Alapfokon 30 év börtönre ítélték: tíz éven át pokollá tette a rábízott gyerekek életét Böjte atya otthonainak egyik volt nevelője

A Transtelex lapelődje, a Transindex már tavaly nyáron értesült arról, hogy a csíkszeredai bíróságon folyamatban van egy büntetőper a magyarországi és romániai közpénzekből, illetve magánadományokból működő dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt munkatársa ellen. Megtudtuk azt is, hogy a férfit gyermekek ellen elkövetett szexuális és fizikai abúzusokkal vádolják, de tekintettel arra, hogy a sértettek kiskorúak, a per zárt ajtók mögött zajlott. Múlt év végén kikértük a csíkszeredai bíróságtól a vádirat anonimizált kivonatát.

A vádirat szerint a jelenleg

2007 és 2017 között, előbb a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ, majd a Kászonaltíz községhez tartozó kászonimpéri Szent Katalin Otthon nevelőjeként a rábízott gyermekek ellen. A sértett felek száma tizenöt, mindannyian fiúk, és mindegyikük kiskorú volt (a legkisebb 8 évesnél kisebb, a legnagyobb 16 éves) az elszenvedett szexuális és fizikai abúzusok időpontjában.

Az ügyészek szerint a vádlott két gyermeket megerőszakolt, tizenegyet szexuálisan bántalmazott, tíz ellen szexuális visszaélést követett el, tizenhármat fizikailag bántalmazott, egynek pedig veszélyeztette a testi épségét abban az időszakban, amikor a Szent Ferenc Alapítvány alkalmazottja volt. A kiskorúak egy részének több típusú – szexuális és fizikai – abúzust is el kellett szenvednie az akkori nevelőjétől, derül ki a vádiratból.

K. Sz. 2007 és 2011 között a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központban, 2011-2017 között pedig a kászonaltízi Szent Katalin Otthonban dolgozott, az utóbbi intézménynek 2014-ig a helyettes vezetője is volt. A vádirat szerint az első bizonyítható bűncselekményt a tusnádfürdői otthonban követte el: orális szexre kényszerített egy „4 és 8 év közötti” gondozottat. A csíkszeredai ügyészség szóvivője, Cristina German a Transtelexnek azzal magyarázta a gyermek akkori életkorával kapcsolatos bizonytalanságot, hogy kihallgatásakor a fiú nem emlékezett pontosan az abúzus időpontjára.

A vádirat szerint K. Sz. a következő bűncselekményeket követte el tíz év alatt, a Szent Ferenc Alapítvány alkalmazottjaként:

• egy 14 éven aluli fiút több alkalommal orális szexre vett rá (ez a bűncselekmény az új Btk. szerint nemi erőszaknak minősül)
• négy fiút rendszeresen arra kényszerített, hogy simogassák a nemi szervét
• hét fiúnak rendszeresen simogatta a nemi szervét
• hét fiút rendszeresen arra kényszerített, hogy együtt nézzenek pornófilmeket
• öt fiúnak rendszeresen mutogatta a nemi szervét
• tizenkét fiút rendszeresen ütlegelt
• egy fogyatékkal élő, beszédképtelen fiút rendszeresen ütlegelt, és többször kitette az otthon emeleti (hat-hét méter magasan lévő) ablakpárkányára, és becsukta az ablakot

Szerkesztőségünk csak a vádirat rövidített változatát kapta meg a bíróságtól, amelyben a sértettek vallomásainak részletei ki vannak takarva. Információnk szerint azonban ezek a vallomások számos olyan sokkoló, horrorisztikus részletet tartalmaznak, amelyekből kiderül, hogy a rábízott gyermekek évekig ki voltak szolgáltatva a nevelőjük kénye-kedvének, aki érzelmileg, fizikailag és szexuálisan is bántalmazta őket, és folyamatos rettegésben kellett élniük a rendszeres kínzásoktól és megalázásoktól tartva.

A vádhatóság 2016. november 11-én indított büntetőeljárást ebben a bántalmazási ügyben kiskorú veszélyeztetése gyanújával a Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársa ellen, aki egyébként akkor még a Szent Katalin Otthon nevelője volt. Néhány hónappal később, 2017 júliusában a nyomozást kiterjesztették kiskorúval létesített szexuális kapcsolat, illetve a tanúk befolyásolásának gyanújára is. Az utóbbi gyanút később ejtették. A kiskorúval létesített szexuális kapcsolat büntetőjogi besorolását pedig az eljárás egy későbbi szakaszában, 2020-ban nemi erőszakra módosították. Abban az évben ugyanis változott a büntető törvénykönyv, és a módosított jogszabály szerint nemi erőszaknak minősül a 14 éven aluli gyerekekkel létesített, bármilyen jellegű szexuális kapcsolat.

A vádirat szerint K. Sz.-t 2017 augusztusában kihallgatták, közölték vele, hogy mivel gyanúsítják, majd 2018 januárjában és februárjában is beidézték a csíkszeredai ügyészek. Egy darabig az ügyben nem történt elmozdulás, a 2019-es év azonban fontos fordulatot hozott az addig még „csak” kiskorúval létesített szexuális kapcsolat bűncselekményével és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított K. Sz. elleni büntetőeljárásban. A vádirat szerint ugyanis abban az évben márciusban a kászonaltízi Szent Katalin Otthonba bejáró pszichológusnak az intézmény egyik lakója elpanaszolta, hogy a vádlott korábban rendszeresen fizikailag és szexuálisan bántalmazta őt. Néhány nappal később további három fiú az otthon egyik önkéntesének számolt be a volt nevelőjük részéről elszenvedett szexuális és fizikai abúzusokról. A hallottakat a pszichológus és az önkéntes is jelezte a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóságnak, utóbbi intézmény pedig feljelentette a rendőrségen a Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársát.

Innentől pedig nem volt megállás: az ügyészek a vádirat szerint 2019 áprilisa után egyre több bizonyítékot szereztek arra, hogy K. Sz. 2007 és 2017 között rendszeresen szexuálisan és fizikailag bántalmazta a tusnádfürdői és a kászonaltízi otthonban nevelt fiúkat. A gyanúsított ellen a nyomozás során legkevesebb tizenöt sértett vallott, többen közülük jelenleg már nagykorúak. A bűnvádi eljárás 2021 januárjában zárult le, a Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársát 2021 áprilisában állították bíróság elé. Bár súlyos bűncselekményekkel vádolják, K. Sz. végig szabadlábon védekezhetett, az ügyészség a hatósági felügyelet alá helyezését sem kérte. A csíkszeredai ügyészség szóvivője kérdésünkre ezt azzal magyarázta, hogy a gyanúsítottak elleni kényszerintézkedéseknek „nem a bűncselekmény súlyossága az egyetlen kritériuma”.

A büntetőperben június 29-én, szerdán hirdették ki az alapfokú ítéletet. A csíkszeredai bíróság a román igazságszolgáltatásban szokatlanul súlyos büntetést szabott ki a vádlottra: K. Sz.-nek harminc évet kell börtönben töltenie. Emellett több jogától megfosztották, összesen 790 ezer lej kártérítés és 3700 lej perköltség kifizetésére kötelezték, a vagyonából pedig 600 ezer lej értékben foglaltak le javakat. K. Sz.-t a bíróság 24 vádpontban találta bűnösnek. A további 12 vádpontot a bűncselekmények elévülése miatt ejtették. A bíróság két nemi erőszakért egyenként tíz év, szexuális bántalmazásokért egyenként öt év, kiskorúak elleni szexuális visszaélésért egyenként hat hónap, illetve egy év, fizikai bántalmazásokért egyenként egy év, kiskorú veszélyeztetéséért öt év szabadságvesztésre ítélte a vádlottak. A büntetéseket összevonták, és az alapfokú ítélet harminc év szabadságvesztés lett. K. Sz. emellett nem foglalhat el köztisztséget, nem dolgozhat az oktatásban, még csak kapusként sem gyermekotthonokban, nem teheti be a lábát Kászonaltízre, nem vehet részt a Szent Ferenc Alapítvány rendezvényein, öt éven keresztül nem kommunikálhat a sértettekkel, és a közelükbe sem mehet.

Lapunk felvette a kapcsolatot egy testvérpárral, akik a tusnádfürdői, majd a kászonaltízi gyermekotthon lakói voltak abban az időszakban, amikor a vádlott a két intézményben nevelőként dolgozott. Mindketten sértett felek a K. Sz elleni bűnvádi perben, többször kihallgatta őket a rendőrség, és eskü alatt tanúskodtak a bíróságon is. Sz. jelenleg 25 éves, külföldön dolgozik, a 23 éves öccse, J. pedig Székelyföldön talált munkát. Arra a kérdésünkre, hogy miként kerültek a tusnádfürdői otthonba, a nagyobb testvér így válaszolt: „Apu anyut ütötte és minket is”. Akkor – 2006-ban – Sz. 9 éves, öccse pedig 7 éves volt.

A Transtelexnek mindketten megerősítették, hogy K. Sz. rendszeresen bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott fiúkat. Beszámolójuk szerint az abúzusok már Tusnádfürdőn kezdődtek, Kászonaltízen pedig gyakoribbá váltak. Sz. azt mondta, hogy a Szent László Gyermekvédelmi Központ új lakója volt, amikor a vádlott vacsora közben durván rácsapott a kezére egy villával. „Ez volt, ha jól emlékszem, az első eset, amikor bántalmazott. Utána rendszeresen ütött, egy seprűnyéllel vert, s volt, akit fogdosott is. Engem is fogdosott az esti filmnézés közben, de ez már Kászonaltízen volt. A Szent Katalin Otthonban még rosszabbul bánt velünk” – mondta a nagyobb testvér, akinek érezhetően nehezére esett ezeknek az emlékeknek a felidézése.

Sz. és az öccse egyaránt megerősítette azt is, hogy K. Sz. pornófilmet nézetett a fiúkkal a kászonaltízi otthonban az esti tévézés után.

De sokszor bántott is, és nem csak engem, hanem sorra vette a fiúkat. Ütött minket, nem egyszer, sokszor. Ez általában késő este történt” – részletezte J., aki mindezt többször elmesélte 2019-ben a rendőröknek, majd később a bíróságon is. A pernek egyébként a többi sértett félhez hasonlóan mindkét testvér polgári félként is részese, mindannyian – eltérő összegű – kártérítést kérnek a vádlottól az elszenvedett abúzusokért.

Romániában mára már aggasztóvá vált a gyerekek szexuális bántalmazásának jelensége, a World Vision Románia legfrissebb jelentése szerint legalább kétezer ilyen eset történt az elmúlt három évben, de nagyon nagy többségük nem a szociális intézményekben, hanem a családokban. Nyilvánosságra kerültek családtípusú otthonokban történt szexuális abúzusok is, legutóbb, 2019-ben egy Arad megyei intézményben történteket tárta fel a sajtó. De tudomásunk szerint a romániai gyermekvédelmi intézményekben precedens nélküli az a bűncselekménysorozat, amellyel a Nobel-békedíjra is felterjesztett, köztiszteletnek örvendő Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársát vádolják az ügyészek.

A jogerős ítéletig a vádlottat az ártatlanság vélelme megilleti. Ám a Transtelexnek nyilatkozó bántalmazottak vallomásai és az alapfokú ítélet által megerősített vádirat alapján ijesztő kép rajzolódik ki a két Hargita megyei otthonban történtekről: K. Sz. nevelőként tíz éven keresztül gyakorlatilag pokollá változtathatta a rábízott, kiszolgáltatott helyzetben lévő, amúgy is gyakran lelkileg sérült kiskorúak életét, és ebben őt senki nem akadályozta meg.

Cikkünkben két kérdésre keressük a választ. Az első: mennyire életszerű, hogy K. Sz. a munkatársai és a felettesei tudta nélkül bántalmazhatta egy évtizeden át a rábízott gyerekeket? A második: léteznek-e a Szent Ferenc Alapítvány hálózatának működésében olyan rendszerszintű problémák, amelyek kedveznek a vádiratban szereplő bűncselekmény-sorozathoz hasonló abúzusoknak.

Megkerestük az ügyben Kolozsvári Tibort is, aki 2016-ig vezette a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központot, és 2006-2011 között K. Sz. felettese volt. A jelenlegi Hargita megyei tanácsos azonban elzárkózott a nyilatkozattól. Arra kért, hogy a K. Sz. elleni bűnvádi perrel és általában az otthonok működésével kapcsolatos kérdéseinket az alapítvány elnökének, Böjte Csabának tegyük fel.

Értesülésünk szerint egyébként Kolozsvári Tibor ellen is vizsgálat indult idén egy feljelentés nyomán. A feljelentő szerint a Hargita megyei tanácsos súlyosan bántalmazott egy nevelőotthoni gyereket. Kolozsvári Tibor a Transtelexnek erről azt mondta, a rendőrség és az ügyészség is vizsgálódott az ügyben, törvényszéki szakértői véleményezés is készült, de a gyermekbántalmazás gyanúja nem igazolódott be. Ő 2016-tól már nem vezetője a tusnádfürdői otthonnak, mert ez a tisztség szerinte összeférhetetlen a megyei tanácsosi mandátumával, az intézménybe azonban továbbra is rendszeresen bejár, mert egy uniós projekt keretében 16 éven felüli gyerekek pályaorientációjával foglalkozik.

Visszatérve K. Sz. ügyéhez, mivel a dévai Szent Ferenc Alapítvány nem kívánt információkkal szolgálni, a szervezet romániai és magyarországi honlapját, illetve egy korábbi munkatársát hívtuk segítségül a Böjte-hálózat működésének megértéséhez. Az közismert, hogy az 1993-ban létrehozott alapítvány célja segíteni a nehéz sorsú gyermekeken. Honlapja szerint ennek érdekében többek között húsz napközi otthont és huszonöt bentlakó otthont működtet Erdély-szerte, és a nemrég véget ért, 2021-2022-es tanévben mintegy 900 kiskorúról gondoskodott. A létszám egyébként látványosan csökkent az elmúlt években: 2017-ben még 2500 gyermeket karolt fel az alapítvány.

A szervezet honlapja szerint a bentlakó otthonokba azokat a gyermekeket fogadják be a legközelebbi vérrokon írásos kérésére, akiknek a lelki, szellemi, erkölcsi kibontakozását és növekedését meggátolja a rendezetlen családi hátterük. A gondozottak tarthatják a rokonokkal a kapcsolatot, vakációkban haza is mehetnek, ha a hozzátartozók tudják őket fogadni.

A Szent Ferenc Alapítvány portálunknak név nélkül nyilatkozó volt munkatársa (nevezzük P. M.-nek), három évig nevelőként dolgozott, majd tíz évig az egyik bentlakó otthon helyettes vezetője volt. Egykori munkahelye a tusnádfürdőihez és kászonaltízihez nagyon hasonló, jelenleg is működő intézmény, amelyben óvodás koruktól a nyolcadik osztály elvégzéséig nevelkednek gyerekek. Akárcsak a Böjte-hálózat többi bentlakó otthonában, a fiúknak és a lányoknak ebben a létesítményben is külön hálójuk és zuhanyzójuk van, a közös tevékenységek pedig a nappaliban és az étkezdében zajlanak.

Az otthonokba befogadott gyerekek rendszerint rendkívül szegény, rendezetlen családból származnak – mondta el P. M. Általában akkor kerültek be az intézménybe, amikor ezt a szüleik maguk kérték. Előtte az alapítvány munkatársai megkeresték őket, és bizalmi kapcsolatot alakítottak ki velük.

P. M. közlése szerint egy átlagos napon a nevelők hajnali 6-kor keltek, ébresztették a gyerekeket, akik megvetették az ágyukat, rendet tettek a szobában. A közös ima és a reggeli után a kisebbek játszottak, a nagyobbak segítettek a ház körül, majd elmentek a település óvodájába, iskolájába. A kisebbek 1 körül visszatértek óvodából, őket ebéd után lefektették aludni. Később megérkeztek a nagyobbak, ők is ebédeltek, majd 3-tól 6-ig tanulás volt a program, volt, akinek este 7-ig, 8-ig kellett segíteni a leckéi elkészítésében. Volt közben uzsonnaszünet is, a tanulás után pedig játszhattak a gyerekek.

A vacsora és a fürdetés után is jutott egy kis idő a játékra, ezután a meseolvasás és a közös ima, majd a lefekvés következett. A villanyoltás 21 és 22 óra között volt, mert másnap 6-kor kellett kelni. Szombaton hétfőre tanultak a gyerekek, a vasárnap teljesen szabad volt, aznap rendszerint kirándulni mentek. „Vasárnapra mindig kitaláltunk valami közös programot” – mondta el forrásunk, hozzátéve, hogy tudomása szerint az alapítvány többi bentlakó otthonában is nagyon hasonló a gyerekek heti programja.

P. M. beszámolója szerint amíg az alapítvány munkatársa volt, a gyermekek étkeztetése nem jelentett gondot. Az általa irányított intézményben a gondozottak száma a tíz év alatt átlagosan 25-26 volt, és átlagban 8-9 gyerekre egy nevelő jutott. Az otthonban dolgozott egy szakácsnő is, emellett voltak szerződéses önkéntesek és rendszeresen bejárt egy szerződéses pszichológus, illetve egy szociális munkás. A Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársa hangsúlyozta, hogy végig nagyon jó, őszinteségen alapuló kapcsolata volt a gondozottakkal, akik szívesen megnyíltak előtte. Arra mindig ügyelt, hogy ne tekintsék őt az anyjuknak, mert ezt nem tartotta egészségesnek, de egyébként úgy éltek együtt, mint egy család.

Beszélt arról is, hogy önkéntesnek szinte bárki jelentkezhet az alapítványnál. „Hozzám is küldtek olyan embert, akinek már az első napja után, este azt kellett mondanom, hogy távozzon tőlünk, mert szerintem elmebeteg volt, és alkalmatlan a feladatra. Olyan önkéntest is küldtem el, akivel már majdnem szerződést kötöttünk, megrendeltük neki a bankkártyát, aztán kiderült, hogy dührohamai vannak, ezért meg kellett válnunk tőle. De azért nem ez volt a jellemző, nagyszerű emberekkel is dolgoztam” – részletezte.

P. M. szerint ez a rekrutációs rendszer azért kockázatos, mert nem biztos, hogy észleli az otthon vezetője, ha egy önkéntessel valami nincs rendben. „Vagy észreveszi a házvezető, hogy valami gond van, vagy annyira rá van szorulva a munkaerőre, hogy a kisebb dolgok felett átsiklik. Nem tudom, hogy mások miként járnak el, de én nagyon sok embert elküldtem” – magyarázta. Abban az időszakban, a 2010-es években pedig nagy szükség volt a munkaerőre részben a magas gyereklétszám, részben a nevelők lemorzsolódása miatt.

A lemorzsolódás magyarázata az, hogy a nevelők nagyon nehéz munkát végeznek. Általános szabály az alapítvány hálózatában, hogy folyamatosan az otthonban tartózkodnak a gyerekekkel együtt. P. M. például nagyon ritkán ment a tíz év alatt szabadságra, legfennebb akkor, ha volt olyan önkéntes, akire rá merte bízni a gyerekeket. „De soha nem mentem el úgy, hogy csak önkéntes legyen a házban, mi, nevelők soha nem voltunk egyszerre nyári szabadságon” – szögezte le. Kérdésünkre azt mondta, végül azért ment el az alapítványtól, mert nem volt szinte semmilyen magánélete. „Néha olyan fáradt voltam, hogy összeestem és émelyegtem, nagyon nehéz volt” – idézte fel.

