Merő populizmus az RMDSZ részéről, hogy a zöldektől védi a mezőgazdaságot

2023. július 20. – 10:15

Merő populizmus az RMDSZ részéről, hogy a zöldektől védi a mezőgazdaságot
A gazdáknak szükségük van a természetre – üzenték a környezetvédelmi aktivisták egy brüsszeli tüntetésen, 2023. május 31-én. A tüntetés a „Boerenbond” és „Copa-Cogeca” mezőgazdasági szervezetek ellen irányult és a természethelyreállítási törvény fontosságára hívta fel a figyelmet – Fotó: Artur Widak / NurPhoto / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az RMDSZ azt állítja, a képviselői azért szavazták le a természethelyreállítási törvényt az Európai Parlamentben, mert az ártana a mezőgazdaságnak. De akkor miért támogatta a jogszabályt a legnagyobb román gazdaszervezet? Megkérdeztük az Eco Ruralis elnökétől, Szőcs Boruss Miklós Attilától.

Mint arról írtunk, az RMDSZ-es EP-képviselők ellene szavaztak egy nagyon fontos, természetvédelmi célú törvénynek az Európai Parlamentben (EP). Majd kiadtak egy közleményt, melyben azt állították, azért nem támogatták az indítványt, mert az ártott volna a mezőgazdasággal foglalkozóknak. Annak ellenére, hogy – mint írtuk – a tervezetből teljesen kivették azt a részt, ami a mezőgazdasági területekre vonatkozott volna. Tehát a jogszabály EP által elfogadott formája nem vonatkozik a mezőgazdaságra, az RMDSZ viszont továbbra is azt sulykolja, nem szabad több természetvédelmi jogszabályt megalkotni, mert már a meglévők is túl nagy terhet jelentenek a gazdálkodóknak.

A természethelyreállítási törvényről többször írtunk: a tervezet tartalmáról itt, az EP környezetvédelmi bizottságában folyt szavazásról és az ügy politikai hátteréről itt, a Copa-Cogeca mezőgazdasági multikat tömörítő lobbiszervezet ellenkampányáról itt, arról pedig, hogy mit tartalmaz az Európai Parlament által elfogadott verzió, itt.

Az RMDSZ-es politikusok gazdaféltése azért is nagyon furcsa, mert nemcsak természetvédők lobbiztak a jogszabály elfogadása mellett, hanem gazdaszervezetek is. Romániából például az Eco Ruralis is támogatta a mezőgazdaság zöldítését. A legtöbb tagot, közel 20 ezret számláló parasztérdek-védő szervezet elnöke, Szőcs Boruss Miklós Attila kérdésünkre leszögezte: minden felelős gazdálkodó számára nyilvánvaló, hogy változtatni kell a mezőgazdasági multik módszerein, mert különben teljesen tönkreteszik a termőtalajt. Pár év múlva pedig már nem lesz ahol megtermeljük az ennivalónkat.

„Mi agroökológiával, paraszti gazdálkodással foglalkozunk, nagyon örültünk ennek a jogszabálynak, mert egybevág a céljainkkal” – magyarázta. Hozzátette: a tervezett módosítások épp abba az irányba kényszerítenék a multikat is elmozdulni, melyet az Eco Ruralisnál helyesnek tartanak. Azaz olyan formán művelni a földet, hogy jusson hely a természetnek is, hogy megmaradjanak a beporzók, stb.

Szőcs Boruss szerint a mezőgazdaság zöldítését, mely nagyon fontos lenne, csakis a hatalmas táblákon monokultúrákat kialakító mezőgazdasági multik ellenzik, mert valamennyi jövedelemkiesést jelentene számukra, ha nem zsigerelhetnék ki teljesen a termőföldeket. Lényegében a extrapofitjukat féltik, ezért folytattak kemény lobbit a törvény ellen. „Ők ezt úgy fogják fel, mint egy háborút a mezőgazdaság ellen, viszont ez egy olyan változás, ami mindenképp meg kell történjen, nem szabad a természet ellenében dolgoznunk. Nekünk ez már a vérünkben van, most a multik is meg kell tanulják” – magyarázta.

Az Európai Parlament képviselői szavaznak a természethelyreállítási törvényről Strasbourgban, 2023. július 12-én – Fotó: Frederick Florin / AFP
Az Európai Parlament képviselői szavaznak a természethelyreállítási törvényről Strasbourgban, 2023. július 12-én – Fotó: Frederick Florin / AFP

Kérdésünkre, hogy politikusok, pl. az RMDSZ EP-képviselői miért ellenezték, Szőcs Boruss úgy vélte, egyrészt a pénzes multik lobbija hathatott rájuk. Másrészt, nyilván, politikai okai is vannak annak, hogy ellene mentek. „A legtöbb politikai párt, így az RMDSZ is azt tartja szem előtt, hogy ne veszítse el a szavazóbázisát, a falvakon, kisvárosokban élőket. Ezért foglalkoznak a mezőgazdaság témájával, ezért folytatják ezt a harcot. Az igazság viszont az, hogy az RMDSZ mögött állhat ugyan néhány nagygazda, de a szavazóik zöme kis- és közepes gazdálkodó” – fejtegette az agrármérnök. Hozzátette: az emberek többsége már érzékeli a természet pusztítása által okozott problémákat, másfajta termelést akar. Sokkal inkább szeretnék – főleg a Covid óta –, ha sok szállítás nélkül, a helyi kistermelők bevonásával lenne legoldható az élelmezésük, a lokális megoldásokat részesítenék előnyben.

Szőcs Boruss elmondta ugyanakkor, bízik abban, hogy a továbbiakban még változhat a jogszabály, a helyes irányba. A tervezetet az Európai Bizottság dolgozta majd, majd – módosításokkal – elfogadta az Európai Tanács, végül pedig – további módosításokkal – az Európai Parlament is. Mint kifejtette, most az következik, hogy a tanács és a parlament közösen kidolgoz egy végleges verziót.

Az agrármérnök szerint a tanács verziója az erősebb, ebben még szerepelnek a mezőgazdaság zöldítésére vonatkozó passzusok is, és arra számít, hogy ezek visszakerülhetnek a jogszabály legvégső formájába. „Kivenni már nem lehet belőle semmit, csakis javítani rajta, én bízom benne, hogy visszakerül az a bizonyos rész, ami az agrárszektor zöldítésére vonatkozik” – tette hozzá.

Kérdésünkre elmondta, két dolog aggasztja, az egyik az, hogy nagyon eltolták a törvény alkalmazásának kezdetét, mert készíttetnek előbb egy, az élelmezésbiztonságra vonatkozó felmérést, ami akár két évet is igénybe vehet. A másik, aminek nem örülne, bár vannak erre mutató jelek, az lenne, ha a közpénz mellett beengednék a magántőkét is a megvalósítások finanszírozásába. „Az a tapasztalatunk, hogy a multik hajlamosak fals zöld megoldásokhoz folyamodni, ha rájuk van bízva a döntés. Nagyon hajlanak például a divatos, de természetvédelmi és agroökológiai szempontból káros carbon farming felé, ami nem lenne jó” – magyarázta. „Mi tovább folytatjuk a lobbit, hogy a jó irányba terelhessük a jogszabályt” – tette hozzá az agrármérnök.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!