
Zsizsmann Erika
Kamionnal ütközött egy személyautó Maros megyében, négyen meghaltak
Nagy erőkkel szálltak ki a mentők, de a kisautó utasain már nem tudtak segíteni.
Délután háromra a moldovai választópolgárok több mint 40 százaléka szavazott
Több mint 2,7 millió moldovai állampolgárt várnak vasárnap az urnák elé, hogy az Európai Unió- és NATO-párti Maia Sandura vagy az oroszpárti Alexandr Stoianoglóra szavazzanak az elnökválasztás...
Visky András már nem a kolozsvári színház művészeti aligazgatója
Véget ért a művészeti vezetői beosztása a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, jelentette be.
Heten vannak biztonságban a Spanyolországban eltűnt román állampolgárok közül
Marcel Ciolacu miniszterelnök a napokban Spanyolországba utazik.
Meghalt egy munkás a moldvai autópálya építőtelepén
Marcel Ciolacu miniszterelnök nem sokkal korábban nyilatkozott arról, hogy év végéig 130 kilométer kész lehet az A7-es autópályából.
Kétmillió eurós csalással vádolja az Európai Ügyészség a romániai juhtenyésztők „királyát”
Dumitru Andreșoi, aki a hírek szerint a leggazdagabb és legbefolyásosabb romániai juhtenyésztő, Székelyföldön is vett bérbe területeket, amelyekért a gyanú szerint jogtalanul kapott APIA-támogatást.
Amerikai csapadéknövelő repülőgépet vásárolt egy felhővetésre szakosodott román vállalat
A beszerzés a román-amerikai stratégiai partnerség része, az avatóünnepségen Kathleen Kavalec, az USA romániai nagykövete is jelen volt.
Családjával együtt meghalt egy volt román futballista a valenciai árvízben
A házuk garázsában sodorta el őket az ár.
Közölte a RAAPPS, mennyiért újítják fel a hírek szerint Iohannisnak szánt villát
Azt továbbra sem közölték, ki lesz a felújítás alatt álló bukaresti protokollvilla haszonélvezője.