Már 11 éves korban megkezdi az MCC az erdélyi elit kiválasztását: a gyerekek 98 százaléka kívül marad

Az MCC a megszüntetett kekvarendszer egyik leglátványosabban feltőkésített szereplője volt. Az erdélyi hálózat ugyan jogilag különálló alapítványként működik, terjeszkedése azonban elválaszthatatlan a budapesti MCC 2021 utáni példátlan vagyonosodásától. A magyarországi tőkeinjekció után az MCC Erdély néhány év alatt nyolc városra kiterjedő hálózatot épített, a tehetséggondozástól az egyetemi képzésen és a tudománynépszerűsítésen át a politikai iskoláig egyre több területre lépett be. Most az erdélyi struktúra is pénz nélkül maradhat, azonban továbbra is programokat hirdet, és diákokat toboroz a következő tanévre.

A kialakult helyzetre kétféle válasz született. Az MCC-s képzésekben részt vevő gyerekek szülei a programok megmentését követelik, arra hivatkozva, hogy különösen a Fiatal Tehetség Program olyan minőségi képzést, tudást és közösségi élményt adott a diákoknak, amelyet a romániai közoktatás nem tud biztosítani. Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint viszont hiba lenne változatlan formában megmenteni az MCC-t.

A mozgalom tízpontos kiáltványában azt állítja, hogy az MCC rendkívüli közpénzforrásaira és politikai hátországára támaszkodva gyakorlatilag letarolta az erdélyi tehetséggondozás korábbi rendszerét. Kiss Tamás szociológussal és Toró Tibor politológussal, az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom tagjaival arról beszélgettünk, kiknek épült valójában az MCC erdélyi rendszere, hogyan lett a tehetséggondozásból elitképzés és politikai hálózatépítés, és mi marad a rendszerből, ha elfogy a budapesti közpénz.

Toró Tibor: A fő probléma az MCC-ben testet öltő feladat- és hatalomkoncentráció. Az intézmény hat területet fedett le, és mindenhova egyenlőtlenül sok pénzzel, politikai tőkével és logisztikával nyomult be. Az MCC hat lába a következőképpen néz ki. A Fiatal Tehetség Program (FIT) az általános iskolások (5–8. osztály) tehetséggondozását végzi. Ennek gerince a kétheti rendszerességgel tartott szombati jelenléti képzés, amit online anyagok és nyelvoktatás egészít ki. A Középiskolás Program (KP) elsősorban e-learning tevékenység, amit havi-kéthavi intenzív hétvégi képzés egészít ki. Az egyetemi program kizárólag Kolozsváron van, és az egyetem melletti interdiszciplináris képzést biztosít. Emellett ott van a Politikai Iskola, ami lényegében az RMDSZ és a MIÉRT Fidesz által kontrollált pártiskolája. Végül ötödikként van egy tudománynépszerűsítő láb, több formában. Itt van a Szülők Akadémiája, ahol szülőknek csinálnak rendezvényeket különböző városokban, és a Transylvania Lectures, ami leginkább Kolozsváron fut. Ebben román, magyar és nemzetközi szakértők szólalnak meg különböző témákban. Hatodikként van egy pedagóguskonferenciájuk is.

Toró Tibor: Mindenhol azt játszották, hogy teljesen új, hiánypótló tevékenységet végeznek. Úgy tettek, mint egykor az európai telepesek az Újvilágban, mintha a semmibe érkeztek volna. A kiáltványban ez ellen tiltakozunk. Az általuk belakott területeken ugyanis voltak szereplők már előttünk is. Lehet, hogy nem minden esetben működtek jól, és a legtöbb esetben végletesen széttagolt volt a rendszer. Viszont ahogy bejött az MCC centralizált és rendkívül agresszív módon reklámozott struktúrája, a létező szereplők számára elfogyott a levegő. Megfigyelhető az is, hogy sok rendezvénybe bekapcsolódtak. Mindenhova odatették a logójukat. Ez főleg a tudománynépszerűsítés területén volt így, hogy úgy tűnjön, semmi nincs az MCC nélkül. Mivel volt kialakult infrastruktúrájuk a kommunikációra, ezeket a rendezvényeket le is tudták dominálni. A tudományos diákköri konferenciától kezdve a fesztiválokig, egy sor program esetében ez történt. Ez az összkép, amit érdemes persze területek szerint is megnézni.

Kiss Tamás: Az MCC agresszív térfoglalása következtében, ha nem is teljes monopólium, de egy kettős piacszerkezet jött létre az érintett területeken. Tibi a telepesek metaforájával élt, amihez én a centrum-periféria metaforát tenném hozzá. Nem akarom a gyarmatosításanalógiát túltolni, de kicsit olyan az egész, mint Kelet-Európában a kettős gazdaságszerkezet. Van egy tőke és technológiaintenzív gazdasági szektor, amit a multinacionális tőke ural, és van egy tőkeszegény és munkaintenzív ágazat, amiben a helyi szereplők vergődnek. Az MCC megjelenése is egy ilyen helyzetet eredményezett. Az MCC mellett mások is csinálnak rendezvényeket, mások is végeznek tehetséggondozást, vagy akár felzárkóztató programokat. Továbbra is léteznek egyetemi szakkollégiumok. De ők teljesen más anyagi támogatottsággal és feltételekkel dolgoznak, ráadásul az ő szempontjukból az MCC-be pumpált irdatlan mennyiségű közpénznek torzító hatása van.

Toró Tibor: Nagyon káros szemléletet hozott be, olyan típusú tevékenységekhez szoktatták hozzá a résztvevőket, amiknek végképp nincs köze a tehetséggondozáshoz. Vitorlástábor egyetemistáknak. Most akkor mi van? Ez nem tehetséggondozás, hanem az elitképzés legrosszabb formáját hozza, az elit attitűdnek egy nagyon kicsavart tudatát plántálva el a résztvevőkben. Itt nem a közösségért való tenni akarás a fontos, hanem a presztízs és az osztályhatárok luxusfogyasztáson keresztül történő építése, ráadásul közpénzből. Ebből egy sajátos normarendszer alakul ki, elkülönítve az elitet a társadalom többi részétől, ami szépen látszik a különböző események, vagy az ingatlanok szimbolikájában. Kolozsváron is elég szimbolikus például, hogy az MCC-s diákok fenn csücsülnek a Belvedere Szállodában, a Fellegvár tetején, és onnan néz le ez az intézmény a városra.

Kiss Tamás: Három szinten van tehetséggondozás az MCC-ben, amiből a FIT-ről esik mostanság a legtöbb szó. Ez utóbbiban közel 700, talán 693 diák tanul, 1200-an tanulnak a középiskolás programban, és 143 diák van az egyetemista képzésben.

A FIT vonatkozásában azt kell jól az emlékezetünkbe vésni, hogy itt az összesen 38 ezer magyarul tanuló általános iskolás diáknak a nem egészen 2 százalékáról van szó. Megfordítva a diákok 98 százaléka nem fér hozzá ehhez a „hiánypótló” képzéshez.

A FIT képzés ugye 7 központban történik, amihez hozzájön a székelyudvarhelyi, ahol van FIT Klub, ami egy rugalmasabb forma. Vagyis már a központokban történő oktatás miatt is nagyon nagy mértékben felülreprezentáltak a nagyvárosok, illetve Székelyföld esetében a megyeszékhelyek. A 20-30-40 kilométeres körön kívülről érkezettek nagymértékben kiesnek. Oké, nem teljesen, mert erre Talpas Botond azt mondaná, hogy a nagybányaiak és a nagykárolyiak Szatmárra, a temesváriak és a dévaiak Aradra járnak. Ez persze igaz is, csak egyrészt pontosan hányan is? Ha pedig nagyobb számban járnak, mint például Temesváron, akkor ennek mi is az ára? Az, hogy a két osztálynyi magyar gyermek több mint fele otthon marad, miközben a helyi tehetséggondozás elsorvadt. Vagy az, hogy végletesen szétszakad a közösség, olyanokra, akiket visznek Aradra, meg olyanokra, akiket nem. Székelyföldön, Partiumban, ahol az MCC-be bejutók aránya jóval kisebb a falusi, kisvárosi gyermekek végletesen alulreprezentáltak. Vannak, persze, ahogy Talpas ezt is mondaná, de mégis mekkora arányban?

Kiss Tamás: A rekrutáció eleve az elitiskolákat célozza. A diákok 20 százaléka tanul elméleti középiskolák alsó tagozatán. Az MCC-ben mégis mennyi az arányuk? Amennyiben 60 százalék körüli, akkor az elméleti középiskolák alsó tagozataira járók, amely iskolák tudvalévőn az értelmiségi és felső középosztálybeli gyermekek gyűjtőhelyei, 5-6-szoros eséllyel kerülnek az MCC-be, mint mások. Ez két tényezőből fakad. A nyilvános reklámok ellenére igen szelektív a rekrutáció. Nem mindenhova jutnak el a népszerűsítő előadások, nem mindenütt ugyanolyan lendülettel ajánlják a tanárok az MCC-t. Emellett a kompetitív felvételi eljárás is a jobb iskolákba járó gyermekeknek kedvez.

Harmadrészt, az erdélyi MCC-ben nincs sem roma program, sem roma gyermekek. Jó, az egyik képzési központban talán van egy, de az arányuk kerekítéssel nulla. Magyarországon van roma tehetségprogram. Igaz, ez is leginkább azt legitimálta, hogy az alapprogramban nem igazán voltak romák. Erdélyben azonban semmilyen formában nincsenek romák. Végül, a rekrutáció és a felvételi jellegéből adódóan az intézmény nagyon nagy mértékben az értelmiségi, vállalkozó, illetve az adminisztratív pozíciókban lévő, azaz a politikai osztályhoz tartozó szülők gyerekeit részesíti előnyben.

Vagyis az MCC egy elit klub, ami nagyon kis százalékát fedi le a diákoknak. Hiánypótló, de kinek a hiányait pótolja?

Mondjuk, ingyenes angol és román pluszórákat ad felsőközéposztálybeli családokból származó gyermekeknek, közpénzből. Ezt minden bizonnyal innovatív módszerrel tesz, de mégis milyen közpolitikai elképzelés alapján?

Toró Tibor: Hozzátehetjük, hogy az MCC-vel kapcsolatos pozitív vélemények, amelyek elsősorban szülőktől származnak, alapvetően a FIT programra összpontosítanak. Sokszor az az érv, hogy ha a rendezvényeik vagy a többi programjuk ideologikus is, vagy vannak is velük bajok, a FIT-ben komoly és minőségi munka folyik. Azonban szót kell ejtenünk arról, hogy ebben az értelmezésben mi is a tehetség. A részrehajló rekrutáció és szelekció miatt ugyanis ez összecsúszik az osztálypozícióval. A tehetséggondozásban elvileg azokat a gyerekeket kellene megtalálni, akik értéket tudnak létrehozni, de ehhez segítségre van szükségük. Ebben egy fontos elem, hogy olyan gyermekeket hozzon helyzetbe, akik valamiben kiemelkedően tehetségesek, de nincs esélyük ezt kibontakoztatni, a hátterük vagy más tulajdonságaik miatt támogatásra, fejlesztésre szorulnak. Az esélyteremtésből és a felzárkóztatás jellegű fejlesztésből viszont az MCC egyiket sem csinálja. Persze akik bent vannak, azoknak segíti az érvényesülését, a meglévő előnyeikhez plusz előnyöket adnak hozzá. Mi azonban azt gondoljuk, hogy nem erre volna szükség, hanem hogy esélyhez kellene juttatni azokat, akiknek erre tényleg szükségük van.

Kiss Tamás: Az MCC abból indul ki, hogy a magyar és a román középosztályok között van egyfajta verseny, a nemzetpolitika szerepe pedig ebben az, hogy a magyarokat megboostolja. A különböző kutatásokból azonban egyértelműen látszik, hogy a romániai magyar oktatás legnagyobb problémája az országos átlagot jóval meghaladó lemorzsolódás.

Tehetséggondozás címszó alatt tehát elitképzés folyik. Ehhez képest egyenlőségelvű fordulatra lenne szükség, ahol a tehetséggondozás egyben a felzárkóztatást, illetve az esélyek kiegyenlítését is jelenti. Főként ha ezt közpénzből tesszük, és figyelembe vesszük, hogy a román oktatási rendszerben eleve nagyon nagyok az egyenlőtlenségek. Azt látjuk, ugyanis, hogy a román állam is elkezdte alulfinanszírozni az oktatást, mégpedig egy olyan kontextusban, hogy Bukarestben a nulladik osztályosok 10 százaléka már magániskolákban kezd, és azok a felső középosztálybeli gyermekek, akik állami oktatásban tanulnak, folyamatosan magánórákat vesznek.

Gyakorlatilag az történik, hogy az MCC, vagyis a magyar adófizetők ezt megfinanszírozták az erdélyi magyar felső középosztály, az értelmiség, a vállalkozók, a politikusok gyermekei számára. A mögöttes képzetvilág, még egyszer, a középosztály ideológiájával összefonódó magyar nemzetépítés.

Toró Tibor: Az MCC előtti korszakban a tehetséggondozás decentralizáltan működött. Ez jelentős részben az iskolákon belül történt, és tantárgycentrikus volt. Mondjuk működött egy matekkör a tehetséges matekosoknak. Erre a fajta tehetséggondozásra 2010 után, amikor megnyíltak a magyarországi források, az iskolák is tudtak pénzt behozni. Az iskolák mellett voltak olyan egyesületek, amik szintén végeztek tehetséggondozást. A lényeg, hogy helyi egyesületek a magyarországi forrásokra pályázhattak. Közben a Magyarországi Tehetségpont Hálózatba is beengedték az erdélyi intézményeket, egyes pályázatok is nyitva voltak számukra. Itt 500 ezer forinttól 2 millió forintig terjedő összegekről beszélünk, tanórán kívüli tevékenységekre. Az MCC megjelenése teljesen átformálta a rendszert, ezzel párhuzamosan pedig a magyar állam elkezdte megnyirbálni a közoktatási tehetséggondozásra elérhető nyílt forrásokat, a meghívásos pályázatokat részesítve előnyben a Nemzeti Tehetség Program tekintetében is. Vagyis az állam az MCC-n kívül is közvetlenül kijelölte azokat az intézményeket, akik a tehetséggondozás kizárólagos felelősei, a többiek forrásait pedig beszűkítette.

Persze lehet azon vitatkozni, hogy mennyire hatékony, ha csak matekköröket finanszírozunk, vagy szükség van-e centralizált interdiszciplináris műhelyekre, de valahol a kettő között kellene utat keresni.

Olyan támogató rendszert kell építenünk, amely nem elnyeli vagy elsorvasztja, hanem szakmai partnerként csatornázza be az alulról építkező, helyi kezdeményezéseket egy közösen meghatározott, modern tehetséggondozási jövőképbe.

Nem gyarmatosítani kell az erdélyi oktatási teret, hanem olyan működőképes struktúrát kell létrehozni, ahol a meglévő helyi energiák és a korszerű pedagógiai irányelvek szervesen összekapcsolódnak, egymást erősítve. Jelenleg azonban nem ez történik. Létrejött nyolc központ, ahol fentről irányított rendszerben választják ki a gyerekeket, a helyi iskolák megkérdezése nélkül.

Kiss Tamás: Valóban. Egyrészt ott van a szülői csoport, ami viszik ezt a kommunikációt, az MCC pedig egy tudatos kampányt is felépített erre. Másrészt, igazad van, ez nem csak a szülőkről, hanem egy általános szemléletről van szó. Az erdélyi magyar nyilvánosságban az esélyegyenlőtlenségekről, vagy arról, hogy ezeket hogyan termeli újra az oktatás, nagyon kevés szó esik, így azok sincsenek tudatában ezeknek, akik elszenvedői a rendszernek. Ahhoz, hogy a kritikai álláspont teret kapjon, húzzuk alá ismét: az MCC FIT programja a gyerekek kevesebb mint 2 százalékát érintette, vagyis több mint 98 százalék a rendszeren kívül marad. Hasonlóképpen: nem a kolozsvári diákok laknak általában a belvárosra letekintő Belvedere szállóban, hanem megint csak a kivételezett kevesebb mint 2 százalék.

Az MCC-modell igen éles határt húz a kint és bent lévők közé. Ez egy elit klub, exkluzív szolgáltatásokkal. Komplett kisvárosok maradnak ki rendszerből.

El kell mondani, hogy gyergyóiak, keresztúriak, barótiak, érmellékiek, ti vagytok azok! Falusi, kisvárosi diákok és szülők, ti vagytok azok! Kétkezi munkások, a ti gyerekeitek azok! Roma diákok, ti vagytok azok, de közben, nem roma szülők, nemcsak a romák azok, hanem a ti gyermekeitek is! Persze mindig találunk ellenpéldát, mert vannak, akik beutaznak a képzési helyszínekre, de a végeredményen, az esélyek egyenlőtlenségén ez mit sem változtat.

A helyzet analóg azzal, amikor az erdélyi magyarok örülnek annak, hogy eurómilliókat költ épületvásárlásra vagy kastélyszálló-felújításra a magyar kormány. Például, ha megnézzük a háromszéki falusi településekre juttatott támogatásokat, azok több mint fele két kastélyszállóprojektre ment. Két arisztokrata család kapott több millió eurós támogatást. Egyikük az a Mikes-leszármazott, aki eközben a több száz felsőháromszékinek munkát adó Secuiana készruhagyárból is kitalicskázta a pénzt. Sajnos az erdélyi magyar közbeszédben az egalitárius gondolkodásmód nem gyökeresedett meg, vagy nem kap nyilvánosságot. Az esélyek nyilvánvaló egyenlőtlenségeit akkor sem fogják fel az emberek problémaként, ha közvetlenül az ő gyermekeiket érinti a dolog, miközben a privilegizált kevesek úgy beszélhetnek, mintha az erdélyi közösség egészét érintik az átalakulások.

Toró Tibor: Igen, az MCC-be való a felvételi már negyedik osztály végén megtörténik. Amennyiben bekerültél – bár elvileg ki lehet esni –, nagy eséllyel végig is mész a rendszeren. Aztán adja magát, hogy a középiskolás, majd az egyetemi programban folytasd. Új felvételi, persze, de mégis. Végül a politikai iskolába kerülsz, ha úgy akarod. A zárt rendszer a hálózatosodást is segíti és szerintem ez lebegett Talpasék szeme előtt is, amikor az MCC-t saját RMDSZ-en belüli térfoglalásuk szolgálatába állították. Az MCC egy erős identitást is fejleszt, hasonlóan az amerikai egyetemi klubokhoz. Ha részese vagy, viszed egy életen át és visz téged is, az életedet, a karriered. Így az MCC valójában egy politikai vezető osztályt képez, amit kiemel a saját csoportjából, kiemel a társadalomból. Ez nem az iskolán belül van, nem a közösségen belül van, hanem egy saját körben, egy válogatott kis csapatban. Az RMDSZ, helyesebben Talpas Botond és természetesen a Fidesz égisze alatt.

Eközben az MCC nem fektet hangsúlyt arra, és hogy a rendszerben lévő gyermekek a tágabb közösséggel szimmetrikus, kooperatív viszonyt alakítsanak ki. Tereptapasztalatunk, hogy erős a túlterheltség, ami az egyéb irányú kapcsolataik rovására megy. A FIT minden második hétvégét lefoglal, az egyetemi program pedig kőkemény részvételt feltételez az egyetem mellett. Így miközben az MCC-hez köti, a megszokott környezetükből inkább kihozza a diákokat. Oktatóként is az tapasztalom, hogy akik bekerülnek az MCC-be, egy idő után lényegesen kevesebbet vesznek részt az egyetem életében.

Kiss Tamás: Az oktatási rendszereket két szempontból szokták leírni: a teljesítmény és az esélyegyenlőség vonatkozásában. Románia katasztrofálisan teljesít ebben a második vonatkozásban. A PISA-felmérés eredményei szerint például az összes résztvevő ország közül itt a legnagyobb a társadalmi háttér befolyása az iskolai teljesítményre. Ebben a vonatkozásban ráadásul gyakran éri Romániát az a kritika, hogy a rövid és hosszú időtartamú középfokú oktatás, vagyis a szakiskolák és a líceumi oktatás merev szétválasztásával már igen korán, 14-15 éves korban egy adott pályára helyezi a gyermekeket. Ha a szakoktatást választod csak igen körülményesen, az esti tagozatra való beiratkozás után érettségizhetsz, ami eleve egy adott munkaerőpiaci pozícióba szorít be.

Innen kiindulva az MCC a szelekciót – ez esetben az erdélyi magyar elitpozíciókra való kiválasztást – extrém mód előre hozza azzal, hogy 11-12 évesen megkezdi a becsatornázásukat.

Tényleg: hogy a fenébe lehet eldönteni, hogy erre a szerepre ebben az életkorban az én kislányom, vagy a te kisfiad az alkalmasabb? Ez a Fidesz által elképzelt elitreprodukció másolata, csakhogy az amúgy is klikkszerű és zárt kisebbségi társadalomban ennek a könnyen rendies irányba mutató szelekciónak még inkább gyilkos következményei vannak.

Kiss Tamás: Nyilván ennek már a FIT-ben megvannak az elemei, ahol azért megtanulják a gyermekek, hogy mi a hagyományos család, hogy néznek ki a nemi szerepek. De elsősorban nem a FIT, a KP, vagy az egyetemi program, ahol túlteng a közvetlen ideológiai tartalom. Szerintem a keresztény-konzervatív megnevezést hagyjuk és nézzük meg, hogy az MCC milyen szerepet töltött be abban a folyamatban, amiben a Fidesz az illiberalizmus, vagy szélsőjobboldali populizmus jegyében formálta át az erdélyi magyar közgondolkodást.

Itt a Transylvania Lectures és a Szülők Akadémiája előadásait hoznám be. Nyilván nem ezek érték el azt az attitűdváltást, aminek nyomán Erdélyben 1945 után manapság a legnagyobb mértékű az intolerancia vagy a rasszizmus. Ebben az MCC-nél nagyobb szerepe volt az M1 Híradónak, vagy az RMDSZ által is visszhangzott politikai kampányoknak. Mégis, a Transylvania Lectures és a Szülők Akadémiája olyan előadókat hoztak be, akik a szélsőjobboldali ideológiát képviselték. Természetesen akadtak szép számmal mások is. Neves román, magyar vagy külföldi előadók is voltak, akik semmilyen kapcsolatban nincsenek az „ordas eszmékkel”, mégis a nevüket adták az MCC térfoglalásához. A probléma pont az, hogy így a tudományosnak tűnő előadásokkal a szélsőjobbos szereplők melléjük, velük úgymond pariba kerültek. Így, egyrészt, a saját mondandójuk alapján „tisztes tudósok” mellé került a szélsőjobb, amivel egyfajta tudományos aurát kapott, bárhol legitim álláspontnak számított. Másrészt, miután a „tisztes tudósok” is elfogadták az MCC-ben való szereplés lehetőségét, az ellenállás is reménytelennek, vagy akár nevetségesnek tűnhetett.

Toró Tibor: Önmagában nem baj, de az elit pálya nem kellene szükségszerűen kapcsolatba legyen a privilegizált társadalmi pozícióval. Persze ez a szintek kérdése is. A politikai iskola esetében eleve olyan fiatalokat vártak, akik a politikával szeretnének foglalkozni, ami rendben van. Itt inkább az vet fel kérdéseket, hogy a képzést egy olyan intézmény végzi, aminek nem volt meg az autonómiája a Fidesszel szemben. A lényeg, hogy a funkciókat szét kellene választani és egyenként megvizsgálni, hogy mennyire jogos az elitképzés, mint szemléletmód és hogy mi a mögöttes cél. Persze az is volt, hogy a rendszeren belül mindenkinek megvolt a mögöttes célja. Talpasék magukat építették az RMDSZ-en és az erdélyi intézményrendszeren belül. Ugyanakkor a feladat kliensi alapon került hozzájuk. A Fidesznek szintén megvolt a maga célja, azzal, hogy őket bízta meg, akik nem tudtak, nem is akarnak semmilyen ellenállást kifejteni. Közben azok a csatornák, amikkel integrálódni lehetett a Fidesz különböző pozícióiba vagy az ideológiavezérelt kultúratermelés különböző ágazataiba, nyitva voltak. Az egyetemi programban voltak külföldi ösztöndíjak is. Ez amúgy egy fontos elem lehetett volna, ha nem ebben a politikai konstrukcióban valósul meg. Elviekben rendben van, ha az erdélyi magyar fiatal értelmiségieket külföldi részképzésekre küldjük, hogy az ott megszerzett tudást itthon kamatoztassák.

Kiss Tamás: Önmagában nincs baj az elitképzéssel. Minden normális országban közpénzen képzik ki a diplomáciai testületet, az adminisztratív elitet. Ez bizonyos értelemben egészségesebb, méltányosabb mintha mindez magánalapokból történne. Az erdélyi magyarok esetében ráadásul, például a kisebbségi jogérvényesítéshez magasan képzett emberekre van szükség, akik nemzetközi szinten, vagy román intézményekkel szemben érvényesíteni tudják a kisebbségi érdekeket. Az sem ördögtől való, ha ebben Magyarország szerepet vállal. Sőt, itt egy olyan kiegészítő funkcióról van szó, amit a romániai közoktatás nemigen fog betölteni.

Az MCC-vel azonban két probléma volt. Az egyik, hogy a kiválasztódás osztályszempontú volt. A másik, hogy az nem lehet, hogy az elitképzés 11 éves korban kezdődik. Ez egy olyan pálya, ami felnőttkorban meghozott saját döntésekre kell épüljön. Ilyen szempontból különbséget is tennék az egyetemi program és a közoktatási program, leginkább a FIT között. A FIT-et radikálisabban kellene átalakítani, és ott az esélyegyenlőség, illetve a felzárkóztatás kulcsszavakra kellene összpontosítani.

Az egyetemi program sem maradhat meg a jelenlegi formájában, de ebben megmaradhatnak az elitképzés bizonyos elemei.

Kérdés azonban, hogy milyen típusú eliteket képzünk. Ebben pedig nem csak a tananyag a döntő, hanem a szervezeti forma is.

Magyarországon az alulról szerveződő szakkollégiumi mozgalomnak mély történeti gyökerei vannak. Ha lesz valamikor Kolozsváron egyetemi program, nagy kérdés, hogy mennyiben facilitálja majd a diákok önszerveződését, illetve milyen típusú kooperációt alakít ki közöttük. Az MCC egy nagyon durva korporatista (vagyis a multicégeket idéző) modellt hozott be, ami felülről szervezte a diákokat és az együttműködés helyett a kíméletlen egyéni versenyre épített. Nyilván nem tisztem eldönteni, de engem a hideg kiráz ettől a logikától. Sokkal több közösségi kooperációt látnék szívesen az elitszerepre törekvő fiatalok között és azt sem tartom vonzónak, ha felülről szervezik őket. Sokkal jobb lenne egy demokratikus diákönszerveződésre alapuló szabályzat. De ehhez előbb értő szakemberek, fiatalokat is bevonva, végig kellene nyálazzák a Magyarországon, a Kárpát-medencében és máshol működő modelleket.

Toró Tibor: Ugyancsak ide kapcsolódva, az is kérdés, hogy az elit hogyan viszonyul a társadalomhoz. Észreveszi-e például a társadalmi egyenlőtlenségeket? Ez kiemelten fontos, mert jelenleg a politikai osztály úgy képzeli el az erdélyi magyar közösséget, mintha az alapvetően vállalkozókból, meg középosztályból állna. Ez azonban az erdélyi magyar társadalomnak csak egy kisebb részére igaz, így a társadalmi problémák jó része egyszerűen láthatatlan a politikai osztály számára.

Kiss Tamás: Amit itt Erdélyben korábban szakkollégiumnak hívtunk, azok olyan egyetemi háttérintézmények voltak, amik a felsőoktatás strukturális problémáit termelték újra. Mára a legnagyobb problémává a fragmentáció vált. Amikor én elkezdtem az egyetemet igazából egy, vagy a néprajzzal együtt két helyen lehetett magyar nyelven társadalomtudományt tanulni. Ma hány helyen lehet? Azt inkább ne is számoljuk össze, hogy mennyi helyen lehet szociológiát. De emellett mindenféle más diszciplináris címkék is vannak, a meglévő szakkollégiumi rendszer pedig ezt a végletes diszciplináris fragmentációt termeli újra. Egy példát mondok: a szociológiának megvolt a Max Weber Szakkollégiuma, de mára szerveztek mellé egy HR szakkollégiumot is. Ez rendben is van a maga helyén, csak ne kezdjük ebben a rendszerben látni az MCC szakkollégiumi alternatíváját. Már csak azért sem, mert időközben a BBTE-s szakok jelentős része maga is komoly fenntarthatósági problémákkal küszködik. Néprajzon, filozófián ma már csak néhány diák van. De máshol is nagy a probléma, amit nem kellene átimportálni, mondjuk azzal, hogy a szakok kezdik egymás között osztani a kollégiumi helyeket. Vagy ott van a BBTE-Sapientia ellentét, amit jó lenne kezelni valamilyen módon, de nem a szakkollégium kérdésével kapcsolatban. Az például nem volt elvetendő ötlet, hogy az MCC-be minden egyetemről és szakról egységesen lehetett felvételizni.

Toró Tibor: Ha az egyetemi szakkollégiumi rendszert nézzük, Kolozsváron talán a Mikó Imre Szakkollégiumot lehet pozitív példaként felhozni, ami egykor kilépett a szigorú diszciplináris keretekből és a szakokra jellemző töredezettségből. Ezek a tapasztalatok hasznosíthatók.

A lényeg azonban, hogy mind a középiskolás, mind a felsőoktatási programban meg kell haladni a kettős szerkezetet és a létező aktorokkal valós együttműködésre kell törekedni.

Őket vissza kell integrálni a rendszerbe, anélkül azonban, hogy hozzák magukkal a saját strukturális problémáikat. Ilyen probléma a széttagoltság és a diszciplínákba zártság a felsőoktatásban, a közoktatásban működő tehetséggondozás esetében pedig a sokszor merev tantárgyszemlélet.

Toró Tibor: Egyrészt semmi nem indokolja, hogy a jelenlegi lábakat egyben tartsuk. Miért kellene az egyetemi programnak és az általános iskolás programnak ugyanabban az intézményben összpontosulnia? Meg kell teremteni azokat a különálló intézményeket, amelyek ezeket a feladatokat külön-külön ellátják. De hasonló a helyzet más területeken is, ahol megaintézmények jöttek létre. Ott van az Iskola Alapítvány, ami egy másik nagy hatalmi központ a kulturális termelés, vagy a Csíkszeredai Fociakadémia a sport területén.

Ez egy történelmi lehetőség arra, hogy az erdélyi magyar intézményrendszert végre megszabadítsuk a fentről diktált, egyközpontú függőségektől, és hosszú távon is életképes, több lábon álló struktúrákat építsünk helyettük.

Az is kérdés, hogy tudunk eljutni oda – nem azt mondom, hogy egyből –, hogy ne kizárólag a magyarországi támogatásoktól függjenek. Másrészt, a jelenlegi struktúrában a klienteláris kapcsolatok határozták meg, hogy kik vezetik a különböző intézményeket. Most itt az idő, hogy megvitassuk ezeket, hogy elinduljon valamilyen közös gondolkodás erről a kérdésről.

Kiss Tamás: A kiáltványunk megfogalmazta az elveket, amik alapján gondolkodunk. Amit Tibi említ, az a feladatok és a jogkörök decentralizálása. A másik kulcsszó az esélyegyenlőség és a felzárkóztatás. Elsősorban az általános és a középiskola tekintetében, de az egyetemista program esetében is ennek nagyobb hangsúlyt kell kapnia az elitképzés rovására. Konkrét programokkal kell megcélozni a hátrányos helyzetű rétegeket. Területileg is dekoncentrált és a mostaninál demokratikusabb hozzáférés szükségeltetik és a roma diákok irányába is érdemes lenne valamilyen célzott programot indítani. Érdemes tudni, hogy 5-8 osztályra 15 százalékra csökken, majd a középfokú oktatásból gyakorlatilag eltűnnek. Lenne értelme egy olyan programnak, amin keresztül hátrányos helyzetű roma gyerekeket lehetne eljuttatni az egyetemi oktatásig. Ez a teljes erdélyi magyar intézményrendszer érdeke lenne.

A helyi szereplőkre és a szakmai tudásra kellene alapozni, vagyis a szakmaiságra és az autonómiára a politikai lojalitás helyett. A függetlenség azért is kulcsfontosságú, mert politikai-közéleti szempontból most egy nagyon mély gödörben van az erdélyi magyar közösség.

Miután a Fidesz-féle illiberális kulturális kánon és emlékezetpolitika termelése kifulladt, az erdélyi magyarok pedig egyfajta periférikus magányosságban maradtak. Ebből kellene valamilyen kiutat keresni ahelyett, hogy a centrum-periféria viszonyt termeljük újra és újra.

Negyedikként, az egyetemi programban fontosnak tartjuk a diákönszerveződést, az alulról szerveződő szakkollégiumok hagyományát. Ezt nagyon jó lenne beépíteni az alapszabályzatába egy esetlegesen létrejövő szakkollégiumnak. Nem jó ha a politikusok irányítanak, de az sem, ha az oktatók irányítanak kézi vezérléssel. A szakkollégium attól szakkollégium, hogy az a diákok önkormányzatiságán alapszik. Szerintünk ez az egyik legszebb magyar oktatási hagyomány. Nyilván a keretek és a szabályzatok kidolgozását nem lehet kizárólag a diákokra hagyni, szükség van szakmai tervezésre ahhoz, hogy egy működőképes modellt lehessen átadni nekik, de a cél az alulról építkező struktúra kell hogy legyen.