Friss lendületet kaphat a brassói repülőtér, egy új légitársaság indít járatokat júniustól Vidombákról

2024. április 16. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva

A Fly Lili légitársaság június 15-től 6 célállomást fog üzemeltetni Brassóból. Júliustól további két célállomást kínálnak majd. Mindegyik célálommásra heti három járat lesz, írja az Adevărul.

A Jürgen Andreas Faff birtokában levő légitársaság már januárban szóvá tette, hogy járatokat tervez indítani júniustól, a februári bejelentés azonban elmaradt.

Most azt közölték, hogy június közepétől Münchenbe, Stuttgartba, Nürnbergbe, Rómába, Isztambulba és Szalonikibe indítanak járatokat, július első hetétől pedig Barcelonába és Milánóba is el lehet már utazni.

Mivel a már létrehozott célállomások mindegyike heti 3 járatot fog közlekedni, ez azt jelenti, hogy júliusban a Fly Lili hetente 24 járatot indít Brassóból.

A Fly Lili légitársaságot egyébként 2020-ban alapították, három darab Airbus A320-200 típusú géppel rendelkezik, és eddig romániai városokból (pl. Nagyszebenből) Egyiptomba, Tunéziába és Törökországba indított járatokat.

Az év vége felé pedig további útvonalak is jöhetnek

Daniel Micu, a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsának elnöke és Cătălin Cotruț, a Fly Lili vezérigazgatója találkozott a brassói üzleti élet képviselőivel, hogy megnézzék, még milyen célállomásokat lehetne nyitni a már kialakítottak mellett.

A Fly Lili az év vége felé további útvonalakat is szeretne nyitni, elsősorban Franciaországba és Izraelbe.

Nem a Fly Lili légtársaság lesz az egyetlen, amely júniustól járatokat indít Brassóból. A repülőtér január közepén jelentette be, hogy Sky Express Greece légitársaság június 1. és szeptember 28. között minden szombaton charterjáratot fog üzemeltetni Brassóból Görögországba, Kréta szigetére, illetve vissza.

Ugyanakkor a magyar fapados légitársaság, a Wizz Air is heti 5 járattal közlekedik majd. A nyári szezonban számos charterjáratot indítanak olyan turisztikai célállomásokra, mint Görögország és Törökország.

Korábban felmerült, hogy a magyar AeroExpress légitársaság is fog járatokat üzemeltetni a brassói repülőtérről, de egyelőre ezek is elmaradtak. Tavaly ősszel Somogyi-Tóth Dániel, a légitársaság alapítója azt közölte a Transtelexszel, hogy a járatok előkészítése folyamatban van, de „egyelőre több részlettel nem tudunk szolgálni”.

Az idei évre a Brassó Megyei Tanács vezetősége azt tűzte ki célul, hogy a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtéren az utasok száma meghaladja a 200 000-et, és a járatok száma a mostaninál még magasabb lesz.

A Székelyföldet is kiszolgáló Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőteret tavaly júniusban nyitották meg. A Dan Air volt az légitársaság, amely rögtön nyitás után járatokat indított a vidombáki létesítményből, majd Wizz Air is csatlakozott hozzá. A Dan Air novembertől viszont már nem indít járatokat, mert sokáig elmaradt a repülőtér 12 órás működési idejének a meghosszabbítása. A repülőtér január 15-től ugyan már napi 16 órában üzemel, a repülőgépek naponta 7 és 23 óra között landolhatnak, illetve szállhatnak fel, de a Dan Air korábban azt állította, csak akkor térnek vissza Bákóból Brassóba, ha non-stop fog üzemelni a repülőtér. Ezért az utóbbi időben a légikikötő kihasználtsága már nagyon gyenge volt, hiszen csak a Wizz Air heti néhány járatát üzemeltette, és felmerült, hogy akár egy évet is várni kell az újabb járatok bevezetésére.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!