Szergej Lavrov: Nem szálltuk meg Ukrajnát

Interjút adott a BBC-nek Oroszország külügyminisztere, Szergej Lavrov, aki ezúttal is védelmébe vette Moszkva Ukrajna elleni agresszióját. Az orosz külügyminiszter Steve Rosenberg újságíró szemébe nézve azt állította:

„Nem szálltuk meg Ukrajnát.”

„Különleges katonai műveletet hirdettünk, mert nem volt más lehetőségünk, hogy megértessük a Nyugattal, Ukrajnát bűncselekmény a NATO-ba rángatni” – mondta Lavrov. Kifejtette, hogy Oroszország ellenzi a NATO keleti irányú terjeszkedését, és megismételte a Kreml hivatalos álláspontját, ami szerint Ukrajnában nácik vannak.

Amikor Rosenberg az oroszok által elkövetett háborús bűnökről szóló ENSZ-jelentéssel szembesítette Lavrovot, az orosz külügyminiszter azt mondta, hogy az ENSZ-t „a nyugati álhírek felerősítésére használják”. „Oroszország nem makulátlanul tiszta. Oroszország az, ami. És nem szégyelljük megmutatni, kik vagyunk” – mondta.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!