Magyarország–Svájc 1-3

Magyarország–Svájc 1-3
Magyar szurkoló a mérkőzés végén – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egy óra játék után feltámadt a magyar csapat, Varga két nagy helyzet után harmadikra már nem rontott, közeli fejessel szépített Svájc ellen. A hajrára nagyon kinyílt az egyenlítésért küzdő válogatott, Svájc ki is használta ezt, a 93. percben betalálva eldöntötték a meccset. A Németország elleni szerdai meccs különösen nehéz lesz így.

Nagyon felpörögve kezdett mindkét csapat, de jobbára a svájciak voltak azok, akik sikeresebben szállták meg az ellenfél térfelét. Egyelőre nagyon magasan védekeznek, próbálják megfojtani a magyar labdakihozatalokat. Érződik a felfokozott hangulat is, Wisdmer teljesen feleslegesen szedett össze egy sárgát a magyar 16-os előtt Kerkez felrúgásával. Az eddig legtisztább helyzetet viszont a magyar válogatott hozta össze, egy szép kontra végén Sallai lőhetett.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Azt szeretném, hogy még a saját gondolataimat se halljam! Énekeljetek! Énekeljetek amíg csak bírjátok szuflával! Mi vagyunk Magyarország és büszkék vagyunk rá, hogy mi vagyunk a magyarok! 🇭🇺❤️” – írta Marco Rossi a meccs előtt a magyar kezdőt taglaló posztjában. A magyar szurkolók amúgy ezrével vonultak a meccs előtt a stadionhoz, szóval ezzel valószínűleg nem lesz gond.

GÓL!
Svájc K. Duah  (M. Aebischer)
Magyarország Magyarország 0 - 1 Svájc Svájc

Fiola futott el szépen a jobb szélen, és passzolt középre, a második hullámban érkező Sallai azonban nem tudta leszorítani a lövését, így az a kapu fölé szállt. Ez szép akció volt, abszolút benne van a meccsben egy magyar gól.

Nagy vehemenciával csúszott oda a magyar játékosnak, aki nagyot esett, kapott is érte egy sárgát a svájci védő.

Sárga lap
Svájc S. Widmer  (Durvaság)
Svájc Svájc

A félpálya tájékán szabálytalankodtak Szoboszlaival szemben, egy kicsiben elvégzett szabadrúgás után ő is tette át hajszálpontosan a túloldalra, de igazán jó lövés nem lett belőle. Kicsivel később már a svájciak voltak veszélyesek, de Szalai remekül lépett bele a lövésbe, így megmenekült a magyar kapu.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Elkezdődött a mérkőzés
Magyarország Magyarország 0 - 0 Svájc Svájc

A magyar válogatott fehér szerelésben, a svájciak piros mezben játszanak. A kezdőrúgást a magyarok végezték el, lássuk, mit kezdenek vele.

A 23 éves 7 hónapos és 21 napos Szoboszlai Dominik nemcsak a mostani torna legfiatalabb csapatkapitánya, hanem az Európa-bajnokságok 64 éves történetében sem találunk nála fiatalabbat. Szoboszlainak ráadásul ez a első Eb-mérkőzése is. Már három évvel ezelőtt is játszhatott volna, de akkor végül sérülés miatt ki kellett hagynia a tornát.

Szoboszlai és a magyar csapat tagjai melegítenek a meccs előtt – Fotó: Huszti István / Telex
Szoboszlai és a magyar csapat tagjai melegítenek a meccs előtt – Fotó: Huszti István / Telex

Utána életkor szerint csapatkapitányként az olasz Gianluigi Donnarumma és a francia Kylian Mbappé következik, mindketten 25 évesek.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A miniszterelnök és az MLSZ elnöke a pénteki nyitómeccsen is ott voltak, de a magyar válogatott első meccsét sem hagyják ki.

Hat szurkolóval beszélgettem a meccs előtt, a döntetlennel a többség elégedett lenne, de volt olyan is, aki 9 pontot tippelt a három meccsre, így ő győzelmet vár. „Abban bízom, hogy akárkitől nem tudunk kikapni, de bárkit meg tudunk verni. Remélem, hogy nem nyom össze senkit a németek tegnapi eredménye” – hangzott az egyik értékelés.

