Nyílt levél: Simion háborúja a sajtóval menekülés az igazság elől, sérti a sajtószabadságot és támadás a demokrácia ellen

Nyílt levélben fogalmazta meg aggodalmát több romániai szerkesztőség és szervezet, miután George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje titokban készült felvételt tett közzé, amelyben emelt hangon beszél a Digi24.ro újságíróival. A levelet a Transtelex is aláírta.

„A romániai társadalom és demokrácia aggasztó helyzettel néz szembe: az állam legmagasabb tisztségére esélyesnek tartott jelölt egyértelmű tiszteletlenséggel viselkedett nem csak a demokrácia alapértékei, hanem az alapvető illemszabályok és az embertársai vagy a média képviselői iránt is. Ezért jogos a kérdés, hogy amennyiben Simion úr lesz az elnök, mi lesz a polgárok alkotmányos jogaival és szabadságjogaival, beleértve a tájékoztatáshoz való jogot mint a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság részét a román alkotmány 30. és 31. cikke alapján” – áll a levélben.

A nyílt levél aláírói szerint George Simion kampányvideója, amellyel megpróbálja megmutatni, hogy „pontra teszi” az újságírókat, egyértelműen megfélemlítési kísérlet, és az a célja, hogy hiteltelenítse, megalázza és elbátortalanítsa azokat az újságírókat, akik nem felelnek meg az ő elvárásainak.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy az elnökjelölt már vasárnapi blogbejegyzésében is agresszív kifejezésekkel illette a G4Media és a HotNews portálokat, és korábban is többször nyilvánult meg agresszíven újságírók ellen, retorikája tele van az őket hiteltelenítő megjegyzésekkel.

„A sajtó (és ezáltal a nyilvánosság) elkerülését gyakran ellenséges viselkedéssel és hivalkodó retorikával leplezik. Az ellentétes vélemények, a sajtó és az igazság elől való menekülés pedig valójában a demokráciától való menekülés”

– olvasható az állásfoglalásban.

Az aláírók arra is felhívják a figyelmet, hogy a hasonló ellenséges megnyilvánulások elterjedhetnek más politikusok és parlamenti képviselők retorikájában is, egyre agresszívebb és a sajtóval szemben egyre bizalmatlanabb légkört teremt, és sérülékennyé teszi az újságírókat, akik fenyegetés, sőt, fizikai agresszió célpontjaivá válhatnak. „Úgy véljük, hogy alapvető fontosságú, hogy minden politikai erő és hatóság vállalja a felelősséget a média, mint minden működő demokrácia alapvető pillérének tiszteletben tartásáért” – összegeztek.

„Ugyanakkor az újságírókat egységre és szolidaritásra, az etikai és függetlenségi elvek tiszteletben tartására, a szakma jogainak és méltóságának védelmére, valamint a közérdek védelmére szólítunk fel” – zárul a levél, amely teljes terjedelmében román nyelven itt olvasható el.

A nyílt levelet az ActiveWatch, a Centrul pentru Jurnalism Independent, a PressOne, a Recorder, az Ethical Media Alliance, az Info Sud-Est, a Centrul de Investigații Media, a Dela0.ro, a Buletin de București, a Snoop.ro, a Hotnews, a FILIA Központ, a Jogi Források Központja (Centrul de Resurse Juridice), a Friends For Friends Alapítvány, az Inquam Photos, az Átlátszó Erdély, a Transtelex, a Starea Nației, a Casa Jurnalistului, a Context.ro, a Panorama.ro, a Pagina de Media, a Misreport, a Public Record írta alá.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!