Semlegességét hangsúlyozta a Román Ortodox Egyház, Teodosie érsek AUR-támogatására reagálva

„A Román Ortodox Egyház egyértelműen megerősíti semlegességét a választási kampányok során, elhatárolódva mindenfajta pártpolitikai cselekedettől, és kerülve az elnökválasztási versenyben részt vevő jelöltek nyilvános támogatását” – közölte vasárnap az egyház sajtóirodája.

A közleményt azután adták ki, hogy Teodosie konstancai érsek a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) székházának felszentelésén a párt jelöltjét, George Simiont támogató üzenetet fogalmazott meg.

A Román Ortodox Egyház közölte, tiszteletben tartja minden egyes ember szavazatát, mivel az tükrözi hitét, meggyőződését és választását, és a törvényben rögzített demokratikus jog megnyilvánulása. Arra biztatták a román állampolgárokat, hogy szabadon, békésen és felelősen éljenek a szavazati jogukkal, a román nép érdekében.

Teodosie érsek korábban már Călin Georgescu akkori elnökjelölt nyílt támogatása miatt is konfliktusba került a saját egyházával, ugyanakkor korrupciós ügyben is gyanúsított.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!