Féléves a Transtelex

274

Másfél hónapnyi izgalom, készülődés és várakozás után március végén megnyomtuk a képzeletbeli start gombot: elindult a Transtelex. Arra vállalkoztunk, hogy egy független, kritikus, korrekt lapot indítunk, ahol olyan témákat dolgozunk fel, amelyek az erdélyi magyarokat a leginkább foglalkoztatják.

Az indulás napjaiban rengeteg bátorító, támogató üzenetet kaptunk, de voltak olyanok is, akik nem egy szabad sajtóorgánum létrejöttét látták lapunkban, hanem inkább szkeptikusan viszonyultak hozzánk, vagy a kivárásra játszottak. Indulásunk óta eltelt fél év, ez pedig elegendő idő arra, hogy a magunk számára is levonjunk bizonyos konklúziókat.

Hogy árnyaltabb visszajelzést kapjunk tőletek a munkánkról, szeptember végén egy kérdőívet is elindítottunk. A beérkező közel 500 válaszból az derült ki, hogy nagy arányban találtok minket tényszerűnek, alaposnak, pontosnak, korrektnek, és egyben szórakoztatónak is. Ugyanakkor az olvasási szokásaitokból egyértelműen kirajzolódik, hogy leginkább azok a témák állnak közel hozzátok, amelyek a közvetlen környezetünkről, az erdélyi magyar közéletről szólnak, egyszóval, amelyek mindannyiunkat húsba vágóan érintenek. De szívesen olvassátok olyan témákról szóló cikkeinket is, amelyeket máshol nem találtok meg. Ilyen volt például a kászonimpéri gyermekotthonban zajló gyermekbántalmazás-ügy, amely 150 ezer olvasójával messze a legnépszerűbb cikkünk. Vagy említhetném akár a kisebb magyar közösségeket célzó intézkedéseket is, mint amilyenek legutóbb a nagyváradi magyar osztályokat, vagy a bánffyhunyadi óvodát érintették. Preferenciáitok között kiemelt helyen szerepelnek ugyanakkor a környezetvédelmi témákkal foglalkozó cikkeink is, amelyeknek a nyár folyamán egy külön, Zöld rovatot is elindítottunk.

A kérdőívünkben rákérdeztünk arra is, mi az a tartalomtípus, amelyért cserébe szívesen támogatnátok a működésünket. Túlnyomó többségben válaszoltátok azt, hogy oknyomozó, tényfeltáró riportokért és komplex elemzésekért cserébe segítenétek pénzzel is a munkánkat.

Számunkra is nagyon fontos az ilyen jellegű, nagyobb lélegzetvételű témákkal foglalkozni, de azt is tudnotok kell, hogy éppen ezek a műfajok azok, amelyek rengeteg pénzt és szerkesztőségi erőforrást igényelnek, nem ritkán egy-egy újságírónk teljes munkaidejét lefoglalják. Ahhoz, hogy biztosítani tudjuk az érdekes és változatos tartalmat, támogatásra van szükségünk.

Az eddigi támogatások kapcsán elmondhatjuk, hogy az indulásunktól fogva a transzparencia mellett köteleződtünk el, és ahogy vállaltuk, lapunk működését

Féléves működésünk után azonban már meghúzhatunk egy vonalat:

  • az induláskor volt egy jelentősebb adakozási hullám, és eddig 2000 olvasónk támogatta valamilyen formában az újságot, eddig összesen 350 ezer lejjel – vannak közöttük alkalmi támogatók és rendszeresen adakozók is. Utóbbiak száma jelenleg mintegy 500-ra tehető.

Támogatásotokat ezúttal is nagyon köszönjük, hiszen lehetővé tettétek azt, hogy zökkenőmentesen belevághassunk a munkába.

Ahhoz viszont, hogy a működésünk alapjáraton biztosított legyen, nagyjából évi 800 ezer lejre lenne szükségünk. Ebbe az összegbe beleszámoltuk:

  • a szerkesztőség tagjainak havi fizetését
  • a szerkesztőségi helyszín bérleti díját
  • a havi kiszállások úti költségeit (benzin, étkezés, szállás)
  • külső munkatársak honoráriumát a beküldött cikkekre
  • az adminfelület karbantartási költségeit és a szerverért fizetett díjakat

Mivel a jelenlegi rendszeres támogatóink által biztosított összeg nem elég ahhoz, hogy előre tudjunk lépni, és az általatok felvetett tartalmak le tudjuk gyártani, középtávú célunk megduplázni a rendszeres támogatóink számát, hiszen 1000 elkötelezett olvasóval, aki havonta utal nekünk, már fenntarthatóan, kiszámíthatóan tudnánk működtetni a lapot, sőt, a speciális projektek fedezésére is lennének forrásaink.

Ilyen speciális projektünk a ma kezdődő Transtelex Dialóg közéleti beszélgetéssorozat is, amelyet azért indítunk, mert úgy érezzük, hogy Erdélyben hiányoznak az olyan független fórumok, ahol megbeszélhetjük közös dolgainkat. Úgy gondoltuk, az online felületek mellett a való életben is fontos lenne találkozni olvasóinkkal, azokkal, akik érdeklődnek a munkánk iránt, akiket érdekel a közélet, fontos számukra megérteni, mi zajlik körülöttünk.

A Transtelex fennmaradása tehát nemcsak a mi elhivatott munkánkon, hanem a ti nagylelkűségeteken is múlik. Éppen ezért nagyon fontos számunkra a rendszeres támogatás, amely a pénzen túl azt is megmutatja, hogy úgy gondoljátok: szükség van egy pártpolitika által nem befolyásolt, független és kritikus sajtóorgánumra, amelyik nem a könnyebbik utat választotta. A jövőben is arra törekszünk, hogy lapunk egy meghatározó, fontos és megkerülhetetlen eleme legyen az erdélyi magyar közéletnek. Ez pedig nélkületek továbbra sem sikerülhet.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!