A stadionhoz közelebb érve, a kölni villamosokon – nem csak azon, ami a stadion felé közlekedik – magyarul köszöntik a drukkereket, élvezetes meccset kívánnak, és úgy köszönnek el, hogy „hajrá Magyarország!”. Erre a válasz általában a „ria, ria, Hungária!”.

A stadionban pedig félórával a kezdés előtt Mucsi Zoltánt láthattuk a kivetítőn: „Lélekben ott leszünk veletek, és zúgni fog a hajrá magyarok.” Aztán jött Korda György és a Reptér. A szurkolók pedig vele énekelték, hogy repülni mindig szeretnéééééék.

A német válogatott nagyon meggyőző játékkal, 5-1-re verte a skótokat a müncheni nyitómeccsen pénteken, az idén visszavonuló Toni Kroos pedig a meccs után többek közt arról is beszélt, hogy a következő meccsükön nehezebb dolguk lesz majd. Ezt szerdán játsszák a magyar válogatott ellen, az pedig, hogy a friss BL-döntős német középpályás magasabb polcra helyezi Rossi csapatát, kétségtelenül jó jel. Persze ha el is fogadjuk, hogy a skótoknál előrébb végzünk, ahhoz, hogy ennek legyen valódi jelentősége, jó lenne most megverni a svájciakat.

Szoboszlai Dominik Okaforral beszélgetett, amikor másfél órával a kezdés előtt szétnéztek a pályán. Salzburgban játszottak együtt. A játékosok nem öltönyben, hanem világos színű pulóverben és szintén világos színű nyári nadrágban szálltak le a buszról.

Szoboszlai Dominik (b) és Szappanos Péter, a magyar válogatott tagjai a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának 1. fordulójában játszott Magyarország–Svájc mérkőzés előtt a kölni RheinEnergieStadionban 2024. június 15-én – Illyés Tibor / MTI
Szoboszlai Dominik (b) és Szappanos Péter, a magyar válogatott tagjai a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának 1. fordulójában játszott Magyarország–Svájc mérkőzés előtt a kölni RheinEnergieStadionban 2024. június 15-én – Illyés Tibor / MTI

A korábbi kapitány és válogatott játékos, Dárdai Pál is itt van a helyszínen, a magyar szurkolók meg is ragadták az alkalmat, hogy szelfizzenek vele a kölni stadion lelátóján. Dárdai Mainzban a szintén pécsi gyökerekkel rendelkező Bódog Tamás vendégszeretetét élvezi, onnan megy a meccsekre.

A magyar szurkolók most már szokásnak tekinthető vonulást tartottak a csapat Eb-meccse előtt, több ezres tömeg ment a kölni stadionhoz.

Eközben viszont Svájc is kitett magáért, a helyi rendőrség szerint náluk 10-12 ezres tömeg kelt szintén útra a városban, hogy hasonló vonulással érték el a meccs helyszínét.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

2012-ben járunk, amikor a válogatott egykori játékosa Kovács Kálmán a Hír Tv egyik műsorában azt találja mondani, hogy az Európa-bajnokság egyik titkos esélyese nála Svájc. Mondhatjuk, hogy ezzel öngólt lőtt, mert arra a tornára Svájc ki sem jutott.

Később Kovács azzal magyarázta a bakiját, hogy ő már arra gondolt, hogy a 2016-os Eb-re áll össze egy jó svájci csapat, mert egy jó bajnoki rendszert építettek ki. Az is befolyásolta, hogy az interjú előtt nem sokkal korábban Svájc 5-3-ra verte Németországot barátságos meccsen.

Slavko Vinčić fújja majd a sípot szombat délután, aki elég felkapottnak számít, idén hat BL-meccset vezetett. A legutóbbi Eb-n három mérkőzésen fújt, a legfontosabb talán a belga-olasz negyeddöntő volt, amit az utóbbiak nyertek 2-1-re.

A magyar válogatottnak is fújta már a sípot Vinčić, először egy gól nélküli 2017-es vb-selejtezőn, a Feröer-szigeteken. A következő évben aztán a Nemzetek Ligájában a finneket vertük itthon 2-0-ra, azt is ő dirigálta.

