Naponta ezer ukrán katona hal vagy sebesül meg a donbaszi harcokban, a védekezés legnagyobb problémája mégis az, hogy Ukrajnának több fegyverre és lőszerre van szüksége – mondta Washingtonban David Arahamija, az ukrán kormány főtárgyalója. A politikus arról számolt be, hogy Ukrajna egymillió katonát verbuvált eddig, és további kétmilliót képes még csatasorba állítani.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök június elején naponta 60-100 elesett ukrán katonáról beszélt, míg most az Arahamijával tárgyaló Mark Milley amerikai vezérkari főnök naponta százra becsülte a halottak és négyszázra a sebesültek számát. Miller azt is mondta, hogy Oroszország csak tetemes veszteségek árán és csak fokozatosan tud területet szerezni, mer az ukrán erők hatékonyan védekeznek.
Arahamija a béketárgyalások lehetőségére is kitért: szerint mindkét fél tudja, hogy nem most van az ideje a tárgyalásoknak, ennek ellenére tisztában van azzal, hogy a háborút kompromisszummal kell lezárni. Ugyanakkor az ukrán közvélemény az orosz háborús bűnök és vérengzések következtében egyáltalán nem támogatja a tárgyalásokat Moszkvával. (MTI)
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás