Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől

Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

Lemond Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) elnöki posztjáról, minden további tisztségéről és visszavonul a közélettel – jelentette be Dobrev Klára, Gyurcsány felesége Facebook-oldalán.

„Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul” – írta Dobrev, és azt hozzátette, hogy a döntést a DK elnöksége is elfogadta.

Dobrev szerint a döntés azért született meg, mert Gyurcsány „végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól.” Azt írja, hamarosan új elnökválasztást tartanak, az átmeneti időszakban pedig Molnár Csaba ügyvezető alelnök irányítja a pártot.

Dobrev azt is bejelentette, hogy elválik Gyurcsány Ferenctől.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!