RSS
Koszovói szerb tüntetők csaptak össze a rendőrökkel, majd a békefenntartókkal is. A KFOR szerint a sérültek töréseket és égési sérüléseket szenvedtek. A koszovói elnök bűnöző bandákká alakult szerb...
Hivatalosan bejelentették, hogy 52,14 százalékot ért el, ellenzéki kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu 47,86 százalékon végzett. Az elnök hívei már a számolás közben ünneplésbe kezdtek, a legnagyobb...
Hajnalra sem lett meg a végeredmény a török elnök- és parlamenti választásokon. A szavazatok 91,93 százalékos feldolgozottságánál Erdoğan elnök 49,49, az ellenzéki Kılıçdaroğlu 44,79 százalékon...
Óriási figyelem kísérte, ahogy a volt elnök gépe leszállt. Trump az első exelnök, aki ellen vádat emelnek.
A négyfős legénység fogja előkészíteni az Artemis-program következő missziójának nagy visszatérését a Holdra.
Köszönetet mondott mindazoknak, akik az egészségéért imádkoztak.
Legkevesebb hárman meghaltak, több mint hatszázan megsérültek, több épület összedőlt az újabb földrengésben Törökországban és Szíriában.
Az AusOpenen pedig már tizedszer győzött, amivel tovább növelte eddigi rekordját, és újra ő a világelső is. A döntő végén feltörtek az érzelmek a szerbből.
A Reuters szerint a külügyi szóvivő elfogadhatatlannak tartja, hogy Orbán senki földjének nevezte és Afganisztánhoz hasonlította Ukrajnát egy háttérbeszélgetésen.
A jobboldali koalíció 44, a baloldali 26 százalék körül végezhet. A posztfasiszta gyökerű Olasz Testvéreket vezető Giorgia Meloni lehet az ország első női kormányfője.