
Zsizsmann Erika
Történészt kér fel Méhes György ügynökaktáinak elemzésére az író nevét viselő alapítvány
A Méhes György – Nagy Elek Alapítvány kuratóriuma szerint Méhes György irodalmi munkássága megkérdőjelezhetetlen, az Átlátszó Erdély cikke meg egyoldalú, ezért történészt kérnek fel a dokumentumok...
Székelyföldön nőtt leginkább a sikeresen érettségizők aránya az óvások után
Hargita megyében 3,4 százalékkal sikerült feltornászni az átmenő jegyek arányát.
Leváltották a Szilágy megyei főtanfelügyelőt, miután a sajtó felhívta a figyelmet az informátori...
Vasile Bulgărean együttműködéséről a Securitatéval már 2024 februárjában jogerős ítélet született, a tanügyminisztérium azonban azt állítja, nem tudott róla.
Ha a medvék élőhelyére látogatunk, jó betartani pár alapszabályt
Minden találkozás a medvével egyedi, de a fizikai kontaktus nagy eséllyel megelőzhető a szakemberek szerint.
Iohannis: Románia egy másik Patriot-rendszert vár az Ukrajnának adományozottért cserébe
A román államfő a washingtoni NATO-csúcson vesz részt, sajtótájékoztatóján az elpasszolt főtitkári pozíció is szóba került.
A hegyimentők szerint veszett lehetett a Bucsecsben támadó medve
A kormányfő már rendkívüli parlamenti ülésszakot javasol a medvék kilövését szabályozó törvény módosítására.
Marcel Ciolacu a drogtesztekről: az IML-nek 72 órán belül közölnie kell a vérvizsgálat eredményét
A kormányfő is megerősítette, hogy a kormány módosítani készül a közúti ellenőrzések során végzett drogtesztekre vonatkozó sürgősségi rendeletet.
Novák Csaba Zoltán a Méhes-ügyről: A fő kérdés, hogy ilyen múlttal lehet-e valaki egy közösség...
A történész a Méhes György író ügynökmúltját feltáró cikkhez szólt hozzá Facebook-bejegyzésében.
Újra panaszt tennének az EJEB-nél a romániai magyar érettségizők diszkriminációja miatt
A Székely Figyelő Alapítvány szerint diszkriminatív helyzet áll fenn amiatt, hogy a magyar végzősök kettővel több vizsgát kell letegyenek az érettségi diplomához mint a román fiatalok.
Közzétették a képességvizsga végleges eredményeit
A tanügyminisztérium adatai szerint az utóbbi 10 évben idén nyújtották be a legtöbb óvást.