Gyimesi Emese: Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelme átlépte a határokat, de reményt is adott a kortársaknak

„Mai fejjel szinte felfoghatatlanul bátor döntés volt Szendrey Júlia részéről az, hogy szembeszállt a szüleivel és a társadalmi elvárásokkal, kiállt a szerelme mellett, és a társadalmi státuszához illő biztos és kényelmes élet helyett a teljes bizonytalanságot választotta”

– mondja interjúnkban Gyimesi Emese irodalom- és társadalomtörténész, Szendrey Júlia-kutató, aki az egyik legismertebb magyar szerelmespár történetéről írt tudományos ismeretterjesztő könyvet. A Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca szerelemmel, házassággal, boldogsággal, szenvedéllyel kapcsolatos korabeli felfogások változásán át érzékelteti a rendi társadalom polgári társadalommá alakulását, miközben filmes dramaturgiát követve meséli újra Júlia és Sándor találkozását. A pár mézesheteinek helyszínén, Koltón május 13-án 18 órától, a Teleki Napok nyitórendezvényeként mutatják be a könyvet egy másik Petőfihez kapcsolódó újdonsággal, Szálinger Balázs Mintha repülnék című könyvével együtt.

Mit értesz a könyv címében szereplő „szerelmi szabadságharc” alatt?

Ez a fogalom érzékelteti, hogy mi az újdonsága Szendrey Júlia és Petőfi Sándor történetének. Nem csak a „külső szerelmi szabadságharcot” értem alatta, tehát azt, amikor látványosan összecsapnak Júlia apjával, a házasságot ellenző Szendrey Ignáccal, hanem azt a belső folyamatot is, amin Szendrey Júlia keresztülmegy. Árnyaltan látszik a naplófeljegyzéseiben az, hogy milyen dilemmákon és küzdelmeken keresztül jutott el odáig, hogy felismerje és önmaga előtt is felvállalja az érzelmeit, és igent merjen mondani Petőfinek. Ehhez igazából még nagyobb erő kellett, mint ahhoz, hogy utána az édesapjával szembeszálljon.

Júlia kételyei leginkább Petőfi költői mivoltához köthetőek. Egyrészt nagyon vonzotta, hogy Petőfi költő, és érzékelte azt, hogy ez mindent átható hivatás, ami az egész lényét, a jellemét, az életfelfogását meghatározza. Másrészt úgy gondolta, hogy a költőknek szükségszerűen hullámzó a lelki alkatuk, és ezért nem elég stabil az, amit éreznek. Nagyon tartott attól, hogy mi lesz, hogyha egyszer csak elillan ez a szerelem, hiába ad fel érte mindent, mi lesz, hogyha azzal szembesül, hogy mégsem olyan boldogok együtt, ahogy elképzelték. Ezt a félelmét Petőfi viselkedése olykor látszólag igazolta is az udvarlást követő hosszas távollétük idején, amikor alaptalan pletykákból fakadó félreértések és ballépések vertek éket közéjük. Mai fejjel szinte felfoghatatlanul bátor döntés volt Szendrey Júlia részéről az, hogy szembeszállt a szüleivel és a társadalmi elvárásokkal, kiállt a szerelme mellett, és a társadalmi státuszához illő biztos és kényelmes élet helyett a teljes bizonytalanságot választotta.

Az 1840-es évek második felében vagyunk, Szendrey Júlia a Tänzer Lilla pesti lánynevelő intézetében töltött évek után ismét Erdődön él a családjával. Apja Károlyi Lajos erdődi uradalmának intézője. A boldog és szabad szerelemre törekvés benne volt a korszellemben már akkor? Ezzel kapcsolatban Júlia olvashatott valamit, érhették hatások?

Biztos, hogy rengeteget olvasott, ez a későbbi életszakaszaiban még jobban dokumentálható, de a lánykori naplójában is vannak nyomok, amik érzékeltetik, hogy milyen szerzők hathattak az ő szerelemfelfogására. Többször említi például az angol író, Bulwer nevét, és egyszer kifejezetten a szerelemmel kapcsolatban, hogy ő azt írja, hogy nincs a szerelemnek hatalmasabb gyilkosa, mint a megszokás. Szendrey Júlia éppen ettől retteg, és ezzel kapcsolatban fogalmazza meg, hogy „inkább távol egymástól egy vágyteljes életet, mint közömbösséget egymás mellett”. Petőfi szintén tartott a „filiszterségtől”, ami a nyárspolgárságot jelenti az ő szóhasználatában. Többek között ezért is illettek egymáshoz.

A könyvedben arra is felhívod a figyelmet, hogy mennyire különbözött az akkor még elterjedt felfogástól az a szenvedélyesség, ami mind Petőfi Sándor, mind Szendrey Júlia szövegeiben megjelenik. Mit gondolt Júlia a szenvedélyről?

A polgári társadalom kialakulását kevesen kutatták az érzelmek története felől, ezért is volt számomra annyira izgalmas ezt a könyvet megírni. Azt érzékeltem, hogy a szenvedélyhez való hozzáállás változása nagyon plasztikusan megmutatja, hogy miként múlik el fokozatosan a rendi világ, és hogyan alakul ki a polgári társadalom világképe. A szenvedélyesség a korábbi századokban, de még Júlia kortársainak fejében is elsősorban negatív tulajdonság. Gyakran meg szoktam kérdezni iskolai csoportoktól, amikor előadásokat tartok, hogy mit gondolnak, a szenvedélyesség pozitív vagy negatív tulajdonság, és mindig pozitívat mondanak. Ma elsősorban annak tartjuk, de akkor abszolút nem így volt. Az összes reformkori naplóíró – itt most a férfiakat is értem, Széchenyit, Wesselényit – arra törekszik, azt tartja sok esetben a naplóírás céljának, hogy a saját szenvedélyeit legyőzze, kordában tartsa és egyfajta rezignált, higgadt állapotot érjen el. Szendrey Júliánál is ott van ez a megközelítés, sokszor utal arra, hogy a szenvedély nem nyújthat igazi boldogságot, hanem inkább elveszi azt az embertől, mert megtöri annak a lehetőségét, hogy egy harmonikus, stabil boldogság érzete alakuljon ki, viszont nála nagyon érdekes módon már megjelenik egyre többször az a gondolat is, hogy szenvedély nélkül egyszerűen nincs értelme az életnek. Azt írja, hogy „nekem szenvedély kell, mi elfoglaljon, mi éreztesse, hogy élek”. Egy olyan lány részéről, akit azért nagyon más világkép szerint, abszolút engedelmességre és önkontrollra neveltek, aki nagyon „profi” az érzelemszabályozásban, az, hogy képes egy ilyen változásra, és hogy ezt egy idő után már tudatosan is fel meri vállalni, az egy nagyon érdekes pszichológiai folyamat.

A korra egyébként jellemző, hogy a művelt lányok naplót írtak. Júlia naplója ezek között mennyire különleges, mennyire volt ez jellemző, hogy ilyen szinten papírra vesse valaki a belső kétségeit?

A naplóírás önmagában valóban nagy divat volt a reformkorban a férfiak és a nők körében is. Az utóbbiak főként a férjhezmenetelük előtt vezettek naplót. Szendrey Júlia viszont nem azt jegyezte fel, mint a legtöbb korabeli lány, hogy mit csinált aznap, kivel találkozott, milyen ruhát viselt, mit csinált a kertben, hogyan udvaroltak neki. Ő olyan mértékben a belső világára fókuszál, hogy a naplóiból a külső eseményekről nagyon kevés információ derül ki, ezek inkább a levelezésében követhetőek. Az írásmódja sokkal közelebb áll az irodalmi alkotások működésmódjához. Magas fokú elemzőkészség, filozofikus hajlam és rendkívül élénk képzelőerő érzékelhető benne, lényegében finom önreflexiók és eszmefuttatások sorozataként is értelmezhető. Így komplexebb, mint a legtöbb korabeli lánynapló.

Szendrey Júlia naplója mellett a másik fontos forrásod a levelezése barátnőjével, Térey Máriával, akivel nagyon bizalmas viszonyban voltak, megosztották egymással többek között azt is, amit a szerelemről gondoltak. Mit jelentett a korban a barátnői kapcsolat?

A női barátságok története még mindig keveset kutatott témának számít, ezért is tartottam fontosnak, hogy a könyvben ne csak egy szerelem történetéről, hanem egy barátság történetéről is írjak. Annál is inkább, mivel a kettő nagyon szorosan összefonódik, hiszen enélkül a barátság nélkül nincs ez a szerelem: Júlia és Sándor megismerkedése és a szerelmi szabadságharcuk dramaturgiai csúcspontja is Térey Máriához köthető.

Ebben a korszakban egészen tipikus volt az, hogy a finom lánynevelő intézetekben tanuló úrilányok között barátság alakult ki, ami nem szűnt meg akkor, amikor hazaköltöztek az intézetből, hanem megmaradt legalább a férjhezmenetelükig. Szendrey Júlia és Térey Mária ráadásul egymás közelében laktak, Erdődön, illetve Nagykárolyban, mindkettejük édesapja a Károlyiak alkalmazásában állt jószágigazgatóként, és Júlia sokszor vendégeskedett Máriánál, főleg a bálok idején. A levelezésükben érzékelhető az is, ahogy egyre jobban kinyílnak egymás számára, egyre mélyebb témákról leveleznek, egyre őszintébben beszélnek a saját érzelmeikről. Térey Mária egy fiatal zeneszerzőbe volt szerelmes, Ábrányi Kornélba, akitől nagyon drasztikus módszerekkel, nagyon keményen eltiltották a szülei, így ő pontosan értette és átérezte azt, hogy a barátnője min megy keresztül. Nagyon érdekes a levelezésük nyelvezete is, ami mai szemmel megdöbbentő lehet, ha valaki nem tudja, hogy mennyire jellemző volt a női és a férfi barátságokra is ebben a korszakban az a felfokozottan érzelmes szóhasználat, amit ma már csak szerelmi kapcsolatban használnánk.

Hasonló helyzetben voltak, de Júlia volt az, aki szembeszállt a szüleivel és a szerelmet választotta az anyagilag biztos egzisztenciával szemben. Mennyire múlt ez a családján? Nekem úgy tűnik, hogy bár a szülei nagyon ellenezték a rangon aluli házasságot, mintha megértőbbek lettek volna, és a választása ellenére sem hagyták magára.

Valóban nem mentek el a végsőkig, hiszen megtehette volna Szendrey Ignác, hogy tényleg annyira szélsőségesen megtiltja a találkozást, a kommunikációt, hogy a házasság egyszerűen ne jöhessen létre. De egy ponton túl, amikor látta azt, hogy Szendrey Júlia mennyire megingathatatlan, mégis úgy döntött, hogy rájuk hagyja, hogy csináljanak, amit akarnak. A pár koltói nászútja alatt pedig elment a leendő pesti albérletbe, és berendezte mindennel, amire Szendrey Júliának szüksége volt a háztartáshoz. Tehát nem igaz az a közkeletű feltételezés, hogy Júlia egyáltalán nem kapott hozományt. Szendrey Ignác, annak ellenére, hogy a források alapján nagyon markáns, szigorú jellem volt, egyúttal az érzelemteli, gondoskodó apa szerepét is felvillantotta, amire azért még nincs túl sok példa ebben a korszakban. Ehhez képest érzékelhető igazán, hogy mennyire zsarnoki az a módszer, amivel Térey Máriát eltiltották a zeneszerzőtől.

Arról is írsz, hogy Petőfinek láthatóan volt igénye arra, hogy a házastársa szellemi partnere is legyen, ezért udvarolt „felfelé”, azaz kereste a társadalmi rangban felette álló lányok társaságát, mert ők voltak azok, akikkel akár irodalomról is lehetett beszélgetni. A női, házastársi szerepek tekintetében mennyire volt ő eleve haladó gondolkodású, és mennyire formálta a gondolkodását Júlia?

Mélyen formálta, de inkább a jegyesség időszakában lehet ennek a nyomait felfedezni. Amikor Jókai fölveti, hogy publikálják Szendrey Júlia egyes naplófeljegyzéseit, Petőfi először nagyon felháborodik erre az ötletre, mert az van a fejében, hogy a nyilvánosság a férfiak terepe, és jószándékúan, de a korszakra nézve nagyon tipikus módon meg akarja védeni a menyasszonyát, hogy ne tegye ki a nyilvánosság támadásainak. Van egy verse is, a Válasz kedvesem levelére, amelyből kiderül, hogy felismeri Szendrey Júlia tehetségét („Oh mert bölcsődbe téged is, szerelmem,/A múzsa tett, a múzsa ringatott”), de azt is kifejezi, hogy sokkal kedvesebb számára úgy, ha nem tündökölni akar, hanem szerény marad. Nem hiszem, hogy ezen kívül túl sok szöveghely lenne Petőfi életművében, ahol a szerénységnek értéket tulajdonít, tehát ennek hátterében nagyon mélyen ott van az a nőkép, amely alapvetően meghatározta a kortársak világképét is. Koltóról viszont már maga Petőfi küldi el a felesége naplófeljegyzéseit az Életképeknek és a győri Hazánk című folyóiratnak, ami azt jelzi, hogy valami mégis megváltozhatott a gondolkodásában és ráébredhetett arra, hogy nem szükséges visszatartani a feleségét.

A házasságuk után Petőfi Sándor és Szendrey Júlia párként mennyire szegte meg az akkori társadalmi konvenciókat? Kettőjük közül valószínűleg Júlia volt az, aki inkább megszegte a saját társadalmi osztályának a normáit...

Igen, és nem is csak a társadalmi osztályának, hanem a nemi szerepének a normáit is, mert a nőknek sokkal szigorúbb szabályrendszernek kellett megfelelni, éppen ezért felé irányult inkább a kortársak megdöbbenése. A visszaemlékezések alapján úgy tűnik, hogy az intimitás és a nyilvánosság között addig helyesnek vélt határvonalat több szempontból is átlépte a pár – az említett naplópublikációk miatt az olvasóközönség előtt is. Egyébként még sok-sok évtized múltán, még a XX. század elején is érezhető nehezteléssel jegyzik meg egyes szerzők, hogy nem értik, Júlia miért vitte ilyen nyíltan az olvasóközönség elé az érzelmeit.

Önmagában ahhoz, hogy ez egy egyenrangú házasság legyen, a feleségszerepet is gyakorlatilag újra kellett formálni. Szendrey Júlia egészen máshogy élte meg a költőfeleség-szerepet, mint az addigi költőfeleségek. Nem maradt a háttérben, mint mondjuk Ercsey Julianna, Arany János felesége, hanem nagyon is látható volt, nagyon is hallatta a véleményét, részt vett a vitákban. Nem véletlen, hogy a „szellemdús” állandó jelzője a kortársak visszaemlékezéseiben is, és kiemelik azt is, hogy Petőfi mennyire támogatta ebben, és hogy ez mennyire szokatlan. Érzékelhető az összes forrásban, hogy nagyon furcsának ítélték ezt a mentalitást a kortársak, mert egyszerűen nem ehhez voltak szokva, úgyhogy nem is csak önmagában a szerelmi házasság műfaja jelenthetett újdonságot számukra, hanem az egyenrangú értelmiségi kapcsolatnak a műfaja is.

Szendrey Júliának fontos volt az is, hogy megfogalmazza a véleményét ezzel kapcsolatban a nyilvánosság előtt, erről is írsz a könyvben.

Igen, nagyon fontosnak tartom az Ábránd című eszmefuttatását, ami már nem naplórészletként, hanem önálló cikk formájában jelent meg. Ebből választottam egyébként a koltói kiállítás címét, amely a mézesheteiket mutatja be: „Sorsom megáldott boldog szerelemmel”. Ez a szöveg hangsúlyos kiállás volt amellett, hogy a társadalmi elvárásoknak való megfelelés helyett az embernek a saját érzelmeit kellene követnie és a boldogság egyedüli útja az, ha az ember nem a rangot és a vagyont, hanem a szerelmet választja. Bár ez ma már talán nem tűnik annyira merésznek, abban a társadalmi közegben, amelyik ezt még csak a regényekben tartotta megvalósíthatónak, a valóságban egyáltalán nem, hihetetlenül bátornak számított, hogy valaki ezt megteszi és nyíltan képviseli is. Még németre is lefordították ezt az írását és a Der Ungar című lap kiadta, úgyhogy ennek tényleg elemi hatása lehetett a kortársakra, és hozzájárulhatott ahhoz is, hogy aztán fokozatosan átalakultak a normák, és a szerelmi házasság egyre inkább követendő eszme lett.

Miért jelentős ez a német fordítás? Szendrey Júlia és Petőfi Sándor mennyire követett nyugati példákat vagy mennyire voltak úttörők a magyarországi társadalmon túl is?

A Der Ungar című lap kifejezetten a magyarországi németajkú városlakóknak szólt, fontos célja volt, hogy ők is megismerjék a magyar irodalmi élet újdonságait. Volt nyugati példa is: a független nő alakja kapcsán a kortársaknak mindig a férfi álnéven publikáló Georges Sand jutott eszébe, de őt abszolút nem pozitív jelenségként, hanem botrányhősként értelmezték, aki megtagadta a saját nőiségét, így többnyire inkább riasztó példaként írt róla a korabeli magyar sajtó. Még Petőfi is azt írta Koltón, hogy ő bámulja Georges Sand regényeit, de szeretni nem tudja, mert számára értelmezhetetlen, hogy egy nő ilyen „mészárosmunkát” végezzen – ezzel a merész társadalomkritikájára utal. Látszik, hogy ez a jelenség nagyon izgatja a kortársak fantáziáját, de elborzadnak tőle. Szendrey Júlia egyrészt hasonló módon feszegeti a tűréshatárokat, ugyanakkor ő nem olyan módon férfias és extravagáns lázadó a szemükben, mint George Sand. A szerelmes nő bátorságát, a társadalmi egyenlőtlenségek legyőzésének reményét ünnepelték benne, épp ez tette vonzóvá és példaértékűvé a kortársak szemében Júlia és Sándor történetét.

A könyved tulajdonképpen kronológiai sorrendben követi a megismerkedésük történetét, miközben rávilágít a társadalomtörténeti vonatkozásokra. Mi volt a munkamódszered?

Az volt a célom, hogy kifejezetten az eredeti forrásokra koncentrálva, történész szemmel írjam meg ezt a szerelmi történetet és folyamatosan érzékeltessem, hogy milyen az a korabeli társadalmi közeg, ami körülveszi a főszereplőket. Szerettem volna, hogy az olvasók annyira el tudják képzelni a nagykárolyi, erdődi, koltói helyszíneket és karaktereket, mintha egy filmet néznének. Sokat olvastam forgatókönyvíróknak szóló könyveket, amelyek abban segítettek, hogy miként érdemes felépíteni egy történetet, megmutatni a karakterek mélységeit, érzékeltetni a fordulópontokat és eljuttatni a történetet addig, amíg beteljesedik a főszereplők drámai szükséglete. Júlia és Sándor szerelmi története számos meseinek vagy filmszerűnek tűnő elemet tartalmaz: a gazdag, de korlátok közé szorított úrilány és a szegény, de teljességgel szabad fiú tiltott szerelme önmagában olyan toposz, ami egyébként is sok fiktív történetben megjelenik. A történészi módszerek azonban elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy végre világossá váljon, mi volt specifikus az ő történetükben, a korabeli Szatmár vármegyében és az 1840-es évek világában. Épp ez a kettős szempontrendszer jelentett jó támpontot: a forgatókönyvíró módszerek segítségével felrajzoltam magamnak a történet dramaturgiai ívét, ugyanakkor alapos forráskritikával kezeltem minden fennmaradt dokumentumot. Meggyőződésem, hogy a történelmi hitelesség és az izgalmas dramaturgia nem kizárja egymást, hanem éppen egymásból táplálkozik.

Kaptál már ajánlatot megfilmesítésre, miután megjelent a könyv?

Nem, de leginkább egy filmsorozatot tudnék elképzelni belőle. Éppen azért, mert akkor olyan maradhat a dramaturgiája, hogy izgalmas, de egyben hiteles is legyen, nem kell olyan fokon sűríteni az eseményeket, mint egy mozifilmhez. Egy megvalósult álom lenne, ha valamikor megszületne.

Addig is, látogatható a koltói kastély állandó kiállítása, amely 2023-ban újult meg, és te vagy a kurátora. Ebben mit emeltél ki a kutatási eredményeidből?

Egyrészt azt akartam a középpontba állítani, hogy mennyire különleges önmagában még ekkor a nászút műfaja: ez nem egy bevett, régi szokás, ekkoriban még csak néhány arisztokrata engedhette meg magának, és az, hogy egy pesti, a kispolgári életszínvonalat épphogy csak elérő költő ezt véghez tudja vinni, az teljesen példátlan és nyilván az egyetlen arisztokrata barátjának, Teleki Sándornak köszönhető. Másrészt azt is a középpontba akartam állítani, hogy ez több volt, mint egy nászút, gyakorlatilag alkotói műhellyé vált másfél hónap alatt a koltói kastély. Éppen ezért választottam Szendrey Júliától a kiállítás címét. Ha az ő szemszögéből is megismerik a látogatók ezt a történetet, akkor azonnal érthetővé válik, hogy mennyire téves ez az elképzelés, amely jóslatként tekint a Szeptember végén című versre. Fontosnak tartottam, hogy Petőfi más koltói költeményeivel, az Úti leveleivel és ezzel párhuzamosan Szendrey Júlia koltói naplójával is ismerkedjenek meg a látogatók. Érdemes megfigyelni az írásaikban, hogy milyen volt a másfél hónapos nászút érzelmi íve. A kastély kiállítóterében számos hangfelvétel ad lehetőséget erre, ezek közül az a „párbeszéd” a kedvencem, amelyben Júlia és Sándor sorai „felelgetnek” egymásnak. Nagyon izgalmas volt ezt összeállítani az eredeti forrásokból, majd elkészíteni a felvételt két színművész, Mészáros Blanka és Kovács Krisztián közreműködésével, akik érzékenyen keltették életre a fiatal szerelmespár hangját.