Szürreális interjút láttam Kelemennel a Transzilvánon, még propagandának is gyenge volt

Ültem a Transzilván élő adása előtt, néztem Kelemen Hunort és a propaganda-csatorna főnijét, Portik Vilmost, ahogy eljátsszák, hogy ők most eligazítják az erdélyi magyarokat az országgyűlési választás kérdésében, és nevethetnékem támadt. Az adást átlagban percenként harmincan követték (Zsigmond Barna Pál ha látta volna!), tényleg harmincan, én voltam az egyik, és közben azon gondolkodtam, hogy ha erről írok, akkor én indirekt módon promotálom őket, és a minket támogató olvasókat irányítom át egy olyan csatornára, ami a közpénzt arra használja, hogy a Fidesznek toborozzon erdélyi szavazókat. Nem azért, mert nem volnának bőven erdélyi fideszesek, de a hatalom arról híres, hogy egyre több kell neki. Ha lehet, mindenki a Fideszre szavazzon. Mindenki. Sajnos ebben az esetben kicsi a valószínűsége, hogy ezt a magasztos célt ezzel az adással sikerült kipipálni, mert konkrétan 30, időnként annál is kevesebb nézője volt az interjúnak. Szóval, most abban a furcsa helyzetben vagyunk, amikor a kritika már reklám is egyben, szóval rásegítünk egy kicsit a közpénzégető, látogatókban nem bővelkedő Transzilván nézettségére. Csak szólok, ez egyszeri alkalom, nem terelgetjük ám oda a nézőket.

Az egész beszélgetés úgy volt felvezetve, mint egy eligazító műsor. Tíz nappal a magyarországi választások előtt vagyunk, olvassa a súgógépről Portik, nő a figyelem Erdélyben is, viták vannak a levélszavazás tisztaságáról, legitimitásáról, és akkor most ők rendet tesznek – ahogy Kelemen Hunor később nem győzi hangsúlyozni – „az erdélyi magyar emberek” fejében. Nem sajnálták a fáradságot, és nagycsütörtökön beültek, hogy elmondják, mi történik valójában, mire kell figyelniük az ártatlan erdélyi magyaroknak, akik körül ott ármánykodik a szabad sajtó és a civilek, mit kell meglátniuk a jogosnak tűnő kérdések mögött. Innen indultak, és szépen végig is mentek azokon a témákon, amelyek most tényleg pörögnek: kell-e egyáltalán szavazni, mennyit ér az erdélyi szavazat, torz-e az információs tér, rendben van-e a levélszavazás, mi van a civilekkel, van-e túlzott Fidesz-kötődés, és végül azt a nehéz kérdést is megválaszolták, hogy mi lesz a választások után.

A nevetséges az volt, hogy, Portik Vilmos konkrétan a Transtelexről készült fel. Nem először inspirálódik témáinkból, ugyanis mint ő maga írja valahol, nem igazi újságíró, csak annak a másolata, tehát megvárja, amíg az igaziak elvégzik a munkát, majd abba kapaszkodva próbálja a figyelmet a saját mondanivalójára terelni. Kenetteljes hangon olvassa fel az AI által írt olcsó bölcsességeket, amit az ügyes vágók szépen felöltöztetnek, kicicomáznak, és már mehet is a Facebookra, YouTube-ra. Az RMDSZ elnökével készített interjúnál is ez volt a recept, felkérdezte Kelemen Hunort a Transtelex témáiból, és szépen kérdéssé formálta a különböző, általunk felvetett problémákat. Na, nem olyan igazi kérdésekké, csak olyanokká, amik annak tűntek, és az RMDSZ elnöke becsukott szemmel tudta megválaszolni őket.

A szavazás kérdésével indítottak, amiről a Transtelexnek nyilatkozó szociológus, Zsigmond Csilla azt mondta, hogy a Fidesz úgy alakította át a választási rendszert és a nyilvánosságot, hogy a határon túli szavazatokból szimbolikus ügy lett, de ezzel csak árt a határon túli magyaroknak. A levélszavazatok tényleges súlya korlátozott, de a politikai jelentőségüket felnagyították az átszabott választási rendszerben és a Fidesz ellenőrzése alatt tartott médiatérben. Portik persze azzal a kétbitesre leegyszerűsített kérdéssel tálalta, hogy kell-e vagy nem élni a szavazati joggal, amire Kelemen Hunor magvasan kifejtette, hogy hát hogyne kéne. Nem az, hogy vitatható, nem az, hogy vannak érvek mellette és ellene, hanem hamis álláspont már a megkérdőjelezése is a témának. Kész. Innen indulunk, és innentől kezdve mindenki, aki mást gondol, az vagy félre van vezetve, vagy rosszhiszemű, és valami rejtett terve lehet, amivel az erdélyi magyarok idilli összefogását akarja gyengíteni.

A következő kérdés még szebbre sikerült. Előkerült az a kritika, hogy Erdélyben torzabb képet kapnak az emberek a magyarországi viszonyokról, mert teljesen más médiatérben élnek. Portik Vilmos szinte szó szerint idézte publicisztikámat ennek kapcsán („nem ugyanabban a valóságban élünk”), amire Kelemen nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy aki ilyet állít, az lenézi a választópolgárt, mert „az erdélyi magyar embereket” (eszembe jutott, meg kellene számolnom, hányszor használta a kifejezést a húsz perc alatt) felnőtt, felelős választóknak kell tekinteni, és aki ezt megkérdőjelezi, az lenézi őket. Sima ügy, nem arról van szó, hogy a Fidesz bekebelezte a magyarországi és erdélyi sajtót is, nem arról, hogy ő is éppen egy ilyen fideszes propaganda-csetszobából osztja az észt, hanem arról, hogy ez méltósági kérdés. A „párhuzamos nyilvánosságok” problémáját átfogalmazta egy sértődöttségre épített érveléssé, mintha itt valaki az emberek értelmi képességeit kérdőjelezné meg. A klasszikus csúsztatás esete forog fenn, de hát kérdező és válaszadó is a legjobbaktól tanult ezen a téren, ezt meg kell adni.

A levélszavazásnál ugyanez a technika volt, csak hosszabban. Portik feldobta a labdát, hogy mindenféle gyanúsítgatások hangzottak el, és az RMDSZ alapítványát az Eurotransot képes a gonosz sajtó meg a civilek meghurcolni. Kelemen elővette a technokrata arcát, és elkezdte magyarázni, hogy nincs itt semmi látnivaló, csupán technikai segítségnyújtásról van szó, két boríték, zárt rendszer, senki nem mondja meg, hogy kire szavazz, minden törvényes, minden korrekt. És tényleg, ha csak ezt a részt nézzük, akkor úgy hangzik, hogy valakik gonoszul felnagyítottak nem is létező problémákat. Szóval, a kolozsvári konzulátuson sem mutatták meg, hova kell húzni az X-et, dehogyis viszik civilek saját maguk borítékjukat Magyarországra, mert nem bíznak az RMDSZ-ben, nem a korábban Fidesznek kampányoló helyi politikusok gyömöszölik autójukba a begyűjtött szavazatokat, és nem is szervezte be senki a helyi papokat, boltosokat, postásokat, és nincs is kvótája az RMDSZ-nek arra vonatkozóan, hogy két mandátumot kell szállítani a Fidesznek az itteni szavazatokból. A „technikai segítség” elmagyarázása közben ugyanis ezek az apróságok kimaradtak. Hogy ez milyen hálózaton keresztül, milyen politikai környezetben működik, hogy ez nem egy semleges infrastruktúra, hanem egy nagyon is egyirányba húzó rendszer. Erről nem volt kérdés, tehát nem volt válasz sem.

A sajtóról aztán ráfordultak a civilekre is az urak, és az Orbántól már jól ismert technikát alkalmazva, és úgy beszéltek a legnagyobb romániai aktivista mozgalomról, a Declicről, amely a levélszavazási rendszer tisztaságát kérdőjelezte meg, és az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalomról, amely választási megfigyelőket toboroz, hogy a nevük egyszer sem hangzott el. Ahogy a Transtelexé sem. Csak szóba került, hogy „bizonyos NGO-k számára hirtelen fontos lett a magyarországi választás”. Normális az, hogy megfigyelőket akarnak ezek küldeni az Eurotranshoz? – aggodalmaskodott Portik, amire Kelemen eltette a technokrata arcát és elővette a demokratáét. Először azt mondta, hogy persze, kell kontroll, mindig kell, ezzel ő nem vitatkozik, aztán amikor szóba kerültek a választási megfigyelők, akkor hirtelen úgy érezte, hogy itt pontosítani kell, mert ezeknek a civileknek nincs akreditációjuk, tehát ők nem lehetnek igazi megfigyelők. A hangsúlyában végig ott volt az elbagatellizálása az összes kétségbeesett próbálkozásnak, amivel ezek, a közösségük, a kritikus nyilvánosság nevében fellépő aktivisták átláthatóságot, választási tisztaságot, tiszteletet követelnek.

Közben Portik bólogat, okosan pislog, és kérdez tovább. A Fidesz-kapcsolatnál Kelemen még csak nem is próbált kitérni, kimondta, amit már többször hallottunk, hol tüzesebben, hol lagymatagabban, itt most spéci a sajátos, „pragmatikus” verzióban hangzott el, hogy van egy korrekt stratégiai partnerség, ez így természetes, így alakult, így helyes, ezt kell továbbvinni.

Egy szó sem arról, hogy ez a partnerség hogyan néz ki a gyakorlatban. Hogy milyen átláthatatlan lojalitási háló, urambátyám bizniszek, megvásárolt médiatér épült rá. Hogy ebben a térben ki jut szóhoz és ki nem. Hogy például Magyar Péter miért nem jutott be a magyar köztévébe, hogy az erdélyi magyar választó is értesülhessen egyáltalán arról, hogy mi a másik fél ajánlata, javaslata. Vagy hogyan viszonyult az RMDSZ ehhez az ajánlathoz, javaslathoz.

A legédesebb része az interjúnak, ami nekem a legjobban bejött, tényleg, az a Portik és Kelemen közös sajnálkozása volt, hogy mennyire eldurvult a kampány. Harmatos szemmel néztek egymásra, és bólogattak szomorúan, hogy ez már nagyonnagyon, túlontúl és egyébként is. És hogy el ne felejtsem, az RMDSZ elnöke ezt a durvaságot csak félszemmel látta, mert, mint mondta, „ő nem nagyon követi a magyarországi kampányt, mert Bukarestben annyi dolga van”. Csak éppen akkor volt Budapesten a teljes RMDSZ-es koszorúval, amikor Zelenszkij járt a román fővárosban. Még azt is hozzátette az RMDSZ elnöke, hogy gondoljon arra mindenki, hogy április 13-án is együtt kell kávézni a barátokkal, együtt fogunk annyi mindent csinálni.

Elérzékenyülten hallgattam, hogy a két úriember mennyire aggódik az erdélyi magyarság lelki épségéért. Addigra már végighallgattam, hogy miért kell szavazni, hogyan kell szavazni, miért nincs probléma a rendszerrel, miért túlzóak a kritikák, miért van rendben, hogy az RMDSZ a Fidesz csatlósa lett, és akkor kiderül, hogy ezek egyrészt mind mellékes kérdések, mert Kelemen Hunor igazából nem is nagyon követi, mi történik Budapesten, másrészt ő csak amiatt aggódik, hogy fogunk-e együtt kávézni vagy sem.

Ott ülnek ketten a magyar közpénzből összegründolt stúdióban, amit alig néz valaki, és teljes komolysággal magyarázzák, hogy mi a rend, mi a valóság, mi a helyes viselkedés, miközben minden egyes kényelmetlen kérdést elkennek, lesöpörnek az asztalról. A civilek nem lehetnek választási megfigyelők, csak úgynevezett érdeklődők; a független sajtó által megfogalmazott kritika nem kritika, csak rosszindulatú zajkeltés, a torz médiatér nem létezik, csak sértett értelmiségiek képzelgése az egész. A politikai függés nem függés, hanem „korrekt stratégiai partnerség”, amit folytatni kell, ez az RMDSZ vállalása.

És a végére meg marad ez a nagy, atyai gesztus, hogy majd április 13-án is együtt kell kávéznunk. Hogy nem szabad hagyni, hogy a politika tönkretegye az emberi kapcsolatokat. Hogy vigyázzunk egymásra. Az RMDSZ-nek ez a heppje, állandóan vigyázni akar ránk. Szép gondolat. Tényleg az. Csak lehet mi nem ezt szeretnénk. Mi felnőtt, autonóm polgárokként beinteni akarunk a hatalomnak, azoknak, akik évek óta építenek egy olyan rendszert, ahol nincs valódi vita, nincs valódi verseny, nincs valódi nyilvánosság, csak irányított beszéd és Kelemen Hunor módra gondosan adagolt féligazságok. Ahol az egyik oldal minden erőforrást megkap, a másiknak meg semmi sem jut, mert nem is létezik, és egyetlen kérése sem legitim.

És akkor innen kellene együtt menni kávézni április 13-án.

Azt hiszem más programom lesz. De köszi az ajánlatot.

Ja, és ne nézzetek Transzilvánt. Továbbra sem.