Egy emlékezetes mérkőzésünket is ő irányította, amikor a Nemzetek Ligája legfelső divíziójában, 2022 szeptemberében Németországban győztünk 1-0-ra. Az ország most is stimmel, szóval csak kicsit kell babonásnak lenni, hogy győzelmet vizionáljunk.

Slavko Vinčić a június 1-i Bajnokok Ligája-döntőn – Fotó: Mi News / NurPhoto / AFP
Slavko Vinčić a június 1-i Bajnokok Ligája-döntőn – Fotó: Mi News / NurPhoto / AFP

Azzal, hogy bekerültek a Svájc elleni kezdőcsapatba, ők ketten lettek az elsők a magyar futball történetében, akik három különböző Eb-n is pályára léphetnek.

Albert Flórián és Bene Ferenc az 1964-es és 1972-es Eb-kkel kettőig jutottak, szintén ennyinél állt meg a 2016-os és a 2021-es rendezésű Európa-bajnokságok után Lovrencsics Gergő, Nikolics Nemanja és Szalai Ádám. Nagy és Fiola mellett még Kleinheisler László játszott korábban két Eb-n az aktívak közül, de ő csak a kispadon kezd. Ez a harmadik Eb-je egyébként a most kezdő Langnak, de ő 2021-ben egy percet sem kapott meccsen.

Megvannak a Magyarország – Svájc kezdőcsapatai.

Magyarország: Gulácsi – Szalai, Orbán, Lang – Kerkez, Schäfer, Nagy Ádám, Fiola – Szoboszlai, Sallai – Varga Barnabás

Svájc: Sommer – Rodriguez, Akanji, Schär – Ndoye, Xhaka, Freuler, Widmer – Vargas, Aebischer – Duah

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Ahogy szombat reggeli elemzésünkben írtuk, a svájci csapat ereje semmiképpen sem negyedik kalapos, mint ahonnan sorsolták még decemberben. Az előző két Eb-n a csoportkörben csak egyszer kaptak ki, és tele vannak olyan tapasztalt, jó kvalitású játékosokkal, mint a 32 éves Granit Xhaka, aki az egész Bundesliga-szezonban veretlen maradt a Leverkusennel, egyedül az Európa-liga döntőjében kaptak ki.

Az ugyanakkor bizakodásra adhat okot, hogy míg nálunk nem kérdés, hogy Marco Rossi jól végzi a munkáját, Svájcban korántsem ennyire meggyőző Murat Yakin megítélése. A legfontosabb problémája, hogy eddig nem talált rá arra a játékosra, aki képes lenne Breel Embolo pótlására, így hiába stabil a védekezés és a középpálya, a svájci csapat az elmúlt időszakban vérszegény volt a kapu előtt.

Emellett az is vitás kérdés, hogy Yakin többnyire nem kezdőként számít a 32 éves Xherdan Shaqirire, dacára annak, hogy a játékos is azt gondolja, simán bírná még a terhelést. Yakin eddig hajthatatlan volt, a mostani Eb-szereplés azonban a kapitányról is döntést hozhat, így most lehet, hogy mégis megpróbálja a dolgot, hiszen neki sem mindegy, mit ér el a csapata.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya pénteki sajtótájékoztatóján a szombati ellenfél, Svájc szilárd védekezését emelte ki, aminek alappillére az Angliában taroló Manchester City egyik legfontosabb játékosa, Manuel Akanji. A középpályán a Bayer Leverkusennel veretlenül német bajnoki címet szerző Granit Xhaka adja a stabilitást, de Rossi arra is kitért, hogy elöl nagyon gyorsak, összességében pedig nagyon erős a svájci csapat.

Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar válogatott Eb-edzőközpontjában – Fotó: Huszti István / Telex
Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar válogatott Eb-edzőközpontjában – Fotó: Huszti István / Telex

A svájci kapitány Murat Yakin úgy látja, a magyar válogatott elsősorban csapatként erős, amit az eredmények is igazolnak, elvégre veretlenül nyertük meg a selejtezőcsoportunkat. Yakin azt is elmondta, hogy kemény meccsre számít.

Hamarosan kezdődik a mérkőzés

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!