Gál László

Gál László

Hétfőn kezdődnek a pótérettségi írásbeli vizsgái
Az idei pótérettségire valamivel több mint 33 600-an iratkoztak be, kétharmaduk idén végezte a középiskolát, míg a többiek a korábbi években.
Vasárnap folytatódik a viharos időjárás, de a kánikula is
Hargita, Maros és Kolozs megyében is viharok alakulhatnak ki.
Tüzet és áramkimaradását is okozott a vihar Romániában
A Moldoveanu-csúcs megközelítése is nehézkessé vált, túrázók ragadtak a hegyen.
Átadták a Szent Mihály-templom Europa Nostra-díját
A templom 2016 és 2022 közötti felújítási munkálatait ismerték el a díjjal.
A bürokrácia a legnagyobb probléma a vízisportok infrastruktúrájának fejlesztésében az...
Az úszószövetség elnöke szerint tervek Romániában is vannak uszodákra, de sokkal lassabban készülnek el, mint máshol.
Sorok vannak a román-magyar határon, másfél óra is lehet a várakozási idő Magyarország felé
A román-magyar határ szinte minden átkelőjénél torlódások alakultak ki szombat délután.
Félmillió nyugdíjas már tudja, hogy mennyit fog kapni szeptembertől
A tavaly elfogadott törvény alapján számolták újra a nyugdíjakat, amit szeptembertől kapnak kézbe az érintettek.
Eső és jégeső is lehet a hétvégén, de azért marad a kánikula
Hargita, Kovászna és Brassó megyékben is viharokra lehet számítani szombaton.
Mircea Geoană mindenképp függetlenként venne részt az államfőválasztáson, ha egyáltalán indul
A NATO hamarosan búcsúzó főtitkárhelyettese szerint politikai és történelmi szükségszerűség, hogy az államfő pártérdekek felett álljon.
Mostantól már hivatalosan is áll a Mária-oszlop, megáldották
Az ünnepséggel a Kolozsvári Magyar Napok is elkezdődtek.
Kövess minket Facebookon is!