Leállítja a brassói járatait a Dan Air

2023. november 1. – 17:18

Másolás

Vágólapra másolva

A brassói repülőtér működési ideje meghosszabbításának elhalasztása miatt a Dan Air légitársaság decembertől minden tevékenységét áthelyezi a bákói légikikötőbe – írja a légitársaság egy közleményben. A tájékoztatás szerint a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló és érkező jártok leállítása ideglenes, de arról a tájékoztatásban nem közölnek semmit, hogy mikor tervezik újraindítani a járatokat. Azt írják, azután döntöttek a jártok leállításáról, hogy a repülőtér október 30-án bejelentette, hogy a működési idejét csak 2024. január 15-től növelik meg 12 óráról 16 órára. Ezzel gyakorlatilag tönkre vágták a légitársaság téli terveit.

A társaság közleménye szerint a korlátozott működési idő, a téli járatok üzemeltetéséhez szükséges repülőtéri felszerelések hiánya és a legitársaságoknak kínált létesítmények hiánya miatt döntöttek úgy, hogy áthelyezik járataikat a bákói George Enescu Nemzetközi Repülőtérre, amely non-stop üzemel.

A Dan Air távozásával már egy egyetlen légitársaság maradt, amely a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről közlekedik: a Wizz Air. Pedig a közleményben azt állítják, hogy több román és külföldi légitársaság is várta a brassói repülőtér menetrendjének meghosszabbítását.

November 13-tól a brassói repülőtérről tervezett téli program menetrend szerint fog üzemelni, épp csak Bákóból szállnak fel, meg le a gépek, majd december 11-től a műveletek teljes egészében Bákóba költöznek. Azoknak az utasok, akik már jegyet váltottak, és továbbra is szeretnék felhasználni a jegyüket, ingyenes transzfert biztosítanak Bákó és Brassó között. A bákói menetrendjüket később közlik.

Egy régóta húzódó probléma

A 140 millió euróból felépített Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőteret idén június közepén nyitották meg. A Dan Air volt az légitársaság, amely rögtön nyitás után járatokat indított a vidombáki létesítményből, és azóta is folyamatosan üzemeli őket, noha nem először panaszkodott a rövid, csupán 12 órás napi üzemidőre, illetve a nem megfelelő körülményekre. A vállalat szeptember végén nyílt levélben fordult a repülőtér vezetéséhez, a szakhatósághoz és Marcel Ciolacu miniszterelnökhöz, hogy biztosítsanak hosszabb, nem csak 7 órától 19 óráig tartó nyitvatartást.

Azt írják, szeptember elsején a légitársaság elküldte a brassói repülőtérnek a téli szezonra vonatkozó repülési terveit. Ebben már 16 órás órarenddel számoltak, mert a helyi hatóságok azt ígérték, hogy november 3-tól meghosszabbítják a 12 órás menetidőt. Elmondásuk szerint megerősítést kértek az új menetrendhez, amelyben már egy új járat indítását tervezete a társaság, ezzel is növelve a járatok gyakoriságát és ezzel együtt az utasforgalmat is. Válasz viszont csak október 30-án érkezett, amikor hivatalosan bejelentették, hogy csak 2024-ben hosszabbítják meg a nyitvatartást. A Dan Air nehezményezi, hogy a brassói repülőtér üzemeltetői csak szeptember 27-én kérelmezték a a légiforgalom-irányító szolgálattól (ROMATSA) a nyitvatartás meghosszabbítását, de akkor sem küldték el az ehhez szükséges összes dokumentumot, noha ők már szeptember elsején ismertették velük a terveiket.

A Dan Air bejelenti a sajtótájékoztatóján, hogy áthelyezi a járatait Brassóból Bákóba – Fotó: Ovidiu Micsik / Inquam Photos
A Dan Air bejelenti a sajtótájékoztatóján, hogy áthelyezi a járatait Brassóból Bákóba – Fotó: Ovidiu Micsik / Inquam Photos

Azzal is baja van a társaságnak, hogy a brassói repülőtérnek nincs tanúsítványa a korlátozott látási viszonyok között közlekedő járatok üzemeltetésére, noha a szükséges berendezések megvannak hozzá, de vagy nem megfelelően szerelték be vagy nem engedélyeztették azokat. Szerintük a téli órarendre való átállással ez lényegében azt jelenti, hogy napi 8-9 órára csökken az üzemidő, ami lényegében ellehetetleníti a járatok üzemeltetésének a folyatását. A Boardingpass.ro utazási szakportál – a ROMATSA-ra hivatkozva – azt írja, hogy a repülőtér üzemeltetői már 2023 márciusa óta tudhatják, hogy nem megfelelően, a kifutópályához túl közel szereltek fel egy érzékelőt, és amiatt a csökkentett látási viszonyok közötti leszállást lehetővé tevő berendezés „nem rendeltetésszerű, és emiatt nem használható”. Állítólag az említett szenzorokat 0,28 méterrel helyezték a kifutópálya fölé, noha körülbelül 2,5 méterrel kellett volna. A hivatkozott forrás szerint, ennek ellenére nem történt semmi változás.

A Dan Air azt állítja, hogy több megoldást is javasoltak, például azt, hogy a virtuális irányítótornyot, ahonnan a brassói repülőteret irányítják, helyezzék át Aradról Bukarestbe, ahol több képzett forgalomiránytó van.

„Országos jelentőségű beruházásról van szó, amelyet továbbra is elhanyagolnak. Évek óta beszélnek róla, és amikor elkészül, azt tapasztalják a hatóságok, hogy nincs elegendő szakképzett személyzetük, vagy a műszaki adottságai nincsenek olyan szinten, hogy lehetővé tegye a repülőtér hatékony és biztonságos üzemeltetését” – idézi a közlemény Matt Ian Davidot, a Dan Air vezérigazgatóját. A légitársaság vezetője a helyi hatóságok szemére veti, hogy nem kap tőlük semmiféle forgalomnövekedést ösztönző támogatást, annak ellenére, hogy ilyet az ország több repülőtere is kínál.

„A brassói repülőtér működési adottságai ellenére a Dan Air csapata makacsul tevékenykedett Brassóban, mert hittünk a városban rejlő lehetőségekben és támogatni akartuk a fejlődését” – jelentette ki Matt Ian David, aki azt állítja, hogy a társaság 5 hónap alatt már 2,6 millió eurót veszített a repülőtér miatt.

A Dan Air jelenleg Brüsszelbe, Münchenbe, Nürnbergbe, Stuttgartba, Barcelonába, Madridba, Londonba és Valenciába üzemel járatokat, ezek fognak átkerülni Bákóba. November 13-tól tehát már csak a Wizz Air fog járatokat indítani. A magyar légitársaság Londonba és Dortmundba indít járatokat Brassóból, összesen hetente ötöt. Ahogy a BizzBrașov portál is megjegyzi, ezzel a repülőtér gyakorlatilag csak veszteséget fog termelni, mert 5 járattal semmi esély arra, hogy nyereségessé tegyék.

Mi lesz a budapesti járatokkal?

A repülőtér korábban azt állította, hogy ősztől már Budapestre is indítanak járatokat. A Transtelex ezzel kapcsolatban megkereste a szóbeszéd szerint járatokat tervező AeroExpresst. Somogyi-Tóth Dániel, a légitársaság alapítója azt nyilatkozta, hogy valóban terveznek brassói járatokat indítani belátható időn belül. „Ennek előkészítése folyamatban van, de egyelőre több részlettel nem tudunk szolgálni” – mondta az október közepén küldött válaszában.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!