Váradon a kukázók már ráálltak a RetuRo palackokra
A tevékenységük eredménye, amivel több száz lejt kereshetnek naponta, picit felemás.
Beszakadt egy utca a dél-romániai Slănic városában, evakuálták a környék lakóit
Két méter mély kráter keletkezett az úton, egy több mint 60 négyzetméteres felületen.
Didergős időt jósolnak péntek reggelig
Az egész országban jelentős mennyiségű csapadékra és a szél élénkülésére lehet számítani.
Bukaresti bányászjárás: beidézték Petre Romant és Gelu Voican Voiculescut
Ion Iliescut az otthonában fogják kihallgatni, a 94 éves volt államfő egészségi állapota nem engedi meg, hogy elmenjen a legfőbb ügyészség székhelyére.
Átszervezik a TAROM-ot, a dolgozók felét elbocsáthatják
A közlekedési miniszter szerint meg akarják menteni az évek óta pénzügyi nehézségekkel küzdő állami légitársaságot.
Medvebiztos kukákat vásárolt Tusnádfürdő önkormányzata
A Szlovákiában gyártott szeméttárolók darabja több mint 3500 euróba került.
Törvénytervezet: 17 éves kiskorúak is vezethessenek, felnőtt kísérő jelenlétében
A szenátus jogi és védelmi bizottsága hétfőn jóváhagyta az indítványt.
Jelentős hőmérséklet-ingadozásokra és bőséges csapadékra számíthatunk a következő két hétben
A hegyvidékeken az első héten éjszakai fagyokkal is kell számolni.
A romániaiak harmada fogyaszt húst naponta, nőtt a flexitáriánus étrendet követők száma
A Danone felmérése szerint a 25-34 év közötti fiatalok különösen fogékonyak a felelősségteljesebb és környezettudatosabb élelmiszer-fogyasztásra.
Ártatlannak nyilvánították Vinga volt polgármesterét, aki három évet ült korrupció miatt
Lucian Stoicu most a román államot készül beperelni, 2 millió eurós kártérítést követel.
Kövess minket Facebookon is!