Prágában tárgyalnak az EU miniszterei az orosz turisták kitiltásáról

2022. augusztus 29. – 10:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Prágában találkoznak a héten az Európai Unió külügyi és védelmi miniszterei, hogy megtárgyalják az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fontosabb kérdéseket. Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője most két részletet is elárult a programmal kapcsolatban.

Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője – Fotó: John Thys / AFP
Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője – Fotó: John Thys / AFP

Az egyik programpont az ukrán hadseregnek nyújtott kiképzési segítség kérdése lesz. Ennek részeként az EU országai közösen segíthetnék Ukrajnát a hadserege fejlesztésében.

A másik fő programpont az orosz turistáknak nyújtott vízumok megszüntetése lesz. A balti államok, Lengyelország és Finnország is szorgalmazzák az orosz turisták teljes kitiltását az Unió területéről, tervüket pedig az EU soros elnökségét ellátó Csehország is támogatja.

Mások, így például Németország nem állnak a terv mellett, szerintük a turistavízumok megszüntetésével az orosz disszidensek menekülési lehetőségei is beszűkülnek majd. Az Oroszországgal határos EU-tagállamok (Finnország, Észtország, Litvánia, Lettország és Lengyelország) azon is gondolkodnak, hogy az EU megkerülésével saját hatáskörben tiltják ki területükről az orosz turistákat.

(Guardian)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!