Trump szerint az Irán elleni légicsapások növelték a konfliktus diplomáciai rendezésének esélyeit

Az amerikai-izraeli légitámadások növelték a konfliktus diplomáciai rendezésének esélyeit – állította a CBS-nek Donald Trump. Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy folyamatosan monitorozza a helyzetet, és meglepte, hogy Irán ellencsapása gyengébb volt, mint amire számítottak.

Trump szerint Irán nagyon súlyos vereségeket szenvedett, ezért „jelentősen nagyobb” a diplomáciai út lehetősége, mint egy nappal a csapások előtt. Trump azt is elmondta a CBS-nek, hogy pontosan tudja, ki irányítja most Iránt, de ezt nem fogja megmondani. Az amerikai elnök mindenesetre tud „néhány jó jelöltet”, aki a következő időszakban átveheti a vezetést, ha újraindulnak a tárgyalások.

Az amerikai elnök azt is mondta a Kongresszus részéről őt ért kritikák után, hogy mindig kész együttműködni a Kongresszussal, de végrehajtói hatáskörét is kész alkalmazni, ha fenyegetést lát.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!