George Simion idézetes plakátok jelentek meg Csíkszeredában

139

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének tulajdonított idézeteket tartalmazó plakátok jelentek meg csütörtök reggelre Csíkszeredában – számol be a Székelyhon.

„Ez itt Románia, a román himnuszt énekeled, megértetted?” – olvasható ez egyik plakáton, amit a város Taploca nevű részén ragasztottak ki. A portál felidézi, George Simion akkor tette a fenti kijelentést, amikor a román jégkorong-válogatott több székely származású játékosa a Magyarország elleni mérkőzés után elénekelte a székely himnuszt.

Egy másik plakáton pedig ez a politikusnak tulajdonított kijelentés szerepel: „Ez itt román föld volt, az, és az is marad!” Olyan falragaszok is megjelentek, amelyen román és magyar nyelven egymás mellett szerepel, hogy „Az igazi nők nem kérnek kvótát. Ha van benned érték, azt bebizonyítod. Ha panaszkodni kezdesz, hogy nő vagy és külön helyet akarsz, az azt jelenti, nem tudod, hol a helyed”.

A plakátok minden kijelentést George Simionnak tulajdonítanak, bár azt nem sikerült leellenőrizni, hogy hol hangzottak el pontosan a fenti mondatok.

A fekete-fehér plakátokon nincs semmiféle jelzés, arra vonatkozóan, hogy ki ragasztotta ki, csak az elnökválasztás második fordulójának dátuma, május 18. és az AUR politikusának tulajdonított idézet szerepel.

A közösségi médiában a plakátok megjelenését többen az RMDSZ gerillakampányának tartják. Az esettel kapcsolatban telefonon kerestük Korodi Attila RMDSZ-es polgármestert, aki azt mondta, hogy nem lehet tudni semmit azzal kapcsolatban, hogy ki tette ki az említett plakátokat. Állítása szerint viszont nem lepődött meg a megjelenésükön, mert hatalmas feszültség, aggodalom és düh van a közösségben azzal kapcsolatban, hogy milyen irányba mehet az ország. „Bizonyos szempontból viszont mégis meglep, mert ez olyan történet, ami nem volt rég a városunkban” – mondta a polgármester, és szerint az online és offline térben, az utcákon és a telefonjaikon még rengeteg minden lesz, aminek a kicsúcsosodása a második fordulóban várható.

Arra kérjük az olvasóinkat, ha bárhol hasonló plakátokkal találkoznak, akkor küldjenek róla fotót az [email protected] címre.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!