Sikeres évet zár a Transtelex: értékeket mutattunk fel, közügyekért álltunk ki, párbeszédet indítványoztunk

2023. április 26. – 09:08

Sikeres évet zár a Transtelex: értékeket mutattunk fel, közügyekért álltunk ki, párbeszédet indítványoztunk
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egyéves lett március végén a Transtelex. Nem mondhatjuk, hogy könnyű lett volna ez az elmúlt egy év. Egyre egyértelműbben látszik, hogy a független, minőségi sajtó világszinten is nagyon nehéz helyzetben van, de még nagyobb kihívás elé van állítva, ha ráadásul kisebbségi, erdélyi magyar. A Transindex idén lett volna 25 éves, a Transtelex egy évet élt meg eddig 2022 áprilisa óta.

Szűkebb térségünkben pedig a Fidesz-RMDSZ minden területen érezhető kontrollja állandó nyomást jelent, a sajtóra nézve ez különösen igaz. Ilyen körülmények között próbáltunk és próbálunk meg egy független, szabad sajtót írni, ahol csakis a szerkesztőségünk szakmai szempontjai alapján dől el, mi lesz téma és mi nem.

A nehézségek ellenére örülni is kellene, hogy az indulás óta eltelt egy évben el tudtuk végezni a munkánkat és igyekeztük bemutatni a legfontosabb erdélyi témákat nemcsak az erdélyi, de partnerünk, a Telex révén a magyarországi olvasóknak is.

És hogy mondjunk valamit a számokról is: a nézettségi rekordunk 2023. február 1-jén volt, amikor nem kevesebb, mint 142 ezer oldalletöltésünk volt. A legjobb hónapunk is az idén február volt, összesen 1.465.000 egyedi olvasóval.

A helyzet iróniája, hogy bár az olvasottságunk folyamatosan növekszik, mégis most jutottunk el arra a pontra, hogy ismét azt kell mondanunk, szükség van a hangsúlyosabb támogatásotokra, különben a Transtelex nem tud már a jelen formájában tovább működni.

Milyen cikkeket olvastatok a legtöbben a Transtelexen?

Sok fontos témát feltártunk az elmúlt egy évben, ebből megmutatjuk, hogy melyik öt volt az, amelyikre a legtöbben voltatok kíváncsiak.

Alapfokon 30 év börtönre ítélték: tíz éven át pokollá tette a rábízott gyerekek életét Böjte atya otthonainak egyik volt nevelője 170.000 olvasó

Ha lebukott, mindig egy újabb abszurd magyarázattal állt elő – Fajk Emese története75.500

A Vlad Țepeșről szóló Netflix-sorozat sokakat teljesen kiakasztott Romániában, pedig ez lehet az eddigi legjobb71.000

Osztrák bankon bosszút álló lakók, hattyúevéssel fenyegetőzés: fél Románia megőrült a schengeni csatlakozás vétója miatt69.500

Hó volt, hó nem volt, de általában volt – teleket mutatunk, amikor még fehér volt a karácsony61.000

A napi 12 órás hírügyelet mellett nagyon sok fontos témát jártunk körül és követtünk

  • A Transtelex is részese volt annak a közös újságírói összefogásnak, amely nyomán ráirányítottuk a figyelmet a Böjte-féle gyerekotthonokban történt súlyos abúzusokra,
  • Szabó Jocó székelyföldi zenész, kórusvezető kiskorúakat érintő szexuális visszaéléseiről is mi számoltunk be,
  • erőteljesen tematizáltuk Orbán Viktor tusványosi beszédét és annak romániai és nemzetközi utórezgéseit,
  • több helyszíni riportban követtük a csíksomlyói tűzkárosult romák sorsának alakulását,
  • a készülő sepsiszentgyörgyi Petőfi-szobor ügyét,
  • megnéztük, hogyan élnek a határ mentén „Schengen árvái”,
  • mi a helyzet az erdélyi felsőoktatás terén, ahol az ígéretek ellenére a Sapientia fokozatosan a BBTE-konkurenciájává vált,
  • hogyan csappantak meg a BGA-támogatások,
  • de megvizsgáltuk közelebbről az erdélyi Horthy-kultusz jelenségét is,
  • és mi tematizáltuk elsőként, hogy valami nincs rendben a Kolozsári Állami Magyar Színház háza táján: hogy „meztelen a király”, azaz Tompa Gábor színházigazgató, hiszen Drábik János konteódoktort hívta meg egy beszélgetésre a nagy múltú intézménybe,
  • nálunk indult be az RMDSZ és a Fidesz viszonyát is tematizáló, az erdélyi magyar politizálás lehetséges jövőképeit firtató közvita is.

Nagyon büszkék vagyunk a Transtelex Dialóg offline beszélgetős sorozatunkra, amelyen az aktuális közéleti témákat jártuk körük szakértő meghívottjainkkal, de szó volt a természetvédelemről és TGM politikafilozófiájáról is.Itt jártuk körbe azt, hogy milyennek kellene lennie egy 21. századi köztéri szobornak, és arra is választ kerestünk, hogy az RMDSZ Fidesztől való függése hogyan befolyásolja az erdélyi magyarság helyzetét.

Megpróbáltunk következetesen kiállni a számunkra fontos ügyek mellett, a székelyföldi öngyilkosságok témáját, a szexuális kisebbségek és a családon belüli erőszak áldozatainak helyzetét is figyelemmel követtük, feltártuk a torjai veréssel fenyítő tanár ügyét és sorozatot indítottunk, hogy a mentális zavarokkal élőket mentesítsük a megbélyegzéstől. Kiemelten fontos volt számunkra a környezetvédelem és a természetvédelem, többek között például a medvék és madarak védelme is. Folytattuk az Azopan Fotóarchívummal közös sorozatunkat, többek között a kommandói sikló vagy a vásárhelyi Víkendtelep történetét mutattuk be képeken keresztül, de a Dolgozó nő archívumából is válogattunk nektek látványos fotókat.

Sorolhatnánk még, de valójában bízunk benne, hogy ti ezeket mind láttátok, követtétek és szerettétek, és reméljük, támogatásotokkal jelzitek majd elismeréseteket azért, hogy a Transtelex az a hely – ahogy azt már induláskor megígértük –, ahol ezek a fontos, izgalmas témák nap mint nap előkerülnek.

Viszont mindezek közepette talán mi is elmulasztottuk kellően hangsúlyozni nektek, hogy mindez egy kis szerkesztőség munkája, amelynek a függetlensége és működése rajtatok múlik. Ha ti nem támogattok, hónapról hónapra nem igazoljátok vissza, hogy erre szükségetek van, akkor bármilyen lelkesek és elszántak is vagyunk, nem fogjuk tudni véghez vinni, amire vállalkoztunk.

Most ismét azt kérjük, álljatok mellénk és mutassátok meg, szükség van a munkánkra, szükség van arra, amit képviselünk és amit fontosnak tartunk. Ha fontos számotokra a Transtelex, akkor a havi minimumot, amit erre tudtok szánni, állítsátok be rendszeres támogatásként, mert enélkül veszélyben a lap jövője.

Ha többet szeretnétek tudni az opcióinkról, és arról, hogy az elmúlt évben hogyan működtünk, arról itt olvashattok részleteket.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!