Az árvízzel érintett országok könnyebben kaphatnak felzárkóztatási EU-támogatásokat

2024. szeptember 19. – 21:16

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió rugalmasan és célzottan mozgósítja a felzárkóztatási támogatásokat az árvízzel érintett országoknak, „ahol a leginkább szükségük van rá”, jelentette be Ursula von der Leyen csütörtökön.

Az Európai Bizottság elnöke a lengyelországi Boroszlóban (Wrocław) a cseh, a lengyel, az osztrák és a szlovák kormányfő társaságában közölte, hogy több szabálynál is kivételt tesznek. Az újjáépítésnél használható felzárkóztatási támogatásokat – amik a katasztrófákra félretett szolidaritási alap mellett állnak rendelkezésre – előfinanszírozásra használhatják, és nem kell hozzá semmilyen állami önerő, amit egyébként elvárnának. Von der Leyen úgy becsülte, hogy ezzel tízmilliárd eurót tudnak mozgósítani. Emellett több tagállam is kérte a polgári védelmi mechanizmus segítségét, amivel például orvosokat, kutató-mentő egységeket, különféle eszközöket küldhetnek az érintett területekre. Az EU Földet megfigyelő műholdrendszerét, a Copernicust is folyamatosan használják a helyzet felmérésére.

Az Európai Parlament épp csütörtökön kérte egy állásfoglalásban, hogy mozgósítsák a felzárkóztatási alapokat is.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!