Tartózkodott hét román EP-képviselő a kiskorúak elleni abúzusról szóló szavazásnál
A Szociáldemokrata Párt négy EP-képviselője, Dragoș Benea, Gheorghe Cârciu, Claudiu Manda, Ștefan Mușoiu, az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójában ülő Claudiu Târziu és Cristian Terheș, valamint Diana Șoșoacă is tartózkodott az Európai Parlament június 17-i plenáris ülésén, amikor a kiskorúakat érintő szexuális abúzus elleni direktíva módosításáról szavaztak, írta meg a G4Media. Târziu az online magánüzenetek megfigyelése miatt, Terheș pedig az LMBTQ+ gyermekek említése miatt tartózkodott.
Az Európai Parlament az Európai Bizottság javaslatáról szavazott, a direktíva módosításának célja, hogy a kiskorúak ellen elkövetett szexuális abúzus ne évülhessen el, a mesterséges intelligenciával generált, abúzust megjelenítő tartalmak terjesztését pedig tekintsék bűncselekménynek, számolt be a lap. Az EP állásfoglalását jelentős többséggel, 599 szavazattal fogadták el, csak ketten szavaztak ellene és 62-en – köztük az említett hét román képviselő – tartózkodtak.
A Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR) nemrég kilépett Claudiu Târziu, aki Konzervatív Akció (Acțiunea Conservatoare) néven alapított új pártot, azzal indokolta a tartózkodását, hogy a törvénytervezetben „a gyermekek ártatlanságával kapcsolatos problémák” voltak. A G4Mediának utólag eljuttatott állásfoglalásában azt írta, határozottan támogatja a gyermekeket érintő szexuális abúzus elleni harcot, de fenntartásai vannak a javasolt módszerekkel kapcsolatban, ezek ugyanis „veszélyeztetik az európai polgárok alapvető szabadságjogait”. Kiemelte, hogy az előírások között van olyan, amelyik lehetővé teszi a lakosság megfigyelését, beleértve a titkosított online magánüzenetek megfigyelését is, és azt is, hogy a jogszabály nem rögzíti világosan az automatikus monitorozás körülményeit vagy azt, hogy az esetleges visszaéléseket hogy előzik meg.
Cristian Terheș azzal indokolta a tartózkodását, hogy a szöveg utalásokat tartalmazott LMBTQ+ gyermekekre is. Hozzászólásában a Román Konzervatív Párt EP-képviselője azt mondta, a direktíva nagyon fontos és sürgős problémát szabályoz, de „a szövegbe olyan ideológiai elemek szivárogtak be, mint például a genderideológia, amelynek semmi köze a kezdeményezés jogi céljához”. A G4Media felvetésére, hogy az LMBTQ+ gyermekek csak veszélyeztetett kategóriaként szerepelnek a szövegben, Terheș azzal válaszolt, hogy a gyermekeket nem lehet „abszurd ideológiai kategóriák” mentén felosztani.
2024-ben Romániában 3999 kiskorút érintő nemi erőszakot és 934 kiskorút érintő szexuális agressziót jelentettek a rendőrségnek. 2025 első hat hónapjában 2089 kiskorút érintő nemi erőszak és 439 kiskorút érintő szexuális agresszió ügyében indult eljárás, közölte a rendőrség a G4Media kérdésére.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás