Litvánia nemzetközi blokádtörő flottát állítana fel az ukrán gabonaexport megmentésére

2022. május 23. – 17:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter brit kollégájával, Liz Truss-szel folytatott londoni tárgyalásán felvetette egy olyan önkéntes alapon szerveződő tengeri erő létrehozását, mellyel meg lehetne törni a megmaradt ukrán tengeri kikötőket sújtó orosz blokádot. Landsbergis a Guardian brit lapnak azzal magyarázta a lépés szükségességét, hogy

Közeledik az aratás, és a Fekete-tengernél található Odesszán kívül lényegében semmilyen más útvonalon nem lehet megoldani az ukrán gabona kivitelét. A jelenleg tapasztalt nehézségek csak a kezdetet jelentik; a legrosszabb 5-7 hét múlva jön, amikor az Ukrajnában learatott gabonát nem lehet majd elszállítani, és Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában irgalmatlan összegeket kell majd fizetni a búzáért, kukoricáért és más élelmiszerért.

A litván külügyminiszter hangsúlyozta, hogy nem egy NATO-műveletről lenne szó, és a hajók leginkább puszta jelenlétükkel akadályoznák meg az orosz támadásokat. Landsbergis olyan országok bevonását is szorgalmazza, melyek élelmiszerellátása nagyban függ az ukrán exporttól, de politikailag semlegesek a konfliktusban, sőt, jó viszonyt ápolnak Moszkvával (ilyen például Egyiptom). A litván kezdeményezés a globális élelmiszerválság miatt valóban egy sürgősen megoldandó kérdést érint, azonban talán még az ukrán légtér fölé álmodott repüléstilalmi övezetnél is nagyobb eszkalációs kockázattal járna (bár „humanitárius” jellege miatt Landsbergis szerint össze sem lehet hasonlítani a két elképzelést). A blokádtörés ugyanis egy sor konfrontációval számol a Fekete-tengert – a Moszkva rakétás cirkáló elsüllyesztése óta biztos távolból – ellenőrző orosz flottával, köztük az orosz egységek által telepített aknák felszedésével/megsemmisítésével.

Egyébként ahogy arról részletesen írtunk, nem Odessza az ukrán gabona egyetlen exportkikötője: április vége óta ukrán vállalkozók vonatokkal, teherautókkal és bárkákkal szállítják át a gabonát a Fekete-tenger legnagyobb kikötőjébe, a romániai Konstancába, és csak ott rakodják át az árut nagyobb szállítóhajókra.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!