Egy gázai menekülttábort bombázott Izrael, Katar szerint ez rontja a tárgyalások esélyeit

2023. október 31. – 07:38

frissítve

Egy gázai menekülttábort bombázott Izrael, Katar szerint ez rontja a tárgyalások esélyeit
A Dzsabáliában található menekülttáborban, ahol a robbanás tötént – Fotó: Stringer / Anadolu via AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Izrael megerősítette, hogy légicsapást hajtott végre a gázai dzsabáliai menekülttábornál, ahol végeztek a Hamász egyik parancsnokával és több tagjával.
  • Az IDF szerint a célba vett épület körül a kiterjedt föld alatti infrastruktúra miatt más épületek is romba dőltek, szerintük a Hamász élő pajzsként használja a civileket.
  • A Hamász tagadta, hogy egyik parancsnokuk a területen volt, a gázai egészségügyi minisztérium szerint több mint 50-en meghalhattak. Videófelvételek alapján az AFP legkevesebb 47 halottról írt.
  • Ezek a menekülttáborok ma már városias jelleget öltő települések, Dzsabáliában több mint 115 ezer ember lakott, azt nem tudni, mennyien menekültek délre az elmúlt hetekben.
  • 24 óra alatt 66 teherautó jutott be segélyszállítmányokkal a Gázai övezetbe, ugyanakkor a Fehér Ház szerint ez a szükségesnek még mindig csak a töredéke.
  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a Hamásznak van egy ötödik magyar származású túsza is.

Reagált Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala a kedd reggel nyilvánosságra került minisztériumi dokumentumra, amely a gázai palesztinok deportálásáról ír. Azt írják: még nem döntötték el, mi lesz a harcok lezárulta után, most pedig a Hamász legyőzésére koncentrálnak. Szerintük „ez egy előkészítő dokumentum, hasonló tucatnyi másikhoz, amit minden politikai és biztonsági szerv készít”.

Netanjahu hivatala tehát nem tagadta a kiszivárgott dokumentum hitelességét, ami a CNN szerint az arab országokban meg fogja erősíteni a félelmet, hogy Izrael tényleg deportálni akarja a Gázai övezet lakosságát. Egyiptom és Jordánia már figyelmeztették a zsidó államot, hogy semmilyen tervet nem fogadnak el, ami a palesztinok kitelepítését tartalmazza.

A többek közt a WikiLeaks által is közzétett, az izraeli hírszerzési minisztérium által összeállított, október 13-ára datált, hivatalos dokumentumban, amelynek az annak hitelességét megerősítő források szerint nem lett volna szabad eljutnia a médiához, azt javasolják az izraeli kormánynak, hogy a Gázai övezet összes lakosát telepítsék át az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigetre, és ne is engedjék őket vissza onnan.

A javaslat értelmében nemcsak sátortáborokról lenne szó, hanem új városok alapításáról is, ebből következően pedig nem a már felmerült, Egyiptom által ellenzett átmeneti megoldásról lenne szó, a minisztérium a deportálást tartja a háború egyik elérendő eredményének. A Sicha Mekomit honlapján héber nyelven teljes egészében elolvasható dokumentum három részre osztja a deportálást:

  • az elsőben olyan műveleteket hajtanának végre, amellyel a palesztin lakosságot a dél felé menekülésre késztetik,
  • a másodikban a szárazföldi csapatok bevonulásával északról dél felé elfoglalnák Gáza egészét, és kifüstölnék a Hamász összes harcosát,
  • végül pedig a dél felé vezető menekülőutak biztosításával Egyiptomba hajtanák a palesztinokat, akiket aztán többé nem is engednének vissza.

A dokumentum egy olyan kampányt is felvet, amellyel a palesztinokat győznék meg arról, hogy egyezzenek bele a tervbe, és önként adják fel a földjüket. Itt azt sulykolnák, hogy a visszatérésre nincs remény, és Allah a Hamász miatt tett róla, hogy a palesztinok elveszítsék Gázát, így csak máshol találhatnak otthonra a muszlim testvéreik segítségével. A nyugati világ felé azt kellene kommunikálni a dokumentum szerint, hogy a palesztin lakosság deportálása humanitárius szükséglet, amellyel el lehet kerülni a civil áldozatokat, és a folyamatba az Egyesült Államokat, Spanyolországot, Görögországot és Kanadát is be kellene vonni.

A minisztérium egyértelműen ezt a tervet preferálja, de két másik opciót is taglal – az egyik a Gázai övezetet 2006 előtt kontrolláló Palesztin Nemzeti Hatóság újbóli hatalomátvétele Gázában, a másik pedig egy helyi arab kormány létrehozatala a Hamász helyett. A dokumentum szerint ezek ugyanakkor nem szolgálják Izrael érdekeit, és nem küldenek megfelelő üzenetet a libanoni Hezbollahnak sem. Azt természetesen hozzá kell tenni, hogy a dokumentum létezése nem jelenti azt, hogy Izrael elkezdte végrehajtani, vagy akár fontolgatja ezt a tervet, a miniszterelnökség pedig a Háárecnek azt írta, hogy ez csak egy kiindulópont, az illetékes hatóságok pedig jelenleg a háborúra fókuszálnak, nem arra, ami utána jön majd.

(CNN)

Elítélte a dzsabáliai menekülttábor elleni izraeli légitámadást a katari külügyminisztérium, szerintük ez „a védtelen palesztin emberek elleni újabb mészárlás” volt. Szerintük civil célpontok támadása a Gázai övezetben a konfliktus eszkalációjához vezethet, és alááshatja a tárgyalási erőfeszítéseiket.

A támadást Jordánia is elítélte, az ő külügyminisztériumuk szerint civilek bombázása szembemegy minden emberi és morális értékkel és a nemzetközi joggal.

(Haárec)

Meghalt két francia gyerek a Gázai övezet északi részén – közölte a francia külügyminisztérium. A Reuters szerint a gyerekek anyja és testvére is megsebesült a támadásban.

A francia külügyminisztérium megismételte azt a kérését, hogy tartsanak ideiglenesen tűzszünetet, és engedjék a külföldi állampolgároknak elhagyni a Gázai övezetet.

(Guardian)

A bolíviai kormány bejelentette, hogy megszakítja a diplomáciai kapcsolatatait Izraellel a Gázai övezet bombázása miatt. Szerintük az izraeli hadsereg az emberiesség elleni bűncselekményeket követ el a gázai civilek lemészárlásával.

2009-ben Bolívia egyszer már megszakította a diplomáciai kapcsolatait Izraellel, miután a zsidó állam akkor is bombázta a Gázai övezetet. A két ország aztán 2020-ban megint felvette a kapcsolatot.

(Guardian)

Újabb külföldi túszok szabadon engedésére készül a Hamász – közölte Abu Ubaida, a szervezet katonai szárnyának szóvivője kedden a Telegramon egy videóüzenetben. Azt nem árulta el, hogy kik vagy milyen nemzetiségűek lesznek a túszok.

Abu Ubaida tagadta, hogy a hétfőn Gázában kiszabadított izraeli katona a Hamász túsza lett volna. Elmondása szerint a Gázai övezetben sok szervezet tart fogva izraeli túszokat, a kiszabadított nő pedig valamelyik másik szervezetnél lehetett.

(MTI / Reuters)

Palesztin és egyiptomi források arról beszéltek a Reutersnek, hogy szerdán egy időre megnyithatják a rafahi átkelőt olyan gázai civilek előtt, akiknek kórházi kezelésre van szükségük, és ezt Egyiptomban kapnák meg. Később a Sky News szerint a palesztin források jelezték, hogy 81 emberről lehet szó.

A rafahi átkelő egyiptomi oldala 2023. október 31-én – Fotó: Khaled Desouki / AFP
A rafahi átkelő egyiptomi oldala 2023. október 31-én – Fotó: Khaled Desouki / AFP

Matt Miller amerikai külügyi szóvivő csak annyit mondott a CNN-nek, hogy egyelőre nem tudja megerősíteni a rafahi átkelő megnyitását, de ezen dolgoznak, és sikerült haladást elérni az elmúlt órákban is.

(Sky News, CNN)

Tűzszünetet követelő tüntetők szakították meg Antony Blinken amerikai külügyminiszter keddi szenátusi meghallgatását. Blinken és Lloyd Austin védelmi miniszter az amerikai kormány 106 milliárd dolláros (38 ezermilliárd forintos) nemzetbiztonsági finanszírozási kérelméről válaszolt kérdésekre. Ebből 14,3 milliárd dollár (5000 milliárd forint) menne Izraelnek a Hamász elleni háború támogatására.

Tüntetők zavarják meg Antony Blinken amerikai külügyminiszter szenátusi meghallgatását – Fotó: Saul Loeb / AFP
Tüntetők zavarják meg Antony Blinken amerikai külügyminiszter szenátusi meghallgatását – Fotó: Saul Loeb / AFP

A tiltakozók azt kiabálták, hogy „Fegyverszünetet most!”. Többen vörösre festették a kezüket, vagy „Nem a Gázai övezet ostromára” feliratú táblákat tartottak a kezükben. Ők azt akarják elérni, hogy az Egyesült Államok ne támogassa pénzzel Izraelt a háborúban. A tüntetőket kikísérték a teremből.

Az Egyesült Államok a második világháború óta 158 milliárd dollárral támogatta Izraelt. Átszámolva ez 57 ezer milliárd forint, ami közel Magyarország éves GDP-je.

Az elmúlt 24 órában legalább 66, segélyszállítmányokkal megrakott teherautó lépte át a Gázai övezet határát, ami az eddigi legmagasabb szám, közölte kedden a Fehér Ház. Ugyanakkor ez még mindig csak töredéke annak, amennyire a gázaiaknak szükségük lenne, mondta John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője. Az Egyesült Államok mindent megtesz azért, hogy a Gázai övezetben újrainduljanak az alapvető szolgáltatások, mint például a víz- és üzemanyag-ellátás. Utóbbi az egyik legkritikusabb, gyakorlatilag kiürültek a készletek, mondta.

Jól szemlélteti a Gázában kialakult állapotokat, hogy a napokbantöbb ezren törtek be olyan raktárakba, ahol a segélyszállítmányokat tároltak, többek között lisztet, más alapvető élelmiszereket és higiéniai termékeket vittek el az elkeseredett emberek.

(CNN)

A dzsabáliai menekülttáborban történt robbanás egyik szemtanúja azt mondta a CNN-nek, hogy a légitámadás előtt egy F–16-os vadászgépet látott, ami több rakétát lőtt ki a területre.

„Kenyérért álltam sorba, amikor a semmiből hét-nyolc rakétát lőtt ki a vadászgép al-Jafavija környékén. Hét vagy nyolc lyuk keletkezett a földben, tele halott emberekkel, mindenhol emberi testrészek hevertek. Olyan volt, mint a világvége.”

Az izraeli hadsereg hajtott végre légicsapást a dzsabáliai menekülttábornál, állításuk szerint sikerült megölniük egy magas rangú Hamász-parancsnokot és több társát. Palesztin közlések szerint közel 50-en halhattak meg a robbanásban.

Az IDF szóvivője, Daniel Hagari keddi sajtótájékoztatóján azt mondta hogy a légitámadásban célba vett épület „nagyon kiterjedt infrastruktúrával bírt”, és arra használták, hogy Izrael ellen hajtsanak végre terrorcselekményeket. Hagari állítása szerint az akcióban a magas rangú parancsnok mellett a Hamász több tagját is sikerült megölniük, akik az épületben és a föld alatt tartózkodtak.

Hagari állítása szerint a kiterjedt föld alatti infrastruktúra miatt dőltek romba más épületek is azon kívül, amit a Hamász-parancsnok miatt vettek célba. Hozzátette: a Hamász továbbra is élő pajzsként használja a civil lakosságot, a terroristák szándékosan lakóházak alatt alakítják ki az infrastruktúrájukat.

(BBC)

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vállalta a felelősséget a dzsabáliai menekülttáborban történt robbanásért, aminek 47 halálos áldozata lehet. Az izraeli hadsereg állítása szerint a vadászgépek egy magas rangú Hamász-parancsokot vettek célba „a terroristák és a terroristák infrastruktúrája ellen végrehajtott széles körű csapás” során. Az akcióban sikerült megölniük Ibrahim Biarit, aki az október 7-i támadások egyik kitervelője volt. Az IDF szerint Biari mellett több másik terrorista is meghalt, amikor összeomlott a földalatti infrastruktúra.

Az IDF képet is közölt a szóban forgó Hamász-parancsnokról:

A Hamász szerint nem igaz, amit az izraeli hadsereg állít, vagyis hogy egyik parancsnokuk a területen tartózkodott. Álláspontjuk szerint ezzel csak a civilek, nők, és gyerekek ellen végrehajtott „förtelmes bűncselekményt” próbálják igazolni.

(Sky News, CNN)

Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter elmondása szerint az izraeli hadsereg „jelentős eredményeket” ért el a szárazföldi hadműveletek során, de közben „súlyos árat fizet ezért.” „Mindezek ellenére eltökéltek vagyunk, hogy folytassuk a harcot és győzzünk” – jelentette ki a légierő katonái előtt a védelmi miniszter.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kedden azt közölte, hogy két katonájuk halt meg a Hamász fegyvereseivel vívott gázai harcokban kedden, ketten pedig súlyosan megsérültek.

(Guardian)

Példátlan zavargással kellett szembenézniük az orosz rendfenntartóknak a dagesztáni Mahacskalában vasárnap. A palesztinok támogatására hivatkozó, de leginkább zsidók elleni erőszakot hirdető zavargás véget ért a repülőtérnél, de okai mélyebben vannak ahhoz, hogy ne hagyjon nyomot. Erről itt írtunk bővebben.

Videófelvételek alapján legalább 47 holttest került elő a romok alól, miután hatalmas robbanás történt a Dzsabáliában található menekülttáborban. Az AFP tudósítója ott van a közelben, a hírügynökség a felvételek alapján szintén arról számolt be, hogy legkevesebb 47 ember halhatott meg.

A Hamász felügyelete alatt álló gázai egészségügyi minisztérium közleménye szerint „több mint 50 mártír és 150 sebesült van a romok alatt ebben a szörnyű izraeli mészárlásban”.

Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta a menekülttáborban történt robbanást. A Hamász állítása szerint izraeli légicsapás érte a menekülttábort.

Ezek a menekülttáborok ma már városias jelleget öltő települések, Dzsabáliában több mint 115 ezer ember lakott, azt nem tudni, mennyien menekültek délre az elmúlt hetekben.

(Guardian)

Az Irán által támogatott, Jemen jelentős részét 2014 óta ellenőrzésük alatt tartó húszi fegyveresek „nagy számú” ballisztikus rakétát lőttek ki Izrael felé, és drónokat is bevetettek a támadások során. Ezt maga a fegyveres szervezet jelentette be kedden. Szóvivőjük szerint három támadást intézték eddig Izrael ellen, és addig nem is állnak le, amíg Izrael nem hagy fel az agresszóival.

Múlt héten Izrael azzal vádolta meg a milíciát, hogy az eredetileg Izraelnek szánt drónjaikkal két egyiptomi városban robbantottak. Korábban az amerikai haditengerészet egyik hajója lőtt le három, Jemenből kilőtt, észak felé tartó rakétát.

(BBC)

Színesre festett egereket szórt szét egy Palesztina-párti tüntető az egyik birminghami McDonald’s-ban, és közben azt kiabálta, hogy „kibaszott Izrael”. Erről ő maga tett fel egy videót a TikTokra, amihez azt írta, hogy „egyétek meg a patkányburgereiteket.” A férfi egy fejére tekert palesztin zászlót viselt, és az egereket is pirosra, zöldre és fehérre fújta le, írja a New York Post.

A McDonald’s megerősítette a videó valódiságát, az incidens után begyűjtötték az egereket és fertőtlenítették az éttermet. A férfi azért a McDonald’sot pécézhette ki magának, mert az étteremlánc ingyenszendvicseket ajánlott fel az izraeli katonáknak a Hamász október 7-i támadása után. Az akciót zsidó szervezetek és az állatvédő csoportok is elítélték.

A Hamász alá tartozó egészségügyi minisztérium és egy közeli indonéz kórház igazgatója is arról számolt be, hogy legalább ötvenen meghaltak egy robbanásban a Dzsabáliában található menekülttáborban. A Hamász állítása szerint izraeli légicsapás érte a menekülttábort, de hivatalosan egyelőre nem tudni, hogy mi történhetett.

Palesztinok kutatnak áldozatok után a Gázai övezet északi részén lévő Dzsabalja menekülttáborban 2023. október 31-én – Fotó: Anas al-Shareef / Reuters
Palesztinok kutatnak áldozatok után a Gázai övezet északi részén lévő Dzsabalja menekülttáborban 2023. október 31-én – Fotó: Anas al-Shareef / Reuters

A szervezet egyébként korábban is vádolta már Izraelt azzal, hogy légicsapást mért a sűrűn lakott menekülttáborra, korábban azt állították, hogy tizennyolcan haltak meg egy támadásban.

A helyi beszámolók szerint az izraeli harcjárművek már benyomultak a város északi részére, és mindkét nagy, észak-déli utat blokkolják. Azt nem tudni, hogy ha az izraeli csapatok tényleg bekerítik a várost, mi fog történni azzal a több százezer civillel, akik továbbra is ott tartózkodnak, de jelen állás szerint valószínűleg csapdába fognak esni.

(BBC)

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője X-en (korábban Twitter) írt arról, hogy az interkontinentális rakéták elfogására kifejlesztett Arrow 3 rakétarendszer elfogott egy Vörös-tenger felől érkező rakétát. Hagari azt is hozzátette, hogy kedd reggel az izraeli légierő gépeit is riasztották egy Vörös-tenger fölötti fenyegetés miatt, amelyet még Izrael területén kívül sikerült elfogniuk.

Ugyancsak kedden egyébként az Irán által támogatott jemeni hutik is drónokkal támadtak Izraelre, a támadást hivatalosan el is ismerték. A csoport katonai szóvivője azt is elmondta, hogy további támadásokra készülnek.

(Guardian)

Miután a Hetek.hu hétfőn arról számolt be, hogy egy másik izraeli-magyar lány is a Hamász fogságába eshetett, kedden bejelentette, hogy valóban van egy ötödik túsz, akinek elrablásáról az egyik hozzátartozója értesítette a Külügyminisztériumot. A magyar külügy eddig négy túszról tudott, köztük két gyerekkel, az újabb túsz ugyanakkor a külügyminiszter tájékoztatása szerint egy felnőtt, és bár a 18 éves lány hivatalosan már felnőttnek számít, az egyelőre nem egyértelmű, hogy róla van-e szó.

Szijjártó egyúttal cáfolta a lap azon értesülését, mely szerint az október 7-i terrortámadásoknak magyar áldozata is volt. A Hetek.hu-nak nyilatkozó, magyar-izraeli állampolgárságú Osnat Weiss korábban azt mondta, a terroristák által megölt bátyja, aki apja révén félig magyar volt, rendelkezett magyar állampolgársággal, ám mint kiderült, ez nincs így.

(hvg.hu)

A szervezet egyik tisztségviselője kedden arról beszélt, hogy a túlzsúfoltság, a tömeges kitelepítések és a vízvezeték-, valamint a csatornarendszer károsodása hamarosan közegészségügyi katasztrófához fog vezetni a Gázai övezetben. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a normális vízmennyiségnek mindössze 5 százaléka áll rendelkezésre, ami a csecsemők kiszáradás általi halálához vezethet.

A vízhiányt a BBC helyszíni tudósítója is kiemelte, Rushdi Abualouf a Gázai övezet déli részéről bejelentkezve azt írta, a vízellátás egyáltalán nincs biztosítva a térségben, hiába mondta ugyanis Izrael, hogy ismét elkezd vizet pumpálni, ehhez nincs elegendő üzemanyag. Az embereknek így az ENSZ lajtoskocsijánál kell sorban állnia egy palack vízért, egy helyi férfi pedig azt is hozzátette, hogy hétfőn hat órát állt sorba öt szelet kenyérért.

Palesztinok szekerekkel szállítanak vizet egy vízsótalanító üzemből a Gázai övezet központjában 2023. október 27 -én – fotó: Mohammed Fayq Abu Mostafa / Reuters
Palesztinok szekerekkel szállítanak vizet egy vízsótalanító üzemből a Gázai övezet központjában 2023. október 27 -én – fotó: Mohammed Fayq Abu Mostafa / Reuters

(BBC / Guardian)

Az IDF szóvivője, Daniel Hagari egy sajtótájékoztatón azt mondta, jelen állás szerint 240 ember családja kapott tájékoztatást arról, hogy az illető a Hamász fogságában van. Hagari ismét elmondta, hogy a szám azért nőtt újra, mert időbe telik, amíg azonosítják az embereket, pláne azoknál, akik nem izraeli állampolgárok.

A Hamász eddig négy túszt engedett el, először a kedden Chicagóba megérkező Natalie Ranaant és az anyját két hete, majd Joheved Lifsicet és Nurit Coopert a múlt héten. Lifsic az elengedése után azt mondta, átélte a poklot, de hozzátette, hogy többnyire jól bántak vele, és végül kézfogással búcsúzott hamászos fogva tartójától.

A nemrég a Hezbollah és az Iszlám Dzsihád vezetőivel találkozó Szaleh al-Aruri üresen álló ciszjordániai házát már múlt héten kijelölték a rombolásra, kedden a korai órákban pedig ez meg is történt, amiről az izraeli hadsereg egy videót is közzétett. Mint írták, a Sin Béttel, vagyis a belbiztonsági szolgálattal közösen dolgoznak Júdeában és Szamáriában a Hamász ellen, ennek keretében pedig a robbantás mellett 38 embert tartóztattak le, és fegyvereket is elkoboztak.

Az IDF a honlapján azt is közölte, hogy a robbantás közben kövekkel dobálták meg a katonákat, amire a levegőbe és a dobálózókra leadott lövésekkel válaszoltak, és többen meg is sérültek. Hasonló incidens máshol is előfordult, Kabatijában pokolgépekkel támadtak az izraeli katonákra, Betlehemben pedig Molotov-koktélokat is dobtak rájuk, amire mindkét esetben lövésekkel válaszoltak.

A szervezet X-re (korábban Twitter) kitett posztjában arról számolt be, hogy a csapataik a konfliktus kezdete óta 7667 sebesültet láttak el és 2580 halottat láttak a Gázai övezetben. A szervezet a halottakra „mártírokként” hivatkozik. Korábban a Hamász által ellenőrzött egészségügyi minisztérium azt közölte, hogy több mint nyolcezren haltak meg a konfliktus kezdete óta, ami jóval magasabb szám, mint a Palesztin Vörös Félholdé, de ez természetesen azért is lehet, mert a szervezet csak a saját csapatai által ellátott esetekről számolt be. Független forrásokból egyik számot sem lehet megerősíteni.

A többek közt a WikiLeaks által is közzétett, az izraeli hírszerzési minisztérium által összeállított, október 13-ára datált, hivatalos dokumentumban, amelynek az annak hitelességét megerősítő források szerint nem lett volna szabad eljutnia a médiához, azt javasolják az izraeli kormánynak, hogy a Gázai övezet összes lakosát telepítsék át az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigetre, és ne is engedjék őket vissza onnan.

A javaslat értelmében nemcsak sátortáborokról lenne szó, hanem új városok alapításáról is, ebből következően pedig nem a már felmerült, Egyiptom által ellenzett átmeneti megoldásról lenne szó, a minisztérium a deportálást tartja a háború egyik elérendő eredményének. A Sicha Mekomit honlapján héber nyelven teljes egészében elolvasható dokumentum három részre osztja a deportálást:

  • az elsőben olyan műveleteket hajtanának végre, amellyel a palesztin lakosságot a dél felé menekülésre késztetik,
  • a másodikban a szárazföldi csapatok bevonulásával északról dél felé elfoglalnák Gáza egészét, és kifüstölnék a Hamász összes harcosát,
  • végül pedig a dél felé vezető menekülőutak biztosításával Egyiptomba hajtanák a palesztinokat, akiket aztán többé nem is engednének vissza.

A dokumentum egy olyan kampányt is felvet, amellyel a palesztinokat győznék meg arról, hogy egyezzenek bele a tervbe, és önként adják fel a földjüket. Itt azt sulykolnák, hogy a visszatérésre nincs remény és Allah a Hamász miatt tett róla, hogy a palesztinok elveszítsék Gázát, így csak máshol találhatnak otthonra a muszlim testvéreik segítségével. A nyugati világ felé azt kellene kommunikálni a dokumentum szerint, hogy a palesztin lakosság deportálása humanitárius szükséglet, amellyel el lehet kerülni a civil áldozatokat, és a folyamatba az Egyesült Államokat, Spanyolországot, Görögországot és Kanadát is be kellene vonni.

A minisztérium egyértelműen ezt a tervet preferálja, de két másik opciót is taglal – az egyik a Gázai övezetet 2006 előtt kontrolláló Palesztin Nemzeti Hatóság újbóli hatalomátvétele Gázában, a másik pedig egy helyi arab kormány létrehozatala a Hamász helyett. A dokumentum szerint ezek ugyanakkor nem szolgálják Izrael érdekeit, és nem küldenek megfelelő üzenetet a libanoni Hezbollahnak sem. Azt természetesen hozzá kell tenni, hogy a dokumentum létezése nem jelenti azt, hogy Izrael elkezdte végrehajtani, vagy akár fontolgatja ezt a tervet, a miniszterelnökség pedig a Háárecnek azt írta, hogy ez csak egy kiindulópont, az illetékes hatóságok pedig jelenleg a háborúra fókuszálnak, nem arra, ami utána jön majd.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője szerint kisebb megszakításokra ugyanakkor szükség van, hogy az Egyiptomon keresztül érkező segélyszállítmányok be tudjanak jutni Gázába. Kirby biztos abban, hogy ez lehetséges lesz, és hozzátette, hogy az izraeli kormánnyal már tárgyaltak arról, hogy naponta százra növeljék a segélyt szállító teherautók számát. Hétfőn egyébként 39 ilyen teherautó hajtott be az országba, kevesebb, mint a vasárnapi 45, amelyre reagálva Kirby is azt mondta, hogy sokkal többre lenne szükség.

(BBC)

Az amerikai közép-nyugati államok izraeli főkonzulja X-en (korábban Twitter) megkönnyebbülten számolt be arról, hogy a Hamász által október 20-án, az anyjával együtt elengedett 17 éves Natalie Ranaan hazatért Chicagóba. Natalie és az anyja, Judith voltak az első túszok, akiket a Hamász szabadon engedett, Izraelbe érkezésük után Joe Biden amerikai elnök is beszélt velük telefonon.

A konzul ugyanakkor azt is hozzátette, hogy Natalie visszatérésen ünneplése mellett emlékezni kell arra a 239 túszra, akiket a Hamász még mindig fogva tart, és hozzátette, hogy az ő családtagjaik is ott lesznek kedden Chicagóban, hogy elmondják a történeteiket, és felszólítsanak az azonnali szabadon engedésükre.

Kedd reggeli frissítésében az IDF arról számolt be, hogy az előző nap folyamán a szárazföldi műveletekben és légicsapásokban a Hamász számos terroristáját likvidálták, és az infrastruktúrára is csapásokat mértek. Mindent összevetve nagyjából háromszáz célpontról van szó, beleértve ebbe a páncéltörő és rakétakilövő állásokat, valamint földalatti bázisokat is. Jonathan Conricus, az izraeli hadsereg szóvivője a reggeli beszámolójában azt is elmondta, hogy a támadásaik főként a Gázai övezet északi részére összpontosulnak, de az egész térségben hajtanak végre támadásokat.

Mint mondta, vadásznak a Hamász parancsnokaira és infrastruktúrájára is, és ha valahol feltűnik egy fontos célpont, arra csapást is fognak mérni. Conricus hozzátette, mindent megtesznek, hogy elkerüljék a civilek elleni támadásokat, majd azzal vádolta Gázaváros első számú kórházát, hogy terroristákat bújtatnak ott. A szóvivő emellett beszélt arról is, hogy a szárazföldi csapataik lassan és megfontoltan haladnak, és a hírszerzés mellett komoly tűzerővel is támogatják őket.

8306 ember halt meg a Gázai övezetben az izraeli katonai válaszcsapások kezdete óta – írta a BBC a palesztin egészségügyi hatóság közlése nyomán. Az áldozatok között 3457 gyerek volt. Az adat pontossága jelenleg nem ellenőrizhető – egy időben Joe Biden kétségbe vonta megbízhatóságukat, miután az egészségügyi minisztérium a Hamász ellenőrzése alatt áll –, de amennyiben megfelel a valóságnak, úgy azt jelenti, hogy a Hamász Izrael elleni támadásával, október 7-én kirobbant konfliktusnak már csaknem 10 ezer áldozata van. A Hamász legalább 1400 izraelit – főként civileket, köztük nőket és gyerekeket – ölt meg, amikor fegyvereseivel áttört az Izraelt a Gázai övezettől elválasztó védelmi vonalakon. A terrorista szervezet a legutóbbi adatok szerint 238 izraeli túszt tart fogva a Gázai övezetben.

Az izraeli légicsapások egyik palesztin áldozatának temetése a dél-gázai Kahn Younis városában 2023. október 31-én – Fotó: Ibraheem Abu Mustafa / Reuters
Az izraeli légicsapások egyik palesztin áldozatának temetése a dél-gázai Kahn Younis városában 2023. október 31-én – Fotó: Ibraheem Abu Mustafa / Reuters

Tiltakozott a török külügyminisztérium, amelynek állítása szerint izraeli találat ért egy törökök által épített kórházat a Gázai övezetben – írta a Times of Israel.

A találatot az X-en posztolta egy szemtanú:

A Török–Palesztin Barátság Kórháza nevű intézmény a térségben az egyetlen, amely rákos betegeket is ellát. Ennek a harmadik emeletét érte tűzérségi találat hétfőn. Ankara szerint nincsen magyarázat a támadásra, miután Izraellel a koordinátákat is közölték, így tudható volt, hogy ott egy kórház működik.

Izrael egyelőre nem kommentálta a történteket.

Az izraeli válaszcsapások a Hamász infrastruktúráját célozzák, ám az izraeli vezetés szerint a terrorista szervezet tüzérségi állásait, bázisait sokszor civil infrastruktúrába ágyazva rejti el. Ezt a Hamász visszautasította.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!