George Simion kész lemondani az elnökségről Călin Georgescu javára

101

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion bejelentette, hogyha elnök lesz, népszavazást szervez a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítésében részt vevők megbüntetéséről – írja a Libertatea.

A májusi elnökválasztás első fordulóját 40,96%-os szavazataránnyal megnyerő politikust arról is kérdezték, hogy lemond-e, ha a népszavazás nyomán kiderül, hogy az emberek az érvénytelenített második forduló kiírását akarják. Az AUR elnöke pedig azt válaszolta, hogy természetesen, szerinte minden elnöknek ezt kellene tennie.

Simiont a kampányban többször hangoztatott, “Vissza a második fordulót!” jelszóról kérdezték, azt magyarázta el. Elmondása szerint az az igazságossághoz és a demokráciához való visszatérés szükségességét írta le.

Hogy tartunk-e népszavazást, mert az elnök hatáskörébe tartozik, hogy népszavazást kezdeményezzen, hogy a románok azt akarják-e, hogy a választások a második fordulóval folytatódjanak, hogy más módon teszünk-e igazságot, hogy a román állampolgárok akarata törvényerőre emelkedjen, majd meglátjuk” – mondta Simion.

Amikor arról kérdezték, lemondana-e, hogy megtarthassák a tavalyi érvénytelenített választások második fordulóját, azt mondta, ha ez lenne a megoldás, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba, akkor igen, mert “mindig azt fogja tenni, ami helyes”.

Az elnökválasztást azért kell megismételni idén májusban, mert a tavaly november 24-i első fordulót követően az alkotmánybíróság érvénytelenítette annak eredményét. Az alkotmánybírók egy külföldi beavatkozásról szóló hírszerzési jelentésre hivatkozva semmisítették meg a választást, amit Călin Georgescu nyert meg. Simion az egész kampányát arra építette, hogy ő majd igazságot fog szolgáltatni Georgescunak, ha megválasztják, hogy ezzel csábítsa magához annak támogatóit. Mint a május 4-i választás eredménye tükrözi, ez sikeresen össze is jött neki.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!