Friss hírek
Ilie Bolojan azt mondta, nem fog lemondani
Bolojan szerdán váratlanul megjelent a pártja bukaresti szervezetének összejövetelén, és beszédet mondott.
Eckstein-Kovács Péter: Gazság volt, hogy az erdélyieket mint Fidesz-szavazókat mutatta fel az RMDSZ
Az RMDSZ volt szenátorát és volt kisebbségügyi miniszterét azután kerestük meg, hogy arról posztolt, szerinte Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének el kellene gondolkodnia a lemondásán, de nem a...
Csoma Botond a Transtelexen megjelenő kritikára a Facebook-oldalán válaszolt, nekimentek a...
Az RMDSZ szóvivője ismét előhúzta a mágikus számokat, amiket csoda módon épp a választás estéjén publikáltak, és azokkal magyarázta volna újfent, hogy miért fideszezte magát össze az RMDSZ.
Sajtóértesülés: a PSD három napot adna Bolojannak a távozásra
Borítékolható, hogy a szociáldemokraták belső konzultációján megvonják a politikai támogatást Ilie Bolojan kormányfőtől, és már a következő lépéseket is leszögezték a Digi24.ro szerint.
Az iráni válság ellenére is meglepően jó GDP-adatot produkált Kína – kérdés, hogy ezt meddig...
Elsősorban az erős export áll a növekedés háttérében, a külső partnerektől való függés azonban visszaüthet.
Az alkotmánybíróság elnöke elmagyarázta, hogy miért érvénytelenítették a 2024-es elnökválasztást
Az alkotmánybíróság jelenlegi elnöke szerint ők sem szerettek volna ilyen döntéssel szembesülni, de a titkosítás alól feloldott dokumentumokat alkotmányjogi szempontból kellett vizsgálni.
Az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót érte ukrán dróncsapás
A tuapszei finomító fontos szerepet játszik az orosz hadsereg ellátásában is.
Kis gyűlöletlexikon, avagy tönkretett változatosság
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem kapott felhatalmazást az erdélyi összmagyarságtól, hogy csak a fideszes „útvonalat” képviselje. Hogy terjessze Erdélyben a fideszes gyűlöletbeszédet,...
Egyre többször szivárognak be észak-koreai hekkerek amerikai rendszerekbe pénzt és adatot lopni
Most két férfit ítéltek el, akik ötmillió dollárt irányítottak az észak-koreai rezsimhez.
Ilie Bolojan telefonon egyeztetett Magyar Péterrel, meghívta Romániába
A miniszterelnök kiemelte a romániai magyar közösség fontos szerepét a kétoldali kapcsolatok megerősítésében.









