány-felmérést végeztettünk. Kiderült: a folyó a mostaninál rosszabb állapotban csak a cianidszennyezés évében volt.

Annak érdekében, hogy a Szamos romániai szakaszán uralkodó állapotokról képet kapjunk, tavasszal végigkenuztunk a folyó középső-alsó szakaszán, Déstől a román–magyar országhatárig kb. 230 kilométer hosszan. Arra figyeltünk elsősorban, hogy hol folytatnak kitermelést a mederben, illetve hogy a kavicsfeldolgozó állomásoktól hol engednek be ülepítetlen, zavaros vizet a folyóba. Több, hatalmas méretű kitermelő telepet is láttunk, és bár nyilvánvaló volt, hogy komoly természeti kárt okoztak, és semmiképp nem felelnek meg a Víz Keretirányelvben foglaltaknak, kiderült, hogy ezek többsége törvényesen működik.

Kikértük a regionális vízügyi hatóságtól, a Szamos–Tisza Vízgyűjtő Medencéjének Kezelőségétől (ABA Someș-Tisa) és a megyei környezetvédelmi ügynökségektől a kitermelőegységek és mosók számára kibocsátott engedélyeket, hogy összevethessük azzal, amit terepen láttunk. A hatóságok azonban nem értelmezhető térképeket küldtek, hanem a hivatalos írott választ beszkennelték pdf-formátumban, ebben volt egy táblázat a koordinátákkal egy speciális, általuk hivatalosan használt Stereo 70 nevű vetületben, ráadásul itt-ott az x és y tengelyek fel voltak cserélve. Vagyis a válaszban kapott adatsorokból egy laikus semmit sem tudott volna kihámozni. Külön térképészmunkával jutottunk csak a terepen is használható térképekhez, amelyek valóban megfelelően jelölik az engedélyezett területeket. Ez pedig nem felel meg az Aarhusi Konvenció szellemiségének, mely szavatolja a széles körű hozzáférést a környezetvédelmi döntésekhez.

„Mivel rossz minőségben beszkennelve, pdf-formátumban küldték el az adatokat, másolni sem lehetett ezekből, így minden egyes koordinátát külön kellett bepötyögjek egy térképkészítő programba, ahol az általuk használt vetületi rendszerből átalakítottam egy másikba, majd az így generált pontokat egy harmadik térképkészítő programban összekötöttem, így sikerült végül térképen megjeleníteni az engedélyezett területrészeket – osztotta meg tapasztalatait Fülöp Tihamér emlőskutató, a projektünk egyik munkatársa. – Az első ilyen, hatósági adatokból készített térképadagon majdnem egy teljes napot dolgoztam, pedig sokat foglalkoztam korábban térképek készítésével, van némi jártasságom ezen a téren. A többi már gyorsabban ment, főleg miután találtam egy jó szövegfelismerő online programot, de felháborítónak tartom, hogy a 21. században egy szakhatóság ilyen adatokat szolgáltat.”

A kenuzás során gyanúsnak ítélt részekről drónokkal légi felvételeket is készítettünk, amelyeket összevetettünk a hatóságoktól kapott adatok alapján megrajzolt térképekkel. Persze csak a lehetőségeinkhez mérten, mert nem minden megyei és regionális hatóságtól kaptunk használható adatsorokat. Nagyon eltérően reagáltak a különböző megyei hatóságok az adatkérésünkre: míg a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) egyből elküldte az adatsorokat, volt olyan megye, ahonnan többszöri kérésre érkezett csak meg a válasz, de olyan is, például a Kolozs megyei APM, amely megtagadta az információszolgáltatást, és más hatósághoz irányított válaszért. A terepen tapasztaltak és térképek összevetése alapján problémásnak ítélt helyekre többször visszatértünk, és figyelemmel követtük, mi történik.

A beazonosított, zavaros vizű befolyókkal kapcsolatban értesítéseket küldtünk a regionális vízügyi hatóságnak és a megyei környezetvédelmi őrszolgálatoknak, valamint a védett területeket felügyelő megyei ügynökségeknek is, fotókat mellékelve. A vízügyi igazgatóság válaszából megtudtuk, hogy ellenőrizték a cégeket, és úgy találták, a bejelentésünk megalapozott. Felhívták a vétkes vállalatok figyelmét arra, hogy takarítsák ki az ülepítő medencéiket, és tisztítsák meg a kavicsmosásból származó vizet, mielőtt a folyóba engedik. Arra is ígéretet tett válaszában a vízügyi hatóság, hogy figyelemmel követi ezt a problémát a jövőben. Mi is figyelemmel követtük, és azt tapasztaltuk, hogy volt olyan cég, amely nem sokat adott a vízügyi hatóság utasítására, továbbra is ülepítetlen vizet engedett a Szamosba. És volt olyan is, amely az ülepítőjét ugyan kitakarította, azonban a használt vizet egy csövön keresztül, magasból zúdította a partra, folyamatosan mosva a folyó partján lerakódott iszapot a vízbe. Azaz lényegében ugyanúgy zavarossá tette a Szamos vizét, mint annak előtte.

Az volt az általános benyomásunk, hogy a kitermelő cégeket egy cseppet sem érdekli a folyók élővilágának állapota. Például betolják a hulladékukat, a válogatás és a mosás után visszamaradó anyagokat a vízbe, és beletolják a földréteget is, amelyet az ártéren végzett kitermeléskor távolítanak el, így a folyópartok a kitermelések környékén sokszor úgy néznek ki, mint egy szemétdomb. Az egyik ilyen, Szatmár megyei hulladékbetoláson különösen felháborodtunk, ezért panaszt is tettünk. A kitermelőtelepről eltolt földdel több tíz méteren át borították be a folyópartot, betemetve a part menti növényzetet és tönkretéve az élőhelyeket, például egy olyan szakadópartot, ahol gyurgyalagok és partifecskék fészkeltek. Mindezt természetvédelmi területen, a Szamos alsó szakasza ugyanis uniós szintű védettséget élvező Natura 2000-es terület. A regionális vízügyi hatóság és a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Őrszolgálat azonban egybehangzóan közölte, szerintük tévedésben vagyunk, a reklamált szakaszon a természetes talajerózió nyomait láttuk, szó sincs arról, hogy az ott dolgozó vállalat tolta volna be a hulladékát a folyómederbe.

Egészen égbekiáltó természetpusztítást fedeztünk fel a Cikói-szoros bejáratánál, a Szamos egyik legszebb szakaszán, ahol Benedekfalvánál beér a hegyek közé. A kitermelés nyomait nézegetve néhány horgász kezdett el panaszkodni, hogy egy jókora, gazdag élővilággal rendelkező sziget volt még egy évvel korábban a szoros bejáratánál, de úgy, ahogy volt, az egészet kitermelték. (Arról, hogy miért lenne kiemelten fontos természetvédelmi szempontból megőrizni a folyókon kialakuló szigeteket, cikksorozatunk első részében írtunk bővebben.) Emiatt és a mederkotrás miatt pedig sokkal szegényebb lett fajokban a kedvenc horgászhelyük, hiszen a változatos, gyorsabb folyású részekkel, kavicspadokkal tarkított szakasz helyett lényegében egy mély kráter keletkezett, amely inkább hasonlít árokhoz, mint folyóvízhez.

A Google Earth szerint valóban volt itt egy sziget, nem is kicsi, 360 méter hosszú, 53 méter széles, közel 15 ezer négyzetméteren, magas fákkal. A hatóságoktól kapott adatokból azonban kiderült: a cég rendelkezik mederkotrási engedéllyel erre a szakaszra. Egy későbbi ellenőrzés során viszont azt tapasztaltuk, hogy a kitermelő cég nem elégedett meg annyival, amennyit jóváhagytak számára, hanem jóval lentebb is alaposan kikotorta a medret. Drónfelvétellel tudtuk igazolni, hogy az engedélyezett területtől 265 méterrel lejjebb is ástak a markológépekkel, ezért panaszt tettünk a Szilágy Megyei Rendőrfelügyelőségen, valamint a vízügyi és környezetvédelmi szakhatóságoknál. A regionális vízügyi hatóság válaszában kifejtette, ők nem értek tetten senkit a tilosban, és illegális kitermelések nyomait sem fedezték fel. Hozzátették, a jelzett törvénysértés ellen csakis akkor tudnának fellépni, ha sikerülne beazonosítani az elkövetőt, ami szerintük már nem lehetséges.

A folyó alsóbb szakaszán, Szatmár megyében is fedeztünk fel törvénytelen kitermeléseket. A hatóságoktól kapott adatokból például kiderült, hogy egy cég ugyan rendelkezik kotrási engedéllyel a Szamos egy 370 méteres szakaszán Szamosberence (Băbășești) közelében, azonban a szakasz fölött és alatt kilométerekkel is jól látszottak a kitermelések nyomai. Sőt, a drónfelvételeken a markológépek és a teherautók is feltűntek. Jelentettük a szakhatóságoknak az illegális kitermelést, illetve felvételeket küldtünk a korábbi illegális kitermelések nyomairól is, kérve, hogy lépjenek fel a törvényszegőkkel szemben. Azonban azt a választ kaptuk a megyei környezetvédelmi őrszolgálattól és a regionális vízügyi hatóságtól, hogy ők az ellenőrzéseik során sem illegálisan bányászó céget nem láttak, sem korábbi kitermelések nyomait nem fedezték fel. Holott ki sem kell menni a folyópartig, ha valaki meg akar győződni arról, hogy a Szamosnak ezen a szakaszán brutális mértékben folyik az illegális kitermelés: a Google Earthön alig lehet olyan légi fotót találni, amelyen ne tűnne fel egy-egy tilosban kotró markológép.

Ezt követően több tereputunkon is láttuk, hogy folytatják az illegális munkálatokat ezen a szakaszon, ezért – ügyvédünk, Szabó Andreea tanácsára – bevontuk a rendőrséget is. Amikor sikerült ismét tetten érnünk a kitermelő céget a tilosban, a 112-es sürgősségi számon tettünk bejelentést. A Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőséghez kapcsoltak, ők kiküldtek egy járőrt. Amikor kiértek, még a helyszínen dolgozott a markológép, és jártak a teherautók is, így a rendőr szóba tudott állni a sofőrökkel, akik elmondták, melyik cégnek dolgoznak. A rendőr felhívta a cég tulajdonosát, majd azt mondta, mehetünk, telefonon tájékoztat majd, hogy mire jutott. Fel is hívott, és elmondta, hogy a cégvezető elismerte, valóban olyan helyen dolgoztak, ahová nem szólt az engedélyük. Majd elmagyarázta, hogy a vállalkozó megígérte neki, hogy többé nem termelnek ki tiltott helyen. Megítélésem szerint azt próbálta sugallni, hogy talán elállhatnék a feljelentéstől. Kértem, hogy írásban számoljon be az intézkedéseiről, és megígérte, hogy három nap múlva jelentkezik. Azonban nem hívott a megbeszélt időpontban, írásban sem válaszolt, és a telefont sem vette fel. Később, több mint egy hónap elteltével, benyújtottam egy petíciót a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőséghez, amelyben tájékoztatást kértem az ügyben megtett intézkedéseikről. Azonban a törvény által előírt válaszadási határidőn belül, azaz harminc nap elteltével sem kaptam semmiféle tájékoztatást.

A szóban forgó cég pedig nem zavartatta magát, folytatta az illegális kitermelést a mederből. Következő látogatásunkkor újra az engedélyezett folyószakasz határain kívül találtuk a gépeiket, így megint jelentettük az esetet a 112-es hívószámon, valamint a szakhatóságoknak is. Miután megjelentünk a parton, a teherautók már nem tértek vissza, és a markológép sofőrje is gyorsan eltűnt. A rendőrök pedig közölték, hogy mivel senkit sem találtak a helyszínen a munkások közül, nem tudnak mit csinálni, majd a feletteseikkel folytatott telefonbeszélgetések után azt ígérték, másnap reggel kiszáll a gazdasági rendőrség, és kivizsgálja az esetet.

Körülbelül egy hét elteltével postai úton válaszolt a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség, azt írták, kivizsgálták az ügyet, de nem bukkantak olyan jellegű tevékenységek nyomaira, melyek szükségessé tették volna az igazságügyi rendőrség bevonását. A rendőrség irományáról egyébként azt sem sikerült eldöntenem, melyik beadványunkra küldték tulajdonképpen válaszként, az első, szeptember végi bejelentésre vagy a december elején küldöttre. A levelükben ugyanis sem iktatószám nem szerepelt, sem utalás a beadvány dátumára. Hogy miért így jártak el, azt később értettük meg, miután a megyei környezetvédelmi őrszolgálat és az ANANP közös válaszát megkaptuk, melyben azt állították, hogy a cégnek igenis van engedélye a szóban forgó szakaszra. Kiderült: hogy a második bejelentésünk előtt négy nappal a hatóságok kiadták a mederkotrási engedélyt a Szamosnak erre az évek óta brutálisan kitermelt szakaszára is.

Jobban megéri a tilosban kitermelni

Hogy miért folytatnak a kotrási engedéllyel rendelkező cégek olyan szakaszokon is (illetve elsősorban azokon a szakaszokon) kitermelést, ahová nincs engedélyük? Márk-Nagy János szerint, aki korábban természetvédelmi kezelőként dolgozott egy Szatmár megyei védett területen, vélhetőleg azért, mert így sokkal jobban járnak anyagilag. A szerződéseikben szerepelnek a kitermelhető mennyiségek, melyek után adókat és különféle illetékeket kell fizessenek az államnak, illetve bérleti díjat a vízügyi hatóságnak. Az illegálisan kitermelt mennyiség eladásából származó jövedelem viszont kizárólag az övék.

Végeztünk egy hozzávetőleges számítást arra vonatkozóan, hogy milyen tételekről lehet szó. Több, kitermelést végző cégnél is érdeklődtünk, a legtöbben 50 lej körüli áron adták a sóder tonnáját. Az egyik vállalat pedig, melynek telephelye közel van a reklamált helyszínekhez, a piaci árnál jóval olcsóbban kínálta a homok- és kavicselegyet: 30 lejért tonnánként. Lemértük, hogy egy markológép a folyóból körülbelül 3 perc alatt rak meg egy 20 tonnás teherautót, mi ezért – beleszámítva a manővereket is – 5 percet számítottunk egy rakományra. 8 órás munkaidőt figyelembe véve ez körülbelül 57 600 lej (4,8 millió forint, 11,5 ezer euró) értékű sóder kinyerését jelenti naponta.

Az is kiderült számunkra, hogy nemcsak a regionális vízügyi hatóság tájékoztatójában szereplő szakaszokon lehet törvényekkel lefedve kotorni a Szamos medrében. Mint a cikksorozatunk előző részében írtuk, adatigényléssel fordultunk a szakhatóságokhoz, melyekből kiderült, hogy a vízügy a Szamos Dés alatti, 230 kilométeres szakaszán 13 helyszínen engedélyezett kotrási és mederszabályozási munkálatokat. Az egyik terepbejárás során viszont észrevettük, hogy a Szilágy megyei Közfalu (Chizeni) fölött dolgoznak a mederben, egy olyan részen, amely nem szerepelt a kotrásra engedélyezett szakaszok között. Ezt is jelentettük, és azt a választ kaptuk, hogy a cég a regionális vízügyi hatóság jóváhagyásával dolgozik, és egy Beszterce megyei (!) önkormányzat, a közúton 55 kilométerre fekvő Ispánmező (Spermezeu) önkormányzata számára termel ki sódert – sürgősségi beavatkozás címszó alatt. Az ilyen jellegű munkálatokra a törvény szerint abban az esetben kerülhet sor, ha hirtelen kell cselekedni, mert vészhelyzet van: a felgyűlt hordalék miatt emberéletek vagy a kritikus infrastruktúra van veszélyben. Engedély pedig nem kell hozzá, a kivitelezőknek nem kell végigjárniuk a kotrási munkálatokhoz szükséges lépéseket, például nem kell geológiai tanulmányokat készíttetniük és nem kell engedélyt szerezniük az Altalajkincsek Országos Ügynökségétől. Elég egy egyszerű jóváhagyás (aviz) a regionális vízügyi hatóságtól.

És esetenként egy-egy hazugság, véli Silviu Chiriac, a Vrancea megyei környezetvédelmi ügynökség szaktanácsadója, aki szerint a folyómedrekben végzett munkálatok túlnyomó többsége kamu. Mint a cikksorozatunk előző részében kifejtettük, az árvízmegelőzési céllal végzett mederkotrási munkálatok gyakran úgy kezdődnek, hogy a kitermelő cég jelzi a vízügyi hatóságnak, hogy bányászni szeretne, ezt követően keresi meg és jelöli ki a mederszabályozás helyszínét a szakhatóság. „És itt jön be a hazugság. A vízügy alkalmazottai kitalálnak különböző veszélyeket, melyeket az állítólagosan túlzott mértékben felgyűlt hordalék vagy az omló part okoz, és ezek alapján adják bérbe kotrásra a folyószakaszokat. A vízügy dolgozói kimondottan bátorítják a vállalkozókat, hogy vegyenek bérbe folyószakaszokat, valószínűleg némi ellenszolgáltatás fejében” – magyarázta Silviu Chiriac. Hozzátette, meggyőződése, hogy az ún. sürgősségi beavatkozások túlnyomó többsége sem indokolt, lényegében ezek nagy része is álcázott kitermelési tevékenység. Egyébként mi sem fedeztünk fel semmiféle árvízveszélyesnek tűnő képződményt a Szamos Közfalu melletti részén, melyről a bejelentést küldtük. A válaszában a vízügyi hatóság egyébként biztosított minket, figyelni fognak arra, hogy a vállalat ne lépje túl a megengedett 2 ezer köbméteres mennyiséget a kitermelés során. Az, ahol a cég elkezdte a munkát, szintén egy sziget csücskénél volt, ezért azt feltételeztük, hogy itt is egy sziget eltüntetése volt kilátásban. Még két alkalommal ellenőriztük ezt a pontot, de további munkálatok nyomait nem láttuk, ezért a projektünk során első alkalommal feltételeztük azt, hogy talán sikerült megakadályoznunk egy komoly természetpusztítással járó kitermelést.

Hogy lássuk, összesen hány helyen lehet tulajdonképpen beleállni a Szamosba Déstől az országhatárig és kitermelést végezni a mederben, ismét adatigényléssel fordultunk a regionális vízügyi hatósághoz, hogy tájékoztassanak, 2023-ban és 2024-ben hány sürgősségi beavatkozásra vonatkozó jóváhagyást adtak ki. A Szamos–Tisza Vízgyűjtő Medencéjének Kezelőségétől megtudtuk, az elmúlt két évben összesen tíz helyszínre adtak jóváhagyást, és ha ehhez hozzáadjuk az engedélyezett kotrási munkálatokat, kijön a 23, tehát elvileg 10 kilométerenként van egy ilyen helyszín. De csak elvileg, mert nem egyenletes az eloszlásuk.

Amint a vízügytől megtudtuk, mind a tíz sürgősségi beavatkozás kedvezményezettje önkormányzat, azaz övék a kitermelt kavics, homok. Silviu Chiriac szerint a politikai pártok azzal is próbálják megszerezni a polgármesterek támogatását, hogy megengedték nekik, hogy évente ötezer köbméternyi sódert adómentesen bányászhassanak a folyómedrekből. Kihangsúlyozta viszont, hogy csak az adókra és illetékekre vonatkozik a kedvezmény, a munkálatokra ettől még engedélyt kellene szerezniük az önkormányzatoknak. Hacsak nem épp a közjót szolgálják a kotrással, például a Szamoson távolítják el a mederből az állítólagosan közveszélyt okozó felgyülemlett üledéket, amint a regionális vízügyi hatóság állítja.

Volt miniszter: Szervezett bűnügyi rendszer működik a sóderkitermelésben

Tánczos Barna, az RMDSZ politikusa, aki 2020 decembere és 2023 júniusa között a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium tárcavezetője volt (jelenleg pedig pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes), két évvel ezelőtt bejelentette, hogy keményen fellépnek a mederből történő illegális kitermeléssel szemben. A politikus szerint a törvények jók, mindössze az alkalmazással van baj, a szakhatóságoknak komolyan kellene venniük a feladatukat és alaposabb ellenőrzéseket kellene végezniük. Tánczos úgy gondolja, csak különleges esetekben lenne szabad a mederben dolgoztatni, amikor például túl sok hordalék rakódik le, és valóban árvízveszélyről van szó. Tapasztalata szerint a szakhatóságok, melyeknek ellenőrizni kellene a kitermelőket, sok esetben szemet hunynak az illegális bányászat fölött.

„Volt rá eset, hogy elrendeltünk egy nagy ellenőrzést, de az illegális kitermelők hamarabb értesültek az akcióról, mint hogy a helyszínre értünk volna. Valakik kiszivárogtatták az információkat, nem tudom, pontosan honnan értesültek, mert komplex ellenőrző csapatot szerveztünk, melyben a vízügyi hatóság és a környezetvédelmi őrszolgálat mellett részt vettek a gazdasági rendőrség munkatársai is. Le kellene váltani a vezetőket a szakhatóságoknál szerintem, főleg a megyei és a regionális vízügyi vezetőket. Lehet, hogy Bukarest se kéri számon elég szigorúan a törvény betartását, viszont a regionális vezetők egyszerűen nem akarják elvégezni az ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat” – vázolta a problémát a volt miniszter. Szerinte politikai alapon nevezik ki a szakhatóságok vezetőit, akik emiatt nem azt tartják elsősorban szem előtt, ami a szakmai feladatuk lenne.

„Minden új kormány, amely hatalomra kerül, megyei szintig leváltja a szakhatóságok vezetőit, például a vízügynél és a környezetvédelmi őrszolgálatnál, és a saját embereit ülteti a helyükbe. Ezt csinálta legutóbb a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt is. Egy szervezett bűnügyi rendszer működik, melyben nemcsak a kotrást végzők vannak benne, de a szállítók is, a kamionosok ismerik az ellenőrzést végzők autóit, és értesítik egymást, ha szükségesnek érzik, mind összejátszanak helyi szinten, hogy zavartalanul végezhessék az illegális tevékenységet” – állította Tánczos Barna. Kérdésemre, hogy tett-e feljelentést a tudomására jutott törvénysértések miatt, azt válaszolta, hogy „szóban tájékoztatta a bűnüldöző szerveket”, azt pedig, hogy vannak-e fejlemények, nem tudja, mert már nem ő a környezetvédelmi miniszter.

Azzal a kritikával kapcsolatban, hogy a vízügynél dolgozók többnyire figyelmen kívül hagyják a természetvédelmi szempontokat, elmondta, a vízügyi alkalmazottak közül sokan valóban még a kommunista rendszerből hozott mentalitást képviselik. „Azt szeretik, ha a víz egy sáncban folyik, védővonalakban, töltésekben, gátakban gondolkodnak, ezt tanulták az egyetemen és nehéz változtatni a szemléletmódjukon. Egy több ezer alkalmazottat foglalkoztató mamutintézményről van szó”. Hogy miért kezeli elsősorban bevételi forrásként a kotrási tevékenységet a vízügy, az exminiszter azt mondta, a hatóságnak is szüksége van pénzre, ellenkező esetben állami finanszírozást kellene biztosítani a működéséhez. „Politikai akarat kellene ezeknek a problémáknak a megoldásához, meglátjuk, hogy az új kormányban meglesz-e ez a politikai akarat” – szögezte le.

Tánczos Barna nem tartotta problémásnak az önkormányzatoknak évente 5000 köbméter sóder kotrását engedélyező rendelkezést sem, mint kifejtette, ezen a területen nem tapasztalt visszaélést. Voltak ugyan furcsa helyzetek, mint elmondta, előfordult, hogy viszonylag rövid folyószakaszokra tíz-húsz kérést adtak le. Úgy véli, vannak olyan régiók, ahol nem is tudnak erről a lehetőségről. (Egyébként ha feltételezzük, hogy Románia minden önkormányzata él ezzel a lehetőséggel, az azt jelentené, hogy több mint 16 millió tonna mederanyagot kotornának ki a folyókból, évente.) Tánczos szerint ezzel a lehetőséggel azokon az önkormányzatokon kívántak segíteni a törvényhozók, melyeknek gondot jelentett például az utcák leaszfaltozása. Úgy vélte, maximum 10 százalékban használják ki ezt a lehetőséget, visszaélésekre pedig nem gyanakszik, mivel az önkormányzatok nem kereskedhetnek az ígykinyert sóderrel.

Csak a cianidszennyezés volt rosszabb

Annak érdekében, hogy képet kapjunk a Szamos alsó, magyarországi, körülbelül 50 kilométeres szakaszának ökológiai állapotáról, egy alapos halállomány-felmérést végeztettünk. Sallai Zoltán, a kutatócsoport vezetője szerint nincs jó állapotban a folyó élővilága annak ellenére sem, hogy Magyarországon ténylegesen betiltották a mederből történő sóder- és kavicskitermelést, és mederkotrásra is csak indokolt esetben kerülhet sor. Kifejtette, Antal László halbiológus korábbi munkásságának köszönhetően 1994 és 2009 közötti felmérések eredményeivel vethette össze a mostani kutatási eredményeket, amiből az derült ki, hogy csökkent a mindkettőjük által vizsgált folyószakasz diverzitása, azaz kevesebb halfaj van jelenleg a Szamosban, mint korábban, illetve hogy a folyó ökológiai állapota jelentős mértékben romlott. Az elmúlt 25 év felmérései során összesen 56 halfaj jelenlétét mutatták ki a Szamos magyarországi szakaszáról, míg a mostani vizsgálat alatt mindössze 23 faj került elő.

„A jelenlegi, 2024-es vizsgálatban a Szamos magyarországi szakasza a Víz Keretirányelv minősítési rendszere alapján »gyenge« ökológiai minősítést ért el, ennél rosszabb minősítést egyedül a cianid-szennyezés évében, 2000-ben mértek – állapította meg. – Egyetlen felmérés alapján nem jelenthetjük ki azt, hogy a romániai mederkotrási munkálatok miatt romlott le a Szamos ökológiai állapota és szegényedett el a halfaunája. Főként hogy nem tudhatjuk, milyen mértékben éri szennyezés a folyót a romániai szakaszon. Szintén nem tudjuk pontosan, hogy milyen mértékben növekedett meg a mederben folytatott kavicskitermelési munkálatok volumene. Azt viszont kijelenthetjük, hogy a fokozódó mederkotrás a felsőbb szakaszokon – amiről a sajtóban lehet olvasni – okozhatott ilyen jellegű, negatív változást a Szamos élővilágában” – szögezte le Sallai Zoltán.

A szakember egy érdekességet is kiemelt a kutatásukból: a jelenlegi vizsgálat során két példányt fogtak a Magyarországon fokozott védettséget élvező felpillantó küllőből (Romanogobio uranoscopus), amely új faj a Szamos magyarországi szakaszára nézve. Hozzátette viszont, a látszólag pozitív előjelű változásnak az is lehet az oka, hogy mivel a faj ragaszkodik az erősen sodró vízhez és kavicsos aljzathoz, és az élőhelyeit tönkretették a mederkotrással a Szamos felső szakaszán, kiszorult innen, ezért húzódott lentebb az alsóbb részre.

„Elképesztő, hogy a 21. században, amikor viszonylag pontos időjárási előrejelzések állnak a rendelkezésünkre, úgy oldjuk meg az ár- és a belvíz elleni védekezést, hogy a gátak közé szorított folyókon érkező árhullámokat a lehető leggyorsabban levezetjük. Évek óta kritikus mértékű csapadékhiány van egész Közép-Európában, a vízügyi kezelők viszont – és ez érvényes mind a román, mind a magyar vízügyi kezelőkre – iszonyatos méretű pocsékolást végeznek” – fejtette ki Sallai Zoltán halas szakember. Elmondta, a folyóvizekre lényegében úgy tekintenek, mint vízelvezető kanálisokra, figyelmen kívül hagyva, hogy ezek kiemelten fontos életterek.

„Két-három nappal előre pontosan meg tudják jósolni a meteorológusok, hogy hol és mennyi csapadék várható, elegendő lenne ilyenkor arra koncentrálni, hogy levezessék a fölösleget és tudják fogadni az árhullámot, nem pedig az év nagy részében szárazon tartani a csatornákat, melyeket, mire a víz érkezne, a növényzet teljesen benő. Az ártéri vizes területeket, holtágakat, tározókat, tavakat nem kiszárítva kellene tartani, hanem vissza kellene fogni ezekben is a vizet, és csak olyankor engedni le belőlük, amikor érkezik a nagy víz, majd az árhullámot követően újra kellene tölteni ezeket. A víz visszatartása nemcsak a talajvíz szintjének emeléséhez járulna hozzá, enyhítve az aszály hatásait, de megváltoztatja a helyi mikroklímát is, a fokozott párolgás következtében keletkezhetnének helyi esők” – magyarázta.

Hozzátette, régebben az emberek együtt tudtak élni az árvizekkel, belvizekkel, gondoljunk csak a fokgazdálkodásra, mindössze az utóbbi időben terjedt el, hogy minél hamarabb meg akarunk szabadulni az általuk feleslegesnek ítélt víztől. Persze, az árvízveszélyhez az is hozzájárul, ha a vízgyűjtők felső részein a hegy- és domboldalakat lekopaszítják, kivágják az erdőket, mert így pl. a téli csapadékot sincs ami visszafogja, az gyorsan lezúdul és gyors vízszintemelkedést okoz. Viszont nem az a jó megoldás, hogy a folyókat kotorják. „Szükség lenne arra, hogy azokban a felsőoktatási intézményekben, egyetemeken, ahol a vízügyi mérnököket képzik, ökológiát is tanítsanak, hogy a munkálatok tervezésénél az ökológiai és természetvédelmi szempontok is érvényesülhessenek” – szögezte le Sallai Zoltán.

Mint a sorozatunk első cikkében írtuk, Romániában épp hatósági átszervezések és törvénymódosítások vannak kilátásban, melyek fő célja az, hogy megkönnyítsék a vállalkozók számára az altalajkincsek kitermelésére vonatkozó engedélyek megszerzését. Ezért a projektünkben részt vevő szakértők – Nagy András Attila halbiológus, Pap Péter László ornitológus és Fülöp Tihamér emlőskutató – megfogalmaztak néhány javaslatot a jogszabályok módosítására annak érdekében, hogy a küszöbön álló nagyarányú építkezések, főleg az autópálya-építések ökológiai lábnyomát csökkenteni lehessen.

• Számolják fel a korrupciót az állami hatóságok szintjén, váltsák le a korrupt vezetőket.
• A kotrást, mederszabályozást végző cégek számára ne engedélyezzék, hogy árusítsák a kibányászott homokot, kavicsot, hogy ne legyenek érdekeltek abban, hogy többet termeljenek ki, mint amennyi a szerződésükben szerepel. A munkálatok ellenértékét, mivel közérdekű, árvízvédelmi beavatkozásokról van szó, fizesse meg az állam. A kitermelt altalajkincsek értékesítését végezze egy, a kitermelő cégektől független szereplő.
• Szüntessék meg azt a lehetőséget, miszerint az önkormányzatok évente 5 ezer köbméternyi sódert termelhetnek ki a folyómedrekből.
• Honosítsák meg az ökológiai szemléletet a vízügyi hatóságnál, ne korlátozódjanak kizárólag az árvízvédelemre a törekvéseik, hanem helyezzenek hangsúlyt a vízvisszatartásra és az élőhelyek megőrzésére is.
• Csak valóban indokolt esetben végezzenek mederkotrási/mederszabályozási munkálatokat, lehetőleg a vízügyi hatóság saját gépeit használva.
• Amennyiben a hatósági ellenőrök bűncselekményt fedeznek fel, kobozzák el a kotrógépet és a kamiont, mint a falopási ügyek esetén.
• Helyezzék üzembe a tíz éve ígért Bányaradar alkalmazást, az erdőgazdálkodásban használt Sumal követőrendszer mintájára.
• Tegyék minden állampolgár számára átláthatóvá a hatósági engedélyeket, és mellékeljenek hozzájuk olyan online térképeket, melyeket egy laikus is tud használni.

Szakértőink a Szamos ökológiai állapotának javítására is megfogalmaztak javaslatokat. Mint kifejtették, természetes körülmények között egy folyó fizikai jellemzői közé tartoznak a meanderek vagy kanyarulatok, a folyót követő, több tíz vagy száz méteres, vagy akár nagyobb szélességű árterek és a gyakori szigetek, amelyek keletkezésük kezdeti szakaszában kavics- és homokpadok formájában jelennek meg. A meanderek fontosak a víz sebességének a csökkentésében illetve a vízmennyiség visszatartásában és a szigetekkel együtt változatos, heterogén vízi élőhelyet teremtenek az élővilág számára.

Ha csak a halak szempontját vesszük, akkor egy kanyargós, szigetekkel tarkított folyón a víz lehet sekély vagy mély, lassú vagy gyors folyású, kavicsos vagy homokos aljzatú, vízinövényekkel tarkított, ártéri fákkal árnyékolt vagy nyílt felszínű és napsütötte. Ez a heterogén élettér számos, különböző életmódú halfaj együttes élettere lehet, kialakítva egy diverz, változatos és gazdag halközösséget. Ezzel szemben, a folyószabályozás következtében kiegyenesített folyóban, ahol a part menti növényzetet letarolják és a kavicskitermelés eredményeként a mederből egy homogén, a víz folyását megtörő akadályoktól és szigetektől megszabadított levezető árkot hoznak létre, csak a megváltozott körülményekhez jól alkalmazkodó kevés, úgynevezett generalista (tág tűrőképességgel rendelkező) halfaj marad meg. Ezek a fajok leggyakrabban idegenhonos és invazív halfajok, amelyek tovább rontják a speciális életkörülményekhez alkalmazkodott őshonos, gyakran ritka és védett halfajok megmaradási esélyeit. A Szamoson végzett felmérésünk pontosan ezt a leromlott állapotot diagnosztizálta: a speciálisabb igényű őshonos halfajok eltűntek vagy nagyon ritkává váltak (például a kecsege vagy selymes durbincs), és helyüket a generalista és idegenhonos invazív halfajok vették át.

Bár a rendszerváltás után a Szamos vízminősége jelentősen javult, elsősorban a kolozsvári és dési gyárak csődjének köszönhetően, az utóbbi néhány évben ismét romló tendenciát mutat a folyó ökológiai állapota. Az utóbbi 15-20 évben a folyó ismét egyre szennyezettebbé válik, elsősorban a kommunális szennyvizeknek, a mezőgazdaságban használt rovarirtók, peszticidek, műtrágyák és a kavicsfeldolgozó állomások miatt. Az elmúlt hét év folyamán a Szamos romániai szakaszán (Dés és a román-magyar határ között) végzett tudományos felmérések alkalmával összesen 25 halfajt sikerült azonosítani. A legveszélyeztetettebb kategóriába a folyó valamikori árterületén élő halak tartoznak (széles kárász, compó, kurta baing, réticsík), amelyeknek jelentős része nem került elő az utóbbi 50 évben a folyó romániai árterületéről.

Ugyancsak a mezőgazdasági ágazatban használt vegyszerek káros hatását támasztja alá az a tény, hogy a Szamos alsó szakaszán több olyan meredek partszakaszt is találtunk, ahol ideálisnak látszó partifecske-költőhelyek voltak, anélkül hogy egyetlen partifecskefészket találtunk volna. Valószínűleg a mezőgazdaságban használt vegyszerek miatt olyan mértékben csökkent a folyó menti szúnyog- és rovarállomány, hogy a fecskéknek hiába van ideális költőhelyük, mivel nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű táplálék, nem telepszenek meg itt. Ennek a táplálékbázisnak a jelentős mértékű csökkenését idézte elő a valamikori Szamos-ártér kiszárítása is.

Mostani vizsgálatunk alapján elmondhatjuk, hogy a folyó természetességét és ökológiai állapotát tekintve a 24. órában van. A 20. században végzett nagy folyószabályozási munkálatoktól a Szamos jelentős része szerencsésen megmenekült, de az ártereit túlnyomórészt megszüntették, a part menti ártéri erdőket mezőgazdasági területekké alakították, és újabban a kavicskitermelésnek köszönhetően a folyó átalakul egy, a vizet gyorsan levezető egységes, változatosságot nélkülöző szegényes víztestté. És itt még nem említettük a folyót veszélyeztető számos további tényezőt, mint például a mezőgazdasági területekről érkező vagy a háztartási szennyezést. Habár a valamikori kedvező természeti állapotoknak csak a nyomait találtuk meg a Szamos középső és alsó szakaszán, látható az is, hogy az állami intézmények hatékony közbelépésével a folyó még megmenthető lenne. Még megvan a lehetőség a tönkretett élőhelyek helyreállításához, illetve a fajok nagy része a szigetszerűen megmaradt természetes foltokból még vissza tud települni.

Viszont ha az elkövetkező néhány évben nem teszünk drasztikus lépéseket a rombolás leállítására, akkor visszafordíthatatlanná válhat a pusztítás. Már most is vannak olyan halfajok (angolna, vágótok), amelyek valamikor jelen voltak a Szamosban, de ma már nincs honnan visszatelepüljenek, bármilyen mértékben sikerülne is helyreállítani az eredeti állapotokat, ugyanis ezek a fajok teljes mértékben kipusztultak a folyóból. Az első és talán legsürgetőbb lépés a mederből történő kitermelések teljes mértékű leállítása, illetve a valamikori ártér egy részének visszaállítása lenne. A folyó menti árterek visszaállításának nemcsak az élővilág élvezné az előnyeit, ugyanis ezek az árterek hatalmas mennyiségű víz tárolására alkalmasak, így árvízvédelmi funkciókat is ellátnának, ugyanakkor hozzájárulnának a talajvíz feltöltéséhez és ezáltal az egyre gyakoribbá váló aszályos időszakok negatív hatásának csökkentéséhez is.

Ez nem azt jelenti, hogy az infrastrukturális beruházásokat le kell állítani, hanem azt, hogy az ezekhez a beruházásokhoz szükséges nyersanyagot olyan mértékben termeljük ki, hogy az ilyen tevékenységek negatív hatását megpróbáljuk a minimálisra csökkenteni. Ilyen védelmi intézkedés lehet például az, hogy a mederből történő kavicskitermelés helyett a kavicsot és homokot a valamikori ártérről termeljük ki, olyan helyekről, ahol az megengedett, és olyan mértékben, amely még nem okoz maradandó károsodást a környezetben. Ugyanakkor szükség lenne a kavicsfeldolgozás során felhasznált víz ülepítésére és újrahasznosítására, ezáltal elkerülnénk a folyóba engedett zavaros vizek által okozott problémákat (halak és ezek ikráinak, ivadékainak pusztulása), illetve az ülepítésből származó finom szemcséjű homok értékes nyersanyagként szolgálhatna.

Annak érdekében, hogy a folyó szennyezettségét csökkentsük, szükséges lenne az ártéren egy néhány tíz vagy akár száz méteres erdősáv kialakítása (ehhez a környékre jellemző, őshonos fafajokat kellene ültetni), amely védősáv megszűrné a mezőgazdasági területekről bemosódó, szerves anyagokkal, inszekticidekkel, peszticidekkel terhelt vizeket. Amennyiben mindezek mellett még a szennyvíztisztító telepek korszerűsítése is megtörténne, talán néhány tíz éven belül eljuthatnánk oda, ahol 1887-ben tartottunk, amikor Herman Ottó A magyar halászat könyvében azt írta, hogy „rendes halászember azt a vizet issza, amelyikben halászik”. Sőt, Herman Ottónak köszönhetően azt is tudjuk, hogy a halászok a víz ízéről képesek voltak megállapítani, hogy épp melyik folyónak a vizén eveznek. Ennek olyankor vették hasznát, amikor nagy kiterjedésű elöntött területeken csónakáztak, például a Körösök vidékének alsó részén, ahol a tavaszi áradásokkor a vizek úgy terültek el, mint a tenger.

Ez a cikk a Journalismfund Europe támogatásával készült.