Zsizsmann Erika

Zsizsmann Erika

Megnyílt a Tordát kikerülő gyorsforgalmi út
A Kolozsvár környéki forgalmat könnyíti az öt kilométeres útszakasz.
Az Országház előtt emlékezne a románok budapesti bevonulására a szélsőjobboldali Nemzet Útja
Az egyesület elnöke, Mihai Tîrnoveanu szerint ugyanaz a céljuk, mint a magyar kormánynak: harc a terjedő neomarxizmus ellen.
Megvannak a képességvizsga végleges eredményei
Többen vizsgáztak sikeresen mint egy évvel korábban és nőtt a 10-es médiájú diákok száma is.
A parajdi bányánál zajló munkálatoknál 18 napos késéssel számol a kivitelező
Enyhébb földmozgásokat érzékeltek a munkatelep környékén, de a Salrom beruházási igazgatója szerint ez nem ad okot aggodalomra.
A PSD koalíciós partnereire panaszkodik, szerintük gyanús intézkedés is van a Bolojan-csomagban
Máris feszült a hangulat a kormányban, Sorin Grindeanu arról beszélt, hogy a PSD „nem foglya” a koalíciónak, tehát bármikor kiléphet.
Parajdon augusztus 8-ig meghosszabbították a vészhelyzetet
Azt ígérik, ezalatt felgyorsítják a Korond-patak ideiglenes elterelésének munkálatait.
Bolojan a parlamentben: Amit ígértem, meg fog valósulni, ellenkező esetben nem leszek kormányfő
A Bolojan-kormány felelősséget vállalt a parlamentben az első deficitcsökkentő-csomagért. Bizonyos intézkedéseken enyhítettek, például a GYES-en lévőknek mégsem kell évi 2430 lejt fizetni az...
Tetőket sodort le, fákat döntött ki az erős szél több erdélyi településen
Hétfő estig erős szélre figyelmeztető riasztás van érvényben.
Kövess minket Facebookon is!