Beszámolója szerint öt-hat ember munkáját végezte el azt otthon helyettes vezetőjeként: intézte a „papírmunkát” és a beszerzéseket, a két nagy kertes ingatlan karbantartását, tartotta a kapcsolatot az iskolákkal, a támogatókkal, a keresztszülőkkel, eljárt a törvényszékre a gyermekek ügyében, emellett ügyelnie kellett arra, hogy a gondozottak jól tanuljanak.

– fogalmazott a forrásunk.

Hozzátette gyorsan: rengeteg sikerélménye is volt, több gyereket egészen kicsi korától ő nevelt, a szeme előtt cseperedtek fel, „a két első gyereke” pedig hamarosan elvégzi az egyetemet.

P. M. azt mondta, 2017-ben eljutott hozzá az a hír, hogy K. Sz.-t szexuális abúzus miatt feljelentették, ezért az illető távozott az alapítványtól. Amikor felsoroltuk az ügyészek vádjait, a Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársa hitetlenkedve reagált. A tizenhárom éves tapasztalatára hivatkozva hangsúlyozta: „teljességgel életszerűtlennek” tartja, hogy egy nevelő a munkatársai tudta nélkül bántalmazza szexuálisan és fizikailag a rábízott gyerekeket.

„Azt tudom, hogy a bántalmazott gyerekek sokszor éveken át titokban tartják az elszenvedett szexuális abúzusokat, mert egy erős szégyenérzet társul a bántalmazáshoz. De azt nem tudom elhinni, hogy K. Sz. kollégái semmit nem vettek észre a történtekből, ne látták volna mondjuk az ütésnyomokat a gyermekeken” – hangoztatta a volt helyettes otthonvezető.

P. M. ugyanakkor azt sem hinné, hogy Böjte atya tudott volna a vádiratban szerepelő tusnádfürdői és kászonaltízi abúzusokról. „Csaba testvér erre borzasztóan érzékeny. Nem tűrte volna el az abúzusokat egy pillanatig sem. Szigorú vezető, a nevelők tartanak tőle. Tehát ha netán tudtak K. Sz. feltételezett tetteiről a munkatársai, azon igyekeztek szerintem, hogy nehogy ez Csaba testvérhez eljusson” – jelentette ki.

F. K. a Transtelexnek azt mondta, 2005-ben, a Szent László Gyermekvédelmi Központ indulásakor szegődött a Szent Ferenc Alapítványhoz. Semmilyen képesítése nem volt, csak középiskolai végzettsége. Felidézte, hogy akkoriban az alapítvány munkatársai bejárták a Tusnádfürdőt környező falvakat, felkutatták a veszélyeztetett gyerekeket, és nevelőket is kerestek az új otthonba. „Akkor éppen nem volt munkám, és felajánlották nekem is egy nevelői állást. Elfogadtam az ajánlatot, és hamar megszerettem ezt a munkát. Állásinterjú vagy ilyesmi nem volt” – nyilatkozta a nő.

Közlése szerint a csíkszeredai születésű K. Sz.-t 2006-ban ismerte meg, leendő munkatársa abban az évben érettségizett a gyulafehérvári római katolikus teológiai líceumban. A későbbi vádlott abban az évben, a nyár folyamán jelentkezett önkéntesnek a Szent László Gyermekvédelmi Központba. „Rendszeresen bejárt délutánonként, mesét olvasott a gyerekeknek. Odaszokott, és jelezte, hogy szeptembertől, amikor kezdődik a tanév, szeretne főállású munkatárs lenni. Engem kért meg, járjak közbe az otthon vezetőjénél, Kolozsvári Tibornál, hogy vegye fel nevelőnek. Felvették” – számolt be a Kászonaltízen letelepedett volt nevelő.

K. Sz. a tusnádfürdői otthonban 9-11 fiúért felelt, és az egykori munkatársnője szerint a munkájára senki nem panaszkodott. Teltek az évek, és közben a Szent Ferenc Alapítvány használatba kapta az érsekségtől a kászonaltízi Balási-kúriát bentlakó gyermekotthon létesítésére. Az újbarokk stílusban épült emeletes udvarházat felújították, és 2017 őszén megnyílt a Szent Katalin Otthon.

„A tusnádfürdői gyermekvédelmi központban abban az évben kihirdették, hogy lehet menni Kászonaltízre házvezetőnek. Mondtam Kolozsvári Tibornak, hogy én elvállalnám, de segítségre van szükségem. Én el tudom végezni a házvezetői munkát, de nem tudnék mondjuk egy eseményen szónokolni, a románnal is nehezen boldogultam, ezért az ügyintézés is nehézkes volt számomra. K. Sz.-szel már akkor szoros munkatársi kapcsolatunk volt. Kértem, hogy ő is jöhessen velem” – idézte fel a Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársa.

A Szent Katalin Otthonban nevelt gyerekek közül az első évben a legkisebb 3, a legnagyobb 15 éves volt, a fiúkért K. Sz., a lányokért a munkatársnője felelt. Az emeleten voltak a fiúk, a földszinten a lányok hálószobái, a nevelőknek pedig a rájuk bízott gyerekek mellett külön hálójuk volt. Az alagsorban volt a nappali és az étkezde. Az élet az otthonban pedig ugyanúgy zajlott, ahogyan a P. M. által vezetett intézményben: a gyerekek óvodába, iskolába jártak, a nevelők segítettek elkészíteni a leckéiket, hétvégenként pedig igyekeztek kitalálni közös programokat. A házban folyamatosan voltak önkéntesek, a nyár folyamán akár többen is. F. K. azt mondta, hogy jómaga az otthon vezetőjeként soha nem vett ki szabadságot. K. Sz. igen, de amikor távozott, egy önkéntes helyettesítette.

F. K. azt állítja, hogy a Szent Katalin Otthonból való 2014-es távozása után három évvel, 2017-ben hallott először a volt munkatársa elleni vádakról. Akkor még csak arról, hogy a fiatalember a tusnádfürdői otthonban megerőszakolt egy gyereket. Később, 2019-ben már egy rendőrségi nyomozó is felkereste őt a kászonaltízi lakásán, és részletesen kifaggatta a K. Sz.-szel együtt töltött évekről. A volt nevelőnő azt mondta: akkor tudta meg, hogy az ügyészek szerint a volt munkatársa rendszeresen bántalmazta szexuálisan és fizikailag a fiúkat a Szent Katalin Otthonban.

„Nem akartam elhinni ezeket a vádakat. Ledöbbentett, amiket közölt velem a nyomozó. Mondtam is neki: ne tessék haragudni, de én nem hiszem el, amit mond a volt munkatársamról. Őszintén mondom, lehet, hogy ha K. Sz. szájából hallanám, akkor sem tudnám elhinni. Azért nem, mert nem úgy viselkedett a gyermekekkel, hogy gyanút fogjak. Én azt láttam, hogy szívből szereti a gyerekeket és a munkáját, ugyanúgy, mint én. Soha nem kaptam rajta, soha nem is gondoltam, hogy ilyeneket csinálhat” – jelentette ki könnyeivel küszködve F. K.

A Szent Katalin Otthon volt vezetője nem érti, hogy miért nem fordultak hozzá segítségért a gyerekek, ha K. Sz. bántalmazta őket. Szavai szerint a lányokkal és fiúkkal is közvetlen, bizalmas viszonyban volt. Megmondták neki azt is, ha bánatosak voltak, azt is, ha örültek valaminek. „Elpanaszolták nekem, ha bántotta valaki őket az iskolában. És ez sajnos nem egyszer megtörtént, mert nehezen illeszkedtek be a kászonaltízi diákközösségbe, csúfolkodtak velük a gyerekek. De elmondták azt is, ha beszéltek az anyukájukkal telefonon, és ennek mennyire örülnek. Sokszor fordultak hozzám, de K. Sz.-ről semmi rosszat nem mondtak, és gyanús ütésnyomokat sem láttam soha a testükön” – nyilatkozta F. K., akit a rendőrségtől vagy ügyészségtől 2019 óta nem kereste senki, és a tárgyalásra sem hívták be tanúskodni.

Mivel jelenleg a Szent Katalin Otthon közelében él, a Szent Ferenc Alapítvány volt alkalmazottja gyakran találkozik az intézményben nevelt gyerekekkel. Néhány hónapja összefutott velük az utcán, akkor éppen a csíkszeredai bíróságról érkeztek, ahol K. Sz. ellen tanúskodtak a büntetőper tárgyalásán. „Az utcán megállítottam őket. Megkérdeztem az egyik, most már hatodikos kisfiút, aki korábban az én egyik neveltem volt: igaz, amiket mondanak K. Sz.-ről? A gyerek reám nézett, lesütötte a fejét, s annyit motyogott: nem mondok semmit se. Nem tudtam eldönteni, hogy szégyelli elmondani az igazat, vagy valamitől fél, és nem meri elmondani” – számolt be a volt nevelőnő.

A Szent Katalin Otthon volt nevelőnőjének vallomását, miszerint nem tudott a történtekről, részben alátámasztják a büntetőper sértettjei is, pontosabban az a cikkünk elején idézett testvérpár, akik a Transtelexnek megerősítették, hogy a K. Sz. rendszeresen bántalmazta őket. Kérdésünkre mindketten azt nyilatkozták: szerették nagyon a volt nevelőnőjüket, de nem mertek neki szólni az elszenvedett abúzusokról, és nem mertek szólni másoknak sem, mert féltek, sőt rettegtek a vádlottól. „K. Sz. megfenyegetett, hogy megver, ha bárkinek árulkodunk” – jelentette ki az idősebb testvér, hozzátéve, hogy a tusnádfürdői időszakban a gyerekek nem mertek szólni az ottani intézmény vezetőjének, Kolozsvári Tibornak sem.

Nem nyíltak meg pszichológusnak sem, de nem is nagyon volt kinek, mert pszichológust ritkán láttak a Szent Katalin Otthonban, és amikor ott járt, nem állt szóba velük. Sz. emlékezete szerint „olyan kéthavonta” járt ki egy szakember Kászonaltízre. „Néhány társammal beszélgetett, de engem nem kérdezett semmiről. Csak az iskolában beszélt velem pszichológus. De neki sem mertem mondani semmit K. Sz.-ről” – mondta az idősebb testvér. Arra a kérdésünkre egyikük sem tudott válaszolni, hogy látszottak-e ütésnyomok a testükön, miután a vádlott bántalmazta őket, s ha igen, ezekről kérdezte-e őket bárki is a környezetükben.

Arra a kérdésünkre, életszerűnek tartja-e, hogy több mint két tucat, családtípusú otthonban nevelkedő gyerek hosszú évekig hallgasson az elszenvedett abúzusokról, az áldozatvédelemmel több mint 20 éve foglalkozó pszichológus, dr. László Éva habozás nélkül igennel válaszolt. A kolozsvári BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének vezetője szerint számtalan tényező akadályozhatja a kiskorúakat abban, hogy a fizikai, de különösen a szexuális bántalmazásokról beszéljenek. „Nagyon számít az agresszor személye. Ha egy bizalmi ember, aki sokat van jelen a gyerek életében, tud az ügyes-bajos dolgairól, például szülői vagy mentor szerepet tölt be, akkor még nagyobb az esélye annak, hogy a gyerek elhallgassa a szexuális abúzust” – magyarázta a szakember.

László Éva azt mondta, hogy a kiskorúak által elszenvedett szexuális bántalmazások rendszerint fokozatosan válnak egyre explicitebbé. Kezdődhetnek olyan érintésekkel, véletlennek tűnő tekintetekkel, kijelentésekkel, amelyek nem egyértelműen zavaróak, sőt az elején lehet, hogy a gyerek az elismerés jelének tekinti ezeket. „Még egy felnőttnek is nehéz néha megfogalmazni, hogy mi az, ami zavarja egy indiszkrét tekintetben, érintésben, mimikában. Legfennebb körülírni tudja: úgy nézett rám, úgy érintett meg, ahogy nem kellene egy férfinak egy nővel viselkednie. A gyerekek esetleg csak annyit tudnak mondani, hogy a felnőtt furcsán viselkedik velük. Nagyon nehéz tehát ezeket az érzéseket szavakba ölteni, ezért nagyon nehéz beszélni is róla, vagy jelezni azt, hogy mi rossz” – részletezte az egyetemi adjunktus.

A pszichológus szerint a kiskorúak szexuális bántalmazójának a stratégiájához tartozik az, hogy a gyereket izolálja másoktól, megelőzendő azt, hogy beszéljen az abúzusokról. Nem a fizikai elszigetelésükre törekszik, hanem egy fajta lelki szövetséget köt velük. Ha pedig egyszerre több gyereket bántalmaz, akkor a gyerekeket akár versenyeztetheti a figyelméért. „Az is mondhatja a bántalmazottnak, hogy te kivételezett vagy, szebb, mint a többiek, veled több időt töltök, veled bizalmasabb a viszonyom, mint a többiekkel, köztünk van valami különleges, ami a többiekkel nincs” – fogalmazott a szakember. Hozzátette: ha az elkövető nem csak egy bizalmi, hanem a szakmája révén különleges társadalmi státussal bíró személy (például pedagógus, lelkész, edző), a gyerek még inkább azt érzi, hogy vele van a baj, nem a bántalmazóval. „Minél kevesebb olyan személy veszi körül a gyereket, akivel egészséges kapcsolatot alakít ki, akik értékelik és emberszámba veszik őt, annál kevésbé tudja érezni a különbséget közöttük” – mondta az egyetemi oktató.

László Éva szerint a gyerekben bűntudatot kelthet, hogy ha kellemes érzéseket vált ki benne a bántalmazó érintése, ezt a bűntudatot pedig csak fokozza, ha ezek az érzések keresztény hittételekkel ütköznek. A szakember emlékeztetett arra, hogy az egyházi tanok szerint a homoszexualitás, a maszturbáció, a pornófilmnézés bűnnek számítanak. Ezt az elkövető felhasználhatja a titoktartás megerősítésére, szinte egy fajta garancia is az elkövető számára, hogy a gyerek nem fog beszélni ezekről.

Ki az, aki bűnösen cselekedett? Ki az, aki akarta? Hát te. Ki az, akit meg kell büntetni? Hát téged. Így a bántalmazó lépésről lépésre ‘bűntársává’ tudja tenni a gyereket. Minél erősebb a gyermekben az a hitbéli meggyőződés, ami szerint bűn a pornófilmnézés, annál inkább bűnrészesnek érzi magát. Tehát hallgatni fog róla” – írta le a folyamatot a pszichológus.

Arra a kérdésünkre, hogy miért nem mernek szólni egy családi típusú otthonban nevelkedő gyerekek a női nevelőnek, ha a férfi nevelő bántalmazza őket, László Éva azt mondta, ezekben az intézményekben a gondozottak szülői szerepet töltenek be, egyfajta pótszülőként vannak jelen. „Ezekben az otthonokban a férfi nevelő az apa-, a női nevelő az anyafigurát szimbolizálja az életükben. Így olyan helyzet alakulhat ki, amilyen a családokban szokott. Ha egy gyereknek valamelyik szülővel van gondja, akkor óriási lojalitáskonfliktusba kerül, mert a szülők közösen szülők. Meggyőződése, hogy az egyik szülő csak a másiknak a tudtával bántalmazhatta. Minél kisebb a gyerek, annál inkább az a meggyőződése, hogy a felnőttek mindent tudnak” – jelentette ki László Éva.

Arra a kérdésünkre, hogy ha mégis megszólalnak, miért csak évekkel az abúzusok elszenvedése után beszélnek erről a bántalmazottak – mint ahogy a K. Sz. elleni vádiratban is szerepel –, az egyetemi oktató azt mondta, sokszor csak akkor szólalnak meg, ha az elkövető már nincs a környezetükben, így a gyerek biztonságban érzi magát, nincs már bántalmazási helyzetben. „Mikor már biztonságban van, akkor már tud úgynevezett túlélő lenni, már abban a fázisban van, amikor tud foglalkozni a múltbeli dolgokkal. Ha már nagyobb a gyermek az is közrejátszhat, hogy sokkal több mindent megért, másként ért meg, esetleg vannak új erőforrásai, pl. új, megbízható személyek vagy új információi segítői szolgáltatásokról, és sokkal inkább segítséget tud hívni, mint akkor, amikor bántalmazási helyzetben volt” – magyarázta.

A pszichológus szerint különösen fontos, hogy a családtípusú otthonokban felkészült szakemberek foglalkozzanak a gyerekekkel, akik diszfunkcionális családokból, eleve sérülten érkeznek az intézménybe. Ezek a lelki sérülések ugyanis nem gyógyulnak meg azzal, hogy befogadták őket egy otthonba, és hangsúlyozottabban vulnerábilissá teszi őket a bántalmazó kapcsolatokkal szemben. Ezért László Éva szerint a nevelőknek segíteniük kell a gyerekeket abban, hogy felismerjék a bántalmazó kapcsolatokat. Ugyanakkor megfelelő képzettséggel kell rendelkezniük ahhoz, hogy ők maguk felismerjék, ha egy gyereket bántalmaz valaki vagy, hogy érvényesíteni tudják a gyermek legfelsőbb érdekét ilyen esetekben is.

„A gyermekjóléti szempontokon túl, miszerint mindenféle bántalmazástól, kihasználástól meg kell védenünk a gyermekeket, illetve ha megtörtént, segítenünk kell a biztonság mihamarabbi visszaállításáról és a rehabilitációról. Még mindig kevés szakember van tisztában a törvényes kötelezettségeivel a bántalmazás terén. A törvény értelmében minden gyermekekkel dolgozó szakembernek, szakmától és beosztástól függetlenül kötelessége a bejelentés minden olyan esetben, amikor a bántalmazás gyanúja felmerül” – szögezte le.

László Éva megemlítette: nemrégiben szexuális abúzusok történtek az egyik erdélyi családtípusú gyermekotthonban. Az intézményt az esetek feltárása után többek között arra kötelezte az országos gyermekvédelmi hatóság, hogy azonnali hatállyal küldje szakképzésre az alkalmazottjait. Az otthon vezetői a Szociológia és Szociális Munka Intézetet kérték fel arra, hogy tartson számukra tanfolyamot. „Az oktatási programunk keretében folyó alap- és mesterszintű képzések mellett különböző projektek keretében tartunk továbbképzéseket gyakorló szakembereknek is. Bántalmazás témában rendszeresen multidiszciplináris képzőcsapattal dolgozunk: pszichológus, szociális munkás, jogász, akár rendőr, ügyész vagy orvos, célcsoporttól függően” – mondta az egyetemi oktató.

A Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetője, Elekes Zoltán a Transtelexnek azt mondta, csak azok az alapítványi otthonok kapnak működési engedélyt (licencet), amelyek megfelelnek a törvényben előírt minőségi standardoknak. A követelmények betartásának ellenőrzése azonban nem a gyermekvédelmi igazgatóság, hanem a munkaügyi minisztériumhoz tartozó szociális felügyelőség területi intézményeinek a feladata.

„Nekünk ellenőrzési jogkörünk nincs. Kizárólag akkor küldjük ki a szakembereinket valamelyik otthonba, ha valamiyen rendellenességekről értesülünk. Például azt a jelzést kapjuk, hogy abúzus érte a gyerekeket” – tájékoztatott az igazgató.

Elekes Zoltán közlése szerint, ha felmerül a gyerekek bántalmazásának a gyanúja valamelyik otthonban, kötelességük erről azonnal értesíteni a rendőrséget is. „Nem a mi dolgunk kideríteni az igazságot. Ilyenkor a kollégáim ki szoktak menni, és elbeszélgetnek a gyerekekkel, nevelőkkel. Ám voltaképp csak azt vizsgáljuk meg, hogy sérültek-e a gyerekjogok abban az otthonban, nem az intézmény működését ellenőrizzük. És ha felmerül például az a gyanú, hogy abúzus ért egy gyermeket, akkor nekünk törvényes kötelességünk feljelentést tenni” – magyarázta.

Ez történt 2019-ben is, amikor a kászonaltízi Szent Katalin Otthonba kijáró pszichológus jelezte nekik, hogy az intézmény egyik volt nevelője bántalmazhatta a rábízott gyerekeket. Akkor a gyermekvédelmi igazgatóság összeállított egy csapatot, pszichológusok mentek ki az otthonba, és foglalkoztak a gondozottakkal. Ám időközben már a rendőrség is elkezdte a vizsgálódást Kászonaltízen. Az igazgató azt mondta, őt is kihallgatták, beidézték a K. Sz. elleni bűnvádi per tárgyalásaira is. Ám a Szent Katalin Otthonban történtekről nem kívánt nyilatkozni. „A konkrét ügyről nem beszélhetek, a szakmai titoktartás kötelez” – jelentette ki.

Felvetésünkre kijelentette, hogy gyermekbántalmazási esetek az állami bentlakó otthonokban is előfordulnak. Sőt az elmúlt években egyre több ilyen esetről kapott jelzéseket az igazgatóság, igaz, hogy ezek nagyon nagy része alaptalannak bizonyult. A jelzések számának növekedését az intézményvezető azzal magyarázta, hogy időközben beindult a 119-es segélyhívó szám, amelyeken a gyerekek értesíthetik a hatóságokat, ha abúzus éri őket. „Egyre több gyermek tudja meg, hogy ha valaki bántalmazza őt, akkor nem muszáj eltűrnie, hanem jelezheti. Az állami otthonok esetében az eljárás az, hogy ha valamit észlelünk, akkor összeül egy fegyelmi bizottság, kivizsgálja a történteket, ha pedig olyan az ügy, akkor feljelentést teszünk a rendőrségnek. Ha pedig valakiről tudjuk, hogy bántalmazott gyereket, azonnal felfüggesztjük az állásából” – részletezte az eljárást.

Arra a kérdésünkre, hogy miként lehet megelőzni az ilyen eseteket, az igazgató azt mondta, nagyon gondosan kell megválogatni azokat az embereket, akikre a gyerekeket bízzák a családtípusú bentlakó otthonokban. Tájékoztatása szerint az állami rendszerben a nevelő alkalmazását munkaorvosi vizsgálat előzi meg, amelynek része egy pszichológiai felmérés. Igaz, ez sem szavatolja, hogy a rábízott kiskorúakat nem fogja bántalmazni a nevelő – tette hozzá.

A szakember szerint nagyon fontos, hogy a bentlakó otthonokban minél több olyan felnőtt legyen a gyerekek körül, akikben megbíznak. Az állami családtípusú intézményekben például általában 7-8 gyermeket helyeznek el, akikről 5 nevelő gondoskodik, több váltásban. „Ez a szám nagynak tűnik. De ez az egyik eszköz szerintem az abúzusok megelőzésére. Így nagyobb az esélye annak, hogy ha az egyik nevelő megpofozza a gyereket, akkor a kiskorú utólag elpanaszolja egy másik nevelőnek, aki ezt továbbítja a központ vezetőjének” – érvelt az igazgató, hangsúlyozva azt is, hogy a pszichológus és a szociális munkás szerinte „kulcspozíciók” a gyermekotthonokban.

Emellett szerinte, ha komolyan veszik a feladatukat, akkor az ellenőrzéseik során a szociális felügyelőség munkatársai is „sok mindent ki tudnak szűrni”. Az abúzusok kiszűrését azonban a tapasztalat szerint megnehezíti, hogy a gyermekek azokhoz fordulnak, akikben bíznak, idegeneknek ritkán nyílnak meg. „Így ha egy évben egyszer kimegy egy felügyelő az otthonba, akit a gyerekek soha nem láttak, neki nem fognak megnyílni. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy több bizalmi ember legyen a közelükben. Nálunk, az állami otthonokban, ha történt bántalmazás, a másik nevelőnek szólt a gyerek” – magyarázta az igazgató.

Elekes Zoltán szerint a gyerekeket folyamatosan tájékoztatni kell arról, hogyan ismerhetik fel a szexuális abúzusokat, és ezeket hol, milyen formában jelezhetik. „Ezen sokat kell szerintem dolgozni. Valahogy el kell juttatni ezeket az információkat otthonokba, akár a nevelőszülőknél élő gyermekekhez is, hogy merjenek lépni” – jelentette ki. Megjegyezte azt is: a törvényeken szerinte lehetne úgy módosítani, hogy a gyermekvédelmi igazgatóságok ellenőrizhessék az alapítványi gyermekotthonok működését.

A K. Sz. elleni vádak kapcsán fontosnak tartotta közölni: a megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetőjeként erkölcsi felelősséget érez a megyében élő gyermekek sorsáért, és őt személyesen is nagyon megviselte az ügyben zajló büntetőper. Ezért 2019 után sokat beszélgetett a munkatársaival arról, hogyan lehetne megelőzni a hasonló helyzeteket, és tettek lépéseket is ezen a téren: foglalkozásokat tartottak a nevelőknek, gyerekeknek a bántalmazás témakörében, illetve az igazgatóság két szakembere egy külföldi képzésen is részt vett ebben a témakörben. Ezt a felgyűlt tudást pedig felajánlják a gyermekotthonokat működtető civil szervezeteknek, alapítványoknak is.

„Ilyen jellegű történettel sem én, sem a kollégáim nem találkoztunk az elmúlt 15 évben, így próbálunk a legjobb tudásunk, szándékunk szerint eljárni, és tanulni ebből az esetből is. Szerintem a gyermekvédelmi igazgatóság és a gyermekvédelemmel foglalkozó civil szervezetek és az ezeknél dolgozó emberek semmiképpen nem érdemlik meg, hogy a közel három évtizedes komoly munkájukat megbélyegezzék” – nyilatkozta Elekes Zoltán.

A 2004/21-es rendeletbe foglalt minőségi standardok a bentlakó gyermekotthonok működésének gyakorlatilag az összes aspektusára kiterjednek. A jogszabály többek között a gondozottak lakhatási körülményeire, étkeztetésére, öltöztetésére, tisztálkodására, egészségügyi ellátására, oktatására, szabadidős tevékenységére, biztonságára és a hozzátartozóikkal való kapcsolattartásra vonatkozó követelményeket részletezi. Emellett külön kitér a személyzet alkalmazására és képzésére vonatkozó kritériumokra, illetve a gyermekek elleni abúzusok megelőzésének szabályaira is. Az alábbiakban a K. Sz. elleni vádak szempontjából általunk relevánsnak tartott előírásokból emelünk ki néhányat:

• az otthonok eljárást dolgoznak ki arra, hogy milyen formában és kinek jelezhetik a gyerekek, ha valamilyen panaszuk van az intézmény működésével kapcsolatban, és ezt az eljárást ismertetik a személyzettel, a gondozottakkal és a hozzátartozóikkal is
• az otthonok eljárást dolgoznak ki arra, hogy milyen formában és kinek jelezhetik a gyerekek, ha valamilyen abúzus érik őket, és ezt az eljárást ismertetik a személyzettel, a gondozottakkal és a hozzátartozóikkal is
• az otthonok arra bátorítják a gyerekeket, hogy jelezzék, ha abúzus éri őket a személyzet, a társaik vagy egy külső személy részéről
• ha az otthon személyzetének valamelyik tagjában felmerül a gyanú, hogy abúzust ért egy gyereket, azonnal jeleznie kell az intézmény vezetőjének és a gyermekvédelmi hatóságnak
• az otthon képzést biztosít a teljes személyzetének (beleértve a kisegítő személyzetet, az ideiglenes alkalmazottakat és az önkénteseket is) a gyermekek bántalmazással, elhanyagolással és kizsákmányolással szembeni védelméről
• az otthon személyzetét úgy alakítják ki, hogy kellő számú felnőtt felügyelje a gyermekeket; példa: a 7-12 év közötti gyerekek esetében egy 12 tagú csoport felügyeletét legkevesebb három felnőttnek kell éjjel-nappal ellátnia
• az otthon vezetőjének felsőfokú végzettséggel és legalább egy éves szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie
• ha a nevelőként alkalmazott személy nem rendelkezik szakirányú képesítéssel, akkor az otthon képzést biztosít számára a gyermekvédelem területén
• az otthon személyzetének, beleértve az intézmény vezetőjét is, évente legkevesebb 42 órás képzésen kell részt vennie
• az otthon személyzetének tagja legalább egy pszichológus és egy szociális munkás is.

A rendelet szerint az otthonoknak mindenekelőtt dokumentumokkal kell alátámasztaniuk, hogy teljesítik a jogszabályban előírt követelményeket. Az intézmény vezetőjének felsőfokú végzettségét például értelemszerűen a személyi dossziéjában szereplő egyetemi oklevéllel igazolják. Írásos nyoma kell hogy legyen annak is, hogy az otthon valóban kidolgozott egy eljárást a panaszok és abúzusok jelzésére. Azt pedig, hogy a gyerekek is ismerik az eljárást, úgy igazolják, hogy aláíratnak vele egy iratot, amely szerint tudomásul vette a procedúrát. Ez a dokumentum szerepel a gyermek személyi dossziéjában.

A bentlakó gyermekotthonok ellenőrzésével megbízott megyei szociális felügyelőségek bizonyos pontszámot adnak az intézményeknek minden egyes minőségi standard teljesítéséért. Ezeket összeadják, és csak annak az otthonnak újítják meg az öt évre szóló licencét, amelyik elért egy bizonyos minimális pontszámot – közölte a Transtelexnek írásban adott válaszában a Hargita Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség igazgatója. Lukács Erzsébet tájékoztatása szerint az intézmény nem csak a licenc megújításakor, hanem évente legalább egyszer ellenőrzi, hogy a megye területén működő otthonok betartják-e a jogszabályokban előírt követelményeket. Az ellenőrzésük emellett történhet panasz esetén, valamint országos tematikus ellenőrző kampányok keretében is.

Az igazgatónőtől megtudtuk, hogy a bentlakó gyermekotthonok vezetőinek évente ki kell tölteniük egy típusnyomtatványt, amelyben az intézmény minimális standardoknak való megfelelését pontozzák, önértékelés alapján. A szociális felügyelők a helyszínen ellenőrzik, hogy az önértékelési adatlapban feltüntetett pontszámot alátámasztják-e dokumentumok. De Lukács Erzsébet szerint megvizsgálják azt is, hogy mennyire tükrözik a „valós helyszíni viszonyokat” ezek az iratok. Például úgy, hogy elbeszélgetnek az otthonban nevelkedő gyerekekkel. „Ha pedig a körülmények lehetővé teszik, írott formában is válaszokat gyűjtenek a gondozottaktól, kérdőívek segítségével, az adott szociális szolgáltatás minőségéről, eredményességéről” – tette hozzá a felügyelőség vezetője.

Arra a kérdésünkre, miszerint egészen konkrétan hogyan történik annak az ellenőrzése, hogy a gyerekek ismerik-e a jogaikat, és tudják-e, hogy kikhez kell fordulni, ha valamilyen abúzus érik őket, Lukács Erzsébet azt válaszolta: a szociális felügyelőség ellenőrei megnézik, hogy a gyerekek személyi dossziéjában szerepel-e a tájékoztatásukat igazoló irat. De emellett a személyes beszélgetések és a gyerekek által kitöltött kérdőívek alapján is tudják ellenőrizni „ezeket az aspektusokat”.

Lukács Erzsébet kérdésünkre hangsúlyozta: a szociális felügyelők megfelelő szakmai felkészültséggel és tapasztalattal rendelkeznek annak megállapításához, hogy mennyiben tükrözik az iratokon szereplő információk a valóságot. „A helyszíni vizsgálódás során hamar fény derül arra, hogy a leírt információk valósak-e” – biztosított az igazgató. Emlékeztetett arra, hogy ezt a „papírmunkát” szakképzett személyzet (pszichológus, szociális munkás stb.) végzi el, aki az információk hitelességéért aláírással vállalja a felelősséget. Megjegyezte azt is: még ha úgy is tűnik, hogy nagy volumenű a „papírmunka” hárul az otthonok személyzetére, a kritériumrendszernek való megfelelést alátámasztó dokumentumok hiányában az adott intézmény nem tudja hivatalosan igazolni „a szaktevékenységet” a gondozásukban lévő gyermekekkel.

Arra a kérdésünkre, hogy véleménye szerint miként lehetne megelőzni a bentlakó otthonokban esetleg előforduló abúzusokat, a szakember közölte: nagyon fontos szerinte a gyerekek felvilágosítása, jogaik ismertetése, illetve cselekvési lehetőségeik tudatosítása. Emellett szerinte elengedhetetlen a megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkező személyzet alkalmazása, motiválása, folyamatos továbbképzése. „Továbbá rendszeres tematikus ellenőrzéssel, helyszíni vizsgálódással időben lehet azonosítani az erre utaló jeleket, kockázati tényezőket és megfelelő intézkedéseket lehet foganatosítani az abúzusok kiküszöbölésére” – írta a válaszában a Hargita megyei szociális felügyelőség vezetője.

A volt helyettes otthonvezető szerint a 2004/21-es rendeletnek egészen abszurd előírásai voltak, amelyek egyébként szerepelnek a jelenleg hatályban lévő jogszabályban is. Például mindegyik gyerek számára háromhavi, féléves és egyéves egyéni fejlesztési tervet kell kidolgozni, negyedévente fel kell mérni az állapotát, és erről jelentést kell készíteni. „Az egyéni fejlesztési tervbe ilyesmiket kellett írni, hogy a következő hónapban meg fogom tanítani bekötni a cipőfűzőjét. De hát anélkül is megtanítom, hogy ez leírtam volna. Nem azért tanítom meg bekötni a cipőfűzőjét, mert valamit be kell írni egy nyomtatványba, hanem azért, mert itt az ideje, hogy elsajátítsa ezt a készséget” – magyarázta.

P. M. ugyanilyen abszurd követelménynek tartja a gyermek állapotának háromhavonta történő felmérését. „Reggeltől estig együtt voltunk a gyerekekkel, pontosan láttam, hogy milyen az állapota. Amíg kicsi volt a lány, én fürdettem, én keltettem fel, fésültem a haját. Nem háromhavonta, hanem minden nap felmértem az állapotát” – méltatlankodott a volt otthonvezető. Hozzátette: a gyerek állapotáról készült jelentés az egyéni fejlesztési tervekkel együtt bekerült a személyi dossziéjába, és volt olyan gondozott, akinek a dossziéjába 250 irat gyűlt fel. És ezeket a papírokat minden alkalommal számon kérték a szociális felügyelőség ellenőrei.

– idézte fel P. M.

A felsőfokú végzettségre vonatkozó követelményről azt mondta: neki nem volt egyetemi diplomája, viszont az otthon vezetőjének igen. Az illető nem foglalkozott napi szinten a gyerekekkel, a nevelőktől eltérően nem lakott az intézményben. „Folyamatosan konzultáltam vele, eljött az otthonba, segített néha a papírmunkában, átnézte a dolgainkat. De a gyakorlati házvezetői teendőket én láttam el, ha lehetett, önállóan döntöttem. Ha kellett, akkor hozzá fordultam” – magyarázta.

Az évi 42 órás kötelező képzésről azt mondta, többek között a gyulafehérvári Caritas szervezett rendszeresen akkreditált szociálpedagógusi tanfolyamot a Böjte-hálózatban dolgozó nevelőknek, és a szociális felügyelőség ellenőrizte is a részvételt igazoló iratokat. „Nálunk mindenki mehetett ezekre a képzésekre. Annak, aki teljesen képzetlen, hasznos tanfolyam volt. De ennél szerintem sokkal többet kellene tanulni, főleg a sérült gyerekek nevelésének a lelki oldalával foglalkozni. Folyamatosan kellene tanulniuk a nevelőknek, de sajnos a Szent Ferenc Alapítványnál ez nem igazán így volt. Pedig a szakképzett személyzet a képzetlennél sokkal könnyebben ki tudja szúrni, ha rájuk bízott gyerekeket abúzusok érik” – jegyezte meg. Arra kérdésünkre, hogy szerinte ki lehet-e játszani a szociális felügyelőség ellenőreit, ha egy otthon nevelői nem vesznek részt évente képzésen, igennel válaszolt. „Ha van egy ismerősöd, aki ilyen képzéseket szervez, ad róla papírt... Sajnos ez nálunk még így megy minden területen” – jelentette ki.

P. M. azt mondta, az általa vezetett otthonban a rendelet előírásainak megfelelően lehetőséget nyújtottak a gyerekeknek arra, hogy jelezzék, ha valamilyen panaszuk van. Ezt úgy oldották meg, hogy az intézményben több panaszfüzet is volt. Ám szerinte ez az elvárás is azt mutatja, hogy az állami követelményrendszernek semmi köze a való élethez. „Ez pont olyan, mint amikor valaki azt mondja a saját gyerekének, hogy ha valami panasza van, ne hozzá forduljon, hanem írja be egy füzetbe. Hiszen mi úgy éltünk, mint egy család, együtt keltem, együtt feküdtem a gyerekekkel, természetes volt, hogy hozzám forduljanak, ha valami panaszuk van. Ez annyira merev és abszurd, még a gyerekek is kacagtak ezen. Amikor jöttek a felügyelők, bele is lapoztak a panaszfüzetekbe. De hát mi a gyerekekkel megbeszéltük a dolgokat, kommunikáltunk egymással, az régen rossz, ha egy gyerek arra vár, hogy háromhavonta kijöjjön egy ellenőr, aki majd elolvassa a panaszát” – jelentette ki P. M.

Közlése szerint az általa vezetett otthon eleget tett annak a követelménynek is, hogy legyen egy belső procedúrája az abúzusok jelzésére. Ezt az eljárást ki is függesztették az intézmény közösségi tereiben, szerepelt rajta a telefonszám is, a mentőké és a tűzoltóké mellett, amit fel lehetett hívni. Ugyanakkor arra bátorították a gyerekeket, hogy jelezzék, ha bármilyen bajuk van, illetve aláírattak velük egy nyomtatványt arról, hogy tájékoztatták őket az abúzusok jelzésének lehetőségeiről. De ez P. M. szerint nem sokat ért. „Amikor egy új gyereket befogadtunk, ismertetni kellett vele az eljárást, és utána aláírták a nyomtatványt. De szerintem egy-két hét alatt el is felejtették, annyira nincs számukra értelme vagy jelentősége. Attól, hogy az eljárást tudomásul vették, még nem biztos, hogy van bátorságuk hivatalos szervhez fordulni, tehát ez egy életidegen dolog” – vélekedett.

P. M. megerősítette, hogy a tíz év alatt, amíg otthonvezető volt, évente legalább egyszer megjelentek az intézményben a szociális felügyelőség ellenőrei. Ilyenkor pontról pontra megvizsgálták, hogy az intézmény teljesíti-e a rendeletben szereplő minimális minőségi standardokat. Elsősorban a dokumentumokat ellenőrizték. Megpróbáltak időnként szóba állni a gyerekekkel is, de kommunikációs nehézségeik voltak, ugyanis a gondozottak nemigen tudtak románul. A volt helyettes otthonvezető szerint azonban elsősorban nem csak nyelvi akadályai voltak annak, hogy az ellenőrök kiszűrjék az esetleges abúzusokat.

Még ha havonta járnak is ki az otthonba, nem fogják abból megtudni, hogy a gyermeket értéke-e abúzusok, főleg, ha szexuális bántalmazásról van szó. Emlékszem, amikor jöttek hozzánk az ellenőrök, hiába voltak kedvesek, a gyerekek mindig lefagytak a jelenlétükben. Szerintem náluk ez még a családból jött reflex, hogy a hivatalos szervtől félni kell. Féltették az otthonukat, a lakhatásukat, nagyon stresszes volt nekik mindig. Teljesen életidegen, hogy őszinték legyenek valakivel, akit nem ismernek, vagy olyan abúzusról beszéljenek, amit szégyellnek, s nagyon felkavarta őket” – mondta a volt helyettes otthonvezető.

P. M. szerint a gondozottak szemében „idegennek” számít ugyan, de egy pszichológus sokkal könnyebben kiszűrheti az abúzusokat a szociális felügyelőség ellenőreinél, mert vannak erre eszközei. Például rajzoltatja a gyerekeket, s ezek a rajzok szerinte sokszor többet elmondanak a szavaknál. „Nagyon hasznosnak találtam a pszichológus munkáját. Ezért hozzánk hetente kijárt egy pszichológus. Így alkalma volt egyenként beszélgetni a gyerekekkel. Annak semmi értelme nincs, hogy csak két-háromhavonta járjon ki” – jelentette ki. Hozzátette, hogy amúgy nehéz volt magyar szakembert találni, főleg szórványmegyékben. Viszont a székelyföldi otthonok szerinte sokkal könnyebben találnak pszichológust, és az ottani intézményeknek „bőven lehet anyagi keretük arra”, hogy olyan szerződést kössenek, amely szerint a szakember legalább hetente elbeszélget a gyerekekkel.

A volt helyettes otthonvezető szerint a vonatkozó romániai jogszabály legnagyobb hibája, hogy olyan szolgáltatásokat próbál meg standardizálni, mérhetővé tenni, amelyek minősége nem ellenőrizhető a bürokrácia eszközeivel. A szociális felügyelőség pedig nem végezhet hatékony munkát, ha az ellenőrzéseit dokumentumok vizsgálatára alapozza. „Először is, honnan tudják az ellenőrök, hogy az iratokon szereplő információk a valóságot tükrözik? Azt nyilván látják, hogy hány négyzetméteres egy hálószoba, de mást téren hogyan ellenőrizhetnek? A gyermek a fizikai állapota mérhető. Megvizsgálható, hogy mennyit gyarapodott a testsúlya, ellenőrizhető, hogy jár-e fogorvoshoz, de egyéb nem, legalábbis nem mennyiségi mérőeszközökkel. Az egész rendszer úgy rossz, ahogy van, emberi sorsokról van szó, amiket nem lehet mérhető módon standardizálni” – szögezte le a Szent Ferenc Alapítvány volt munkatársa.

„Valóban évente kijöttek az otthonba a szociális felügyelőségtől az ellenőrök, amíg ott dolgoztam. De jobbára csak a papírokat vizsgálták, és megnézték például azt, hogy a konyha, az étkezde, a hálók megfelelnek-e az előírásoknak. Csíkszeredából jöttek, magyarok voltak, de úgy emlékszem, hogy a gyerekekkel nem álltak szóba” – idézte fel a F. K., aki arra már nem emlékszik, hogy volt-e az otthonnak egy belső procedúrája az abúzusok jelzésére. Egy panaszfüzet azonban volt az intézményben. Ebbe viszont nem a gyerekek írogattak, hanem az önkéntesek. „Főként rám panaszkodtak, mert gyakran rájuk szóltam” – jegyezte meg.

A nevelőnő emlékezete szerint az alapítványtól való távozásáig, 2014-ig 27-28 gyerekről gondoskodtak a Szent Katalin Otthonban ketten K. Sz.-szel, s a munkájukat egy falubeli szakácsnő is segítette. A gyerekek a tusnádfürdői otthonból kerültek Kászonaltízre. Arra a felvetésünkre, hogy a törvény szerint sokkal több felnőttnek kellett volna felügyelnie egy ilyen nagy csoportra, azt mondta, az otthonban „változó számú” önkéntes is dolgozott. „A nyári szünidőben több önkéntes is volt, ők is az otthonban aludtak. Én nem szerettem őket. Azt hitték, hogy Magyarországról becsöppennek, s csak egy gyermekkel kell foglalkozniuk, nem értették meg, hogy nem kivételezhetnek, feltétel nélkül kell gondoskodniuk mindegyikükről. Bosszantott a viselkedésük” – mesélte a volt nevelőnő.

F. K. szerint a kilenc év alatt, amíg a Szent Ferenc Alapítványnál dolgozott, mindössze egyszer vett részt, Tusnádfürdőn egy szakirányú képzésen, „valamilyen szociopedagógiai tanfolyamon”, s emlékezete szerint K. Sz. sem volt képzéseken. Arra a felvetésünkre, hogy az előírások szerint évente legalább 42 órás képzésen kellett volna részt vennie, széttárta a karját. „Én úgy tudtam akkor, hogy mivel Tusnádfürdőn már jártam egy tanfolyamra, Kászontaltízen erre már nincs szükségem” – jelentette ki.

A volt nevelő közlése szerint az otthonba kijárt egy szociális munkás a kászontaltízi önkormányzattól, és körülbelül háromhavonta – „tanév közben valamivel sűrűbben” – egy pszichológus, akivel szerződésük volt. A szakember pedig főleg azokkal a gyerekekkel foglalkozott, akikkel az iskolában fegyelmezési gondok voltak. Arra a kérdésünkre, hogy miért csak ilyen ritkán járt ki pszichológus Kászonaltízre, F. K. nem tudott válaszolni.

Arra a kérdésünkre sem tudott egyértelmű választ adni, hogy miért hagyta ott a Szent Ferenc Alapítványt. „Több oka is volt. Nem jöttem ki jól az önkéntesekkel. Egyformán teltek a napok, nem volt lelki támaszom, nem volt magánéletem. Voltak olyan gyerekek az otthonban, akiket pelenkás kora óta neveltem, túlságosan is a szívemhez nőttek, s ez sem volt jó. Úgy éreztem, betelt a pohár, mennem kell” – fogalmazott a Szent Katalin Otthon volt vezetője.

A Hargita Megyei Szociális Kifizetési és Felügyelőségi Ügynökség vezetőjét szembesítettük azzal, hogy tudomásunk szerint 2011-14 között a Szent Katalin Otthon akkori vezetőjének nem volt felsőfokú végzettsége, és abban az időszakban egyik nevelője sem vett részt szakirányú képzésen. Lukács Erzsébet azt mondta, hogy abban az időszakban nem az általa vezetett intézményhez tartozott a szociális felügyelőség, így nem tud a kérdéseinkre érdemben válaszolni. „Akkor még a munkaügyi minisztérium egyik igazgatósága felelt a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények ellenőrzéséért. Ennek voltak regionális kirendeltségei, Hargita megye a Maros megyei kirendeltséghez tartozott” – magyarázta.

Arra a kérdésünkre, hogy akkor most kiken lehet számon kérni a szociális felügyelőség 2011-14 közötti esetleges mulasztásait, az igazgatónő kijelentette: „Senkin. Ezt az intézményt az elmúlt években többször átszervezték, egy darabig a munkaügyi felügyelőséghez tartozott, aztán hozzánk, a szociális kifizetési ügynökséghez került”. Kérdésünkre azt mondta, kizárólag bentlakó otthonok és a pszichológus közötti szerződéstől függ, hogy milyen gyakran jár ki a szakember az intézménybe. „Erre vonatkozóan ajánlás nincs. Attól függ, mekkora összeget fordít erre a célra a bentlakó otthont működtető intézmény” – jelentette ki.

Végül azt is megkérdeztük Lukács Erzsébettől, hogy ha igazak a K. SZ. elleni vádak, akkor szerinte a szociális felügyelőség miért nem tudta kiszűrni a tusnádfürdői és a kászonaltízi otthonban nevelt gyerekek ellen elkövetett súlyos abúzusokat. „A szociális felügyelők a törvényes előírások betartását vizsgálják. Ha az igazoló dokumentumok és a helyszíni körülmények ezeknek megfelelnek, valamint a személyes beszélgetések, kérdőívek alapján nincsenek panaszok, más eszközök nem állnak intézményünk rendelkezésére az esetleges abúzusok kiszűrésére” – válaszolta az igazgató. Megjegyezte azt is: a szociális felügyelőség ellenőrei túlterheltek. „Nálunk például most négy felügyelő van, akiknek 144 Hargita megyei intézményt kell rendszeresen ellenőrizniük. Tudtommal nem volt jobb a helyzet korábban sem” – tette hozzá.

• Elekes Zoltán gyermekvédelmi igazgató és Lukács Erzsébet, a szociális felügyelőség vezetője szerint is alaposan meg kellene válogatni a gyermekotthonok személyzetét; ezzel szemben a Szent Ferenc Alapítványnál a nevelők alkalmazása esetleges, nincs végzettséghez vagy szakképesítéshez kötve, nincs állásinterjú és pszichológiai teszt sem; rendszerint az önkéntesekből lesznek állandó munkatársak, de – mint azt a Transtelexnek nyilatkozó volt helyettes otthonvezető mondta – az amúgy is humánerőforrás-hiánnyal küszködő intézmények vezetői hajlamosak lehetnek szemet hunyni az esetleges alkalmatlanságuk fölött;
• László Éva gyermekpszichológus, Elekes Zoltán, Lukács Erzsébet és a Transtelexnek nyilatkozó volt helyettes otthonvezető szerint is könnyebben kiszűrik a bántalmazásos eseteket a képzett nevelők; a jogszabályok szerint a bentlakó gyermekotthonok személyzetének évente legkevesebb 42 órás továbbképző tanfolyamon kell részt vennie; ezt az előírást a Szent Ferenc Alapítvány a kászonaltízi otthon esetében nem tartotta be 2011-14 között; a Transtelexnek nyilatkozó volt helyettes otthonvezető is arról beszélt, hogy többet kellett volna képezni a nevelőket, „de ez sajnos nem volt így”;
• a 2004/21-es rendelet szerint a gyermekotthonok vezetőinek felsőfokú végezettséggel kell rendelkezniük; ezzel szemben a Szent Katalin Otthon 2011-14 közötti vezetőjének nem volt egyetemi oklevele;
• Elekes Zoltán igazgató, László Éva pszichológus és a Transtelexnek nyilatkozó volt helyettes otthonvezető szerint sokkal könnyebben fény derül az abúzusokra, ha a gyerekeket nagy számban veszik körül állandó jelleggel olyan felnőttek, akikben megbíznak; az állami otthonokban 7-8 gyerekről öt nevelő gondoskodik; ezzel szemben a Szent Katalin Otthonban az első három évben csak két nevelő és változó számú önkéntes gondoskodott 27-28 gyerekről; az önkéntesek váltották egymást, az otthonban töltött viszonylag rövid idő alatt vélhetően nem tudtak a gondozottak bizalmába férkőzni;
• a Transtelexnek nyilatkozó volt helyettes otthonvezető és a Szent Katalin Otthon volt nevelője is túlterheltségre panaszkodott; ezzel szemben a Szent Ferenc Alapítvány elnöke elzárkózott attól, hogy plusz személyzetet alkalmazzon az adminisztratív ügyek intézésére, arra hivatkozva, hogy „aktatologatókra nem ad pénzt”;
• a csíkszeredai ügyészség szóvivője megerősítette, hogy K. Sz. vélelmezett kászonaltízi bűncselekményeinek feltárásában nagyon nagy szerepe volt a Szent Katalin Otthonba kijáró pszichológusnak; a Transtelexnek nyilatkozó volt helyettes otthonvezető szerint is a pszichológus az az intézményen kívüli személy, akinek megvannak az eszközei a gyerekek esetleges bántalmazásának kiszűrésére, és az általa vezetett otthonba hetente bejárt egy szakember; ezzel szemben a volt kászonaltízi nevelő szerint a Szent Katalin Otthonba 2014-ig csak háromhavonta járt pszichológus, aki az intézmény két volt lakója szerint nem is beszélgetett el valamennyi gyerekkel.

Következtetéseinkkel szembesítettük a Szent Ferenc Alapítvány vezetőit is, akik a szervezet humán erőforrásért felelős munkatársát bízták az írásban elküldött kérdéseink megválaszolásával. Kacsó Katalint utólag többször telefonon is megkerestük, hogy pontosítsa a válaszait.

Az alapítvány munkatársa kitért a gyermekotthonok nevelőinek alkalmazási kritériumait firtató kérdésünk elől. Annyit írt a válaszában, hogy alapítvány valamennyi otthonának van működései engedélye, betartják a szabályokat, és a nevelőik akkreditált képzésen vettek részt, amit oklevéllel tudnak ezt bizonyítani.

Kacsó Katalin azt megerősítette, hogy a kászonaltízi otthon 2011-14 közötti vezetőjének nem volt felsőfokú végzettsége. Közlése szerint éppen ezért vette át az intézmény vezetését 2014-ben M. H., akinek van egyetemi diplomája. Arra a felvetésünkre, hogy a felsőfokú végzettségre vonatkozó követelményt már a 2004/21-es rendelet is előírta, tehát 2014 előtt is létezett, azt válaszolta: „Emlékezetem szerint 2014-ig nem kérték tőlünk, hogy minden otthonunknak egyetemi diplomás vezetője legyen. 2014-ben vezették be az otthonok licencezését, attól az évtől már követelmény volt, és mi rögtön változtattunk is. De addig is hivatalosan működtünk, addig is jártak ki ellenőrök a szociális felügyelőségtől. Azt tőlük kellene megkérdezni, miért nem kérték számon az otthonvezető felsőfokú végzettségét”.

Az alapítvány munkatársa megerősítette azt is, hogy 2011-14 között a Szent Katalin Otthonban két nevelő, egy szakács, illetve önkéntesek dolgoztak. Arról nem tudott információkkal szolgálni, hogy milyen gyakran váltották egymást az önkéntesek abban az időszakban a kászonaltízi létesítményben. „Annyit mondhatok, hogy a csak rövidebb ideig dolgozó önkéntesekre nem bízunk gyerekeket, ők csak besegítenek a nevelőknek. Aki pedig hosszabb ideig maradtak nálunk, azt elküldtük képzésekre” – magyarázta. Ugyanakkor emlékezete szerint nem 28, hanem jóval kevesebb, „tizenvalahány” gyerekkel indult 2011-ben a Szent Katalin Otthon(a vádirat szerint K. Sz. 16 fiúért felelt Kászonaltízen, de az otthonban lányok is voltak – szerk. megj.) „A 28 az otthon férőhelyeinek a száma, ennyi ágy volt az intézményben” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy szerinte kellő számú felnőtt foglalkozott a gyerekekkel a kászonaltízi otthonban.

Kacsó Katalin fenntartja, hogy a Szent Ferenc Alapítvány nevelői a 2011-14 közötti időszakban is rendszeresen jártak a 2004/21-es rendelet által előírt éves képzésekre. „Évente nem is egyszer, hanem többször szerveztünk és szervezünk képzéseket. Csaba testvér erre mindig nagy hangsúlyt fektetett. Hazai pszichológusokat, magyarországi szakembereket is meghív rendszeresen, külföldi tanulmányutakat szervez a nevelőinknek” – jelentette ki. Hozzátette, biztos abban, kászonaltízi otthon 2011-14 közötti nevelői is évente vettek részt ilyen képzéseken. „Szerintem rosszul emlékszik, vagy kirándulásként emlékszik azokra a találkozókra, amik voltaképp tanfolyamok voltak” – válaszolta arra felvetésünkre, hogy a kászonaltízi otthon 2011-14 közötti vezetője mindössze egy képzésen vett részt a nyolc év alatt, amíg az alapítványnál dolgozott.

Kacsó Katalin azt mondta, tudatában van annak, hogy az állami követelmények teljesítésével járó papírmunka megterheli a gyermekotthonok vezetőit és nevelőit. Arra a felvetésünkre, hogy forrásunk szerint Böjte atya elzárkózott plusz személyzetet alkalmazásától az adminisztratív ügyek intézésére, arra hivatkozva, hogy „aktatologatókra nem ad pénzt”, az alapítvány munkatársa így reagált: „A nevelőknek a törvény szerint folyamatosan jelentéseket kell készíteniük a rájuk bízott gyerekekről. Ezt a munkát mások helyettük nem tudják elvégezni. De Böjte atya már abban az időszakban is alkalmazott területi vezetőket, akik segítettek az otthonok adminisztratív ügyeinek intézésében”.

Az alapítvány humán erőforrásokért felelős munkatársának közlése szerint valamennyi gyermekotthonnak van szerződéses pszichológusa, de arra nincs egységes szabály, hogy a szakember milyen időközönként foglalkozzon a gondozottakkal. Arról, hogy kászonaltízi otthonba csak ritkán járt ki pszichológus, abban az időszakban, amikor K. Sz. ott dolgozott, kijelentette: „Úgy tudom, a házvezető döntötte el, hogy milyen időközönként járjon be az otthonba a pszichológus. Mi nem erőltettük, hogy ha kell, ha nem pszichológus beszélgessen a gyerekekkel. Ugyanakkor a szakember dolga felmérni, hogy mennyi foglalkozást igényelnek a gondozottak. Ezt mi innen nem tudjuk eldönteni”.

„Éppen a kászonaltízi vagy a tusnádfürdői otthonban tartózkodott Csaba testvér, már nem emlékszem, melyik intézményben, amikor ezek a gyanúk felmerültek, és mondta neki a pszichológus, hogy miket hallott a gyerekektől. Azonnal autóba ültek, és bementek Csíkszeredába a gyermekvédelmi igazgatósághoz” – idézte fel az alapítvány munkatársa, akinek emlékezete szerint ez „valamikor 2016 vége felé” történt. Beszámolója szerint a történtek után felszólították K. Sz.-t, hogy ne járjon be a kászonaltízi otthonba, amíg nem tisztázódik az ügy. A volt nevelő néhány hétre rá beadta a felmondását, és 2017 februárjában felbontották a munkaszerződését.

Kacsó Katalin kérdésünkre azt mondta, arra már nem emlékszik pontosan, hogy a tusnádfürdői vagy a kászonaltízi otthon gondozottjai panaszkodtak 2016 végén a pszichológusnak K. Sz. viselkedésére. Arról, hogy pontosan mit panaszoltak el, az alapítvány munkatársa kijelentette:

Kacsó Katalin ugyanakkor megerősítette a vádiratban foglaltakat, miszerint 2019-ben volt egy újabb feljelentés K. Sz. ellen. „Akkor K. Sz. már nem volt az alapítvány munkatársa, de mi segítettük az igazságszolgáltatást a történtek feltárásban. Böjte atyát is behívták a törvényszékre” – tette hozzá.

Megkerestük a vádlottat is, aki az első beszélgetésünkkor azt ígérte, konzultál az ügyvédjével arról, hogy nyilatkozhat-e a sajtónak. K. Sz. utána már nem válaszolt az sms-einkre és a telefonhívásainkra. Amint reagál, az álláspontját közölni fogjuk.

A vádlott fellebbezhet a csíkszeredai bíróság alapfokú ítélete ellen.