Az Európai Parlament csütörtökön Mahsza Amininak, valamint az iráni Nők, élet és szabadság mozgalomnak ítélte oda a 2023-as Szaharov-díjat.
Mahsza Aminit tavaly szeptemberben tuszkolták egy „helytelen” öltözködés miatt előállított nőkkel teli kisbuszba az iszlám szokások betartatásán őrködő iráni karhatalmi szervezet emberei. A fiatal nőt a tanúk szerint bántalmazták, néhány nappal később pedig a kórházban meghalt.
Az eset miatt Iránban hónapokig tartó, erőszakkal elnyomott tüntetések törtek ki „Nők, élet és szabadság” mottóval. Az iráni nők helyzetéről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.
A gondolatszabadságért járó, 1988 óta minden évben átadott Szaharov-díjra többek között Elon Muskot is jelölték, de őt már a döntősök közül is kiszórta a testület. Az utolsó háromból Roberta Metsola EP-elnök és a frakcióvezetők választották ki a győztest. A hivatalos átadóünnepséget decemberben rendezik.
Tavaly az ukrán nép kapta az elismerést.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom