Jeruzsálem közelében, lakott területen csapódott be egy iráni rakéta, legalább kilencen meghaltak

Cikkünk folyamatosan frissül!
- Izrael és az Egyesült Államok 2026. február 28-án reggel egy lefejező csapással megkezdték Irán bombázását, Izrael pedig vasárnap is folytatta a légicsapásokat.
- Irán több hullámban, rakétákkal és drónokkal indított megtorló csapásokat izraeli és amerikai célpontok mellett az öböl-menti olajmonarchiák, Szaúd-Arábia, Katar, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek ellen is.
- Több ország is lezárta légterét, tömegesen törlik a közel-keleti járatokat a légitársaságok.
- Jeruzsálem közelében kilencen meghaltak egy iráni rakétacsapásban.
- Irán elismerte, hogy az izraeli és amerikai támadás során meghalt Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője. Izrael szerint az iráni katonai vezetés negyven tagjával végeztek szombat reggel óta.
- Az Egyesült Államokban a demokraták mellett Trump leghűségesebb támogatói, a MAGA mozgalom tagjai közül is többen bírálták a háborút, amelynek céljaként Trump Irán felszabadítását, vagyis a rezsim megbuktatását tűzte ki.
Donald Trump szerint Irán azt ígérte, hogy vasárnap „nagyon keményen fognak ellencsapást mérni, keményebben, mint valaha”. Az amerikai elnök közösségi oldalán, a Truth Socialön erre azt írta: „JOBB, HA NEM TESZIK, MERT HA MÉGIS, AKKOR OLYAN ERŐVEL FOGJUK ÜTNI ŐKET, MINT MÉG SOHA”. Irán a konfliktus kitörése óta szombaton is több hullámban mért ellencsapást Izraelre és az amerikai hadsereg bázisaira.
Fél napja tartó találgatások után Donald Trump magyar idő szerint késő este megerősítette: Ali Hamenei ajatollah már az Irán ellen indított támadás első, eleve a rezsim lefejezését célzó csapásában életét vesztette.
Az izraeli légierő a magyar idő szerint szombat hajnali fél ötkor indult első hullámban bombázta Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetőjének teheráni rezidenciáját. Bár iráni források sietve közölték, hogy Hamenei nem is volt Teheránban, utána hosszú hallgatás következett. Amikor először kezdett terjedni, hogy az izraeli csapások kiértékelése alapján egyre inkább úgy tűnik, Hamenei meghalt, Abász Aragcsi külügyminiszter erőtlenül csak annyit nyilatkozott, hogy „tudomása szerint” Hamenei él.
Esti televíziós beszédében Benjámin Netanjahu már „sokasodó jeleket” emlegetett arról, hogy „a diktátornak vége”. Hamarosan egyre több hír szivárgott ki az izraeli sajtóba arról, hogy a miniszterelnöknek már képet is mutattak Hamenei a teheráni rezidencia romjai alól kiásott holttestéről, vagy hogy Izrael washingtoni nagykövete már az amerikaiakat is tájékoztatta Hamenei haláláról. Hivatalosan erre előbb az iráni külügyminisztérium egyik szóvivője reagált rendkívül tömören. Ennél már árulkodóbb volt, hogy Hamenei titkára, Ali Laridzsáni Hamenei nevét nem is említve fenyegette megtorlással a „cionista bűnözőket és a szemérmetlen amerikaiakat” emlegetve. Eközben Teheránban szemtanúk beszámolói szerint sokan már az ablakokból üvöltő zenével, sikítozva és dudálva ünnepelték Hamenei akkor még meg sem erősített halálhírét.
Hogy mi lesz, ha Hamenei halála után? Trump és Netanjahu abban bízik, hogy kitör a népfelkelés, de az se zárható ki, hogy a keményvonalas Iráni Forradalmi Gárda ragadja magához a hatalmat. Trump mindenesetre azt ígérte, hogy a bombázások megszakítás nélkül folytatódnak a héten még biztosan, vagy amíg el nem éri a teljes békét a Közel-Keleten és a világban.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás