Az orosz külügyminiszter szerint a NATO lényegében háborúban áll Oroszországgal, újabb tömegsírt találtak Mariupol közelében

2022. április 25. – 08:09

frissítve

Az orosz külügyminiszter szerint a NATO lényegében háborúban áll Oroszországgal, újabb tömegsírt találtak Mariupol közelében
Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter találkozója Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóosztály / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Heves harcok folynak Luhanszkban és Donyeckben. Az orosz erők megpróbálják elérni a két régió határát.
  • Több robbanást hallottak hétfőn a moldovai oroszbarát szakadár területen.
  • Hat ukrajnai vasútállomást ért légicsapás hétfő reggel, amelyeken keresztül az oroszok szerint külföldi fegyvereket és haditechnikát szállítottak az ukrán hadseregnek. A támadásoknak legalább 5 halálos áldozata volt, 18-an megsérültek.
  • Oroszország negyven német diplomatát utasít ki a moszkvai nagykövetségről.
  • Halottkémek jelentése szerint több nőt is megerőszakoltak, mielőtt megölték őket a Kijev környéki mészárlások során.
  • Vasárnap is több mint hétezren érkeztek Ukrajna felől Magyarországra, közülük 553 ember kapott ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
  • Washington megerősítette a vasárnapi ukrán-amerikai egyeztetést. Az amerikai diplomaták hamarosan visszatérnek Ukrajnába, ismét lesz amerikai nagykövet az országban és pénzzel is támogatják őket.

Az ukrán állami vasúttársaság vezetője, Olekszandr Kamisin hétfőn azt mondta, egy órán belül történt mind az öt támadás. Az ország nyugati és középső részét ért légicsapásoknak áldozatai is vannak, de ennél bővebb tájékoztatást egyelőre nem adtak az ügyben.

Néhány héttel ezelőtt a kramatorszki vasútállomást érte légicsapás, akkor legalább ötvenhét ember halt meg. Az oroszok tagadták, hogy ők lennének a felelősek a támadásért, az orosz védelmi minisztérium pedig azt sugallta, hogy Ukrajna saját népét támadta meg, és tagadta felelősséget a vasútállomást ért rakétacsapásokért.

(BBC)

Az ukrajnai látogatás és tárgyalás után hétfőn Lengyelországban tartott sajtótájékoztatót Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter. Austin hétfőn arról beszélt, hogy miután a harcok most már inkább Ukrajna keleti felére koncentrálódnak, az ukránok igényei is megváltoztak. Mint mondta, az ukránoknak nagy hatótávolságú fegyverekre és tankokra van leginkább szüksége, az Egyesült Államok pedig mindent megtesz, hogy meg is kapjanak mindent, ami leginkább segíti őket a háború ezen szakaszában.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter beszél a hétfői, lengyelországi sajtótájékoztatón – Fotó: Alex Brandon / Pool via REUTERS
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter beszél a hétfői, lengyelországi sajtótájékoztatón – Fotó: Alex Brandon / Pool via REUTERS

Austin kiemelte azt is, hogy több százezer lőszert és tarackokat is küldtek az ukránoknak, és tárgyalnak a szövetségeseikkel arról, hogy ők is hasonlóképp támogassák Ukrajnát. Szerinte sok ország így is fog tenni, így megfeszített erővel fognak azon dolgozni, hogy a lehető leggyorsabban eljussanak a fegyverek hozzájuk. A miniszter szerint ha Ukrajna megkapja a megfelelő támogatást és a megfelelő eszközöket, és hisz abban, hogy győzhet, akkor akár tényleg meg is nyerheti ezt a háborút.

(CNN)

Az ukrajnai látogatás és tárgyalás után hétfőn Lengyelországban tartott sajtótájékoztatót Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter. Blinken szerint egyelőre az látszik, hogy Ukrajna sikereket ért el, Oroszország pedig kudarcot vallott. Mint mondta, az oroszok meg akarták fosztani Ukrajnát a függetlenségétől, de ez egyelőre nem sikerült nekik.

Az ország gazdasági és katonai erejét sem sikerült demonstrálni, sőt, Blinken szerint éppen ennek ellenkezőjéről tanúskodik az elmúlt két hónap.

A külügyminiszter hozzátette, hogy ők sem tudják, hogy fog véget érni a háború, de abban biztos, hogy Ukrajna tovább fenn fog maradni, mint Putyin, és hozzátette, hogy addig fogják támogatni az ukránokat, amíg el nem érik a végső céljukat. Blinken arról is beszélt, hogy Zelenszkij nagyra tartja Joe Biden vezetői tevékenységét, és hálás az amerikai nép támogatásáért és nagylelkűségéért, ők pedig csodálják Zelenszkijt és az orosz agresszióval szembeszegülő ukránokat. Az ukrán–amerikai tárgyalásokról korábban itt írtunk bővebben.

Hosszas titkolózás után magyar idő szerint hétfő reggel Washington is megerősítette, hogy Antony Blinken külügyminiszter és Llloyd Austin védelmi miniszter Kijevbe látogattak. A két amerikai tisztviselő több órán át tárgyalt Zelenszkijékkel, és több dologban is megállapodott velük. Erről bővebben itt írtunk.

Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóosztály / Reuters Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóosztály / Reuters
Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóosztály / Reuters Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóosztály / Reuters
Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóosztály / Reuters

Ahogy szombaton, úgy vasárnap is többen léptek be Románia felől az országba, mint az ukrán-magyar határszakaszon. Az ORFK közlése szerint az orosz-ukrán háború elől közül Ukrajna felől 3222 ember lépett be Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4256-an mondták azt, hogy Ukrajnából érkeztek.

A beléptetettek közül a rendőrség 553 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.

Budapestre vonattal 531 ember, köztük 231 gyermek érkezett vasárnap, a Kőbánya-felső vasútállomásra érkező menekülteket különvonatokkal és buszokkal vitték a BOK csarnokban kialakított tranzitváróba.

Boris Johnson brit miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy az Egyesült Királyság a jövő héten tervezi újranyitni kijevi nagykövetségét. A Sky News tudósítójának beszámolója alapján pedig erre tényleg lehet is számítani a következő napokban, Twitteren azt írta, Tim Woods katonai attasé és helyettese már az ukrán fővárosban vannak.

Az Egyesült Államok a vasárnapi ukrán-amerikai egyeztetés nyomán sem tervez egyelőre hasonlót, de nincs kizárva, hogy hosszabb távon sor kerülhet erre. Kiderült ugyanis, hogy három év után ismét lesz amerikai nagykövet Ukrajnában. Erről bővebben itt írtunk.

Az Ukrajna déli részén található központi város katonai vezetője, Olekszandr Vilkul vasárnap beszélt erről, hozzátéve, hogy a várakozásaik szerint a következő napokban indulhat meg az offenzíva. Vilkul szerint ugyanakkor többet tudnak az oroszokról, mint gondolnák, tudják, hogy mit terveznek, és teljes mértékben felkészültek, bárhogyan is változzon a helyzet.

Rusztam Minnyekajev orosz vezérőrnagy néhány napja arról beszélt, hogy az orosz hadseregnek az Ukrajna elleni háború második szakaszában teljes ellenőrzése alá kell vonnia a Donyec-medencét és Dél-Ukrajnát. Utóbbi szerinte azért lenne fontos, mert kijáratot biztosítana az orosz fegyveres erők számára a moldovai Dnyeszter mentéhez, ahol a tábornok szerint elnyomják az orosz ajkú lakosságot. Hasonló érvelés előzte meg Ukrajna megtámadását, így nem meglepő, hogy a kijelentés nyomán Moldova bekérette Oroszország chișinăui nagykövetét.

(CNN)

A TASS orosz hírügynökség hétfőn a vészhelyzetek kezelésével foglalkozó orosz minisztérium tájékoztatására hivatkozva azt írta, hogy a hivatalos információk szerint üzemanyagtartályok égnek. A tűzről moszkvai idő szerint hajnali kettőkor értesítették a minisztériumot, a tűzoltók pedig már ott is vannak a helyszínen.

Azt nem tudni, hogy mi okozhatta a tüzet, vagy hogy lehet-e köze a háborúhoz, de érdemes megemlíteni, hogy az oroszok két hete azzal vádolták meg az ukránokat, hogy katonai helikopterekkel bombázták le az ugyancsak Brjanszk megyében található Klimovo városát.

(Guardian)

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már szombaton bejelentette, hogy vasárnap Kijevben találkozik majd Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel, illetve Lloyd Austin védelmi miniszterrel. Az ukránok láthatóan készpénzként kezelték a találkozót, és arról is hírt adtak, hogy az amerikai miniszterek megérkeztek Kijevbe, Washington azonban nem kommentálta az értesüléseket. Az amerikai külügy végül magyar idő szerint hétfő reggel erősítette meg a találkozó tényét, és az is kiderült, hogy a vasárnapi egyeztetések nyomán

  • a héten megkezdődik az amerikai diplomaták fokozatos visszatérése Ukrajnába,
  • új amerikai nagykövet érkezik az országba a jelenlegi szlovák nagykövet Bridget Brink személyében, így 2019 után ismét be lesz töltve ez a poszt, de a kijevi nagykövetség egyelőre zárva marad,
  • az Egyesült Államok 713 millió dollárnyi támogatást nyújt Ukrajnának és más szövetségeseinek – ebből 322 milliót Kijev kap, a többit pedig más NATO-tagországok, illetve olyan országok között osztják szét, akik fegyverekkel segítették az ukránokat,
  • valamint 165 millió dollár értékben érkezik az ukránok fegyvereivel kompatibilis lőszer az országba,
  • de Blinkenék azt is egyértelművé tették, hogy az amerikai hadsereg továbbra sem fog közvetlenül beavatkozni a háborúba, és az ukrán légteret sem zárják le.
Antony Blinken és Zelenszkij találkozója április 24-én – Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóhivatal / Reuters
Antony Blinken és Zelenszkij találkozója április 24-én – Fotó: Ukrán Elnöki Sajtóhivatal / Reuters

A CNN beszámolója szerint a két amerikai miniszter durván 90 percet tárgyalt Kijevben az ukrán delegációval, melyben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett Dmitro Kuleba külügyminiszter, Olekszij Reznyikov védelmi miniszter és Denisz Monasztirszkij belügyminiszter kaptak még helyet. Austin és Blinken találkozóját állítólag már több mint egy hete tervezték, a két amerikai tisztviselő pedig Lengyelországon keresztül utazott Ukrajnába. A velük utazó újságírókat is itt tájékoztatták, ők nem utazhattak velük Ukrajnába, és nem is számolhattak be a látogatásról, mielőtt annak vége lett volna. Az amerikai külügy és a Pentagon biztonsági okokkal magyarázták a titkolózást.

(CNN / Guardian via AP / Guardian